Az esküvői élményekről beszélgetni hol szórakoztató, hol megható, hol vicces, hol elgondolkodtató. De egy biztos: érzelmeket vált ki belőlünk. A Kláriékkal töltött beszélgetésünk alatt a skálának számos fokát éltük meg, miközben „All you need is love”-ot énekeltünk, esküvői felvételeket néztünk, és hol a nevetéstől sírtunk, hol pedig a meghatottságtól. Valódi esküvőket bemutató sorozatunkban ezúttal Klári és Peti történetét meséljük el nektek.

Hogyan találkoztatok egymással?

Klári: Közel nyolc és fél évvel ezelőtt lett vége egy hosszú kapcsolatomnak. Akkoriban még létezett az Iwiw, én pedig megemlítettem a testvéremnek, Bunnynak, hogy szeretnék új életet kezdeni, ezért örömmel venném, ha mutatna néhány jóképű pasit a barátai közül. Amikor Peti fotóját megláttam, tudtam, hogy ő kell nekem. Bunny Pécsen tanult, január végén pedig visszamentem vele én is egy hétre, annak reményében, hogy alkalmunk nyílik találkozni Petivel. Másnap, már négyesben, beültünk egy helyre beszélgetni és sörözni.

Peti: Miután kijöttünk, a lányok mentek elől, én pedig hátul Alexszal, aki folyton kérdezgette tőlem, hogy na Peti, mit gondolsz Klárikáról, bejön neked? Én akkor még nem vettem komolyan, voltak azért még nekem lányok a háttérben. Persze másnap megint csörgött a telefon, hogy nem megyünk-e el négyen a helyi klubba. Talán ez az este volt az a pont, ahol valami elkezdődött.

Klári: Én már akkor tudtam, hogy Peti lesz a férjem, de persze amikor ezt ott Peti barátjának elmondtam, csak annyit tudott mondani: „Klárika, na de mindezt egy nap után?!”. A buli utáni másnap még volt egy közös vacsora, ahonnan hazafelé jövet elhatároztam, hogy elkezdek naplót vezetni. Azóta – több mint nyolc éve – minden egyes napomat írom.

Annyira jó érzés belegondolni, hogy egy nap majd ülünk a hintaszékben, és a közös emlékeinket olvassuk vissza.

Nagy utat tettetek meg – szó szerint is. Mád, Pécs, Anglia. Emberpróbáló volt számotokra ez az időszak?

Klári: Mikor Petit megismertem, két hét után azt mondtam otthon, hogy lett egy párom, akit nem akarok elhagyni, és ezért leköltözöm hozzá Pécsre, 452 kilométerre az otthonomtól. Nem sokkal később lett ott egy munkám, de igazából mindig arról beszéltünk, hogy próbáljunk szerencsét külfödön. Egy évvel később Peti ment ki először Angliába, majd mi is követtük őt a tesómmal.

Peti: Mikor kiutaztunk, nagyon erősen meg kellett felelni, és teljesen új vizeken kellett megtanulni úszni. Akkor még nem tudtunk nagy terveket szőni, kicsit újra fel kellett építeni az életünket. Ebben az időszakban volt is köztünk egy évig tartó törés, amíg külön éltünk. Ugyan mindkettőnknek voltak próbálkozásai ezidő alatt, de mindig sort kerítettünk arra, hogy találkozzunk, aztán persze végül ismét összejött kettőnk között a dolog. Klári kezét 2016-ban kértem meg, az esküvőt pedig 2017-re terveztük volna, csak sajnos az édesapámnak volt egy elég erős elképzelése az esküvővel kapcsolatban, ami nem egyezett a miénkkel. Akkoriban az is felmerült, hogy veszünk két repülőjegyet, és elutazunk csak mi ketten. Rá egy hónapra apu meghalt. Akkor éreztük, hogy nincs helye annak, hogy visszacsináljunk mindent, ez így nem működött volna. Végül halasztottunk egy újabb évet, mielőtt belevágtunk az esküvőbe.

Klári alább nem hagyó lelkesedéséből kiindulva úgy sejtem, a lánykérés is kalandos lehetett.

Peti: Szerettem volna Klárit néhány szép kilátópontra elvinni. Épp elértünk az első helyre, mire váratlanul megszólalt: „Na mi lesz, megkérsz?”. Hirtelen csak az jutott eszembe, hogy így biztos nem tehetem fel a kérdést, de semmi gond, majd a következő helyen. Jött az új helyszín, majd Klári ismételten hozzám szegezett egy kérdést: „Vettél gyűrűt?”. Na gondoltam is, hogy ezzel jól tönkreteszi az egészet, és csak annyit válaszoltam, hogy ne aggódjon, most biztos nem lesz lánykérés.

Már a negyedik kilátóponton lehettünk, és indultunk volna visszafelé, mikor Klári megjegyezte, hogy ma most már úgysem kérem meg a kezét. Végül letérdeltem, és annyit kérdeztem: Mi van, ha mégis?

Hogyan láttatok neki az esküvő megszervezésének?

Peti: A helyszínt és a fotóst ugyan hamar lefoglaltuk, és már a barátoknak is egy évvel korábban jeleztük, hogy számítsanak az esküvőnkre, de az augusztusi dátumhoz képest igazából csak januárban kezdtünk el a többi szolgáltatót megkeresni. Nagyon meglepődtünk, hogy számos olyan választ kaptunk, amelyben az állt, hogy már lekéstünk róluk.

Klári: Ami számomra különösen meglepő volt, hogy azt hittem, hogy a megkereséseknél a sorban a vőfély szinte az utolsó, de rá kellett jönnöm, hogy ez korántsem így van. Majdhogynem a helyszínnel együtt kellett volna keresni; nagyon sok múlik rajtuk.

A fotókon látszik, hogy szakítottatok a klasszikus esküvői színvilággal és stílussal. Mi alapján választottátok ki a nagy nap tematikáját?

Klári: Szerettük volna 2018. augusztus 18-án tartani az esküvőt, de az a dátum sajnos már le volt foglalva. Innen jött az ötlet, hogy tartsuk meg augusztus 11-én, mert ha átlépjük az éjfélt, és belépünk a 12-be, akkor épp aznapra esik majd anyáék 40. házassági évfordulója is, ráadásul nagyimnak, anyukámnak és nekem is aznap van a névnapom. Az augusztusból pedig következett a forróság, mint ötletmorzsa, míg végül kitaláltam, hogy építsük a tematikát a trópusi hangulat és a flamingók köré. Színekben a pinket, a sárgát és a zöldet választottuk, nem szerettünk volna klasszikus halvány, púder árnyalatokat.

Az volt a jó, hogy magunkat adtuk vissza az esküvőben, minden olyan volt, mint amilyenek mi vagyunk.

Volt valami, ami miatt különösen izgultatok az esküvőre való készülődés során?

Klári: Én egy olyan menyasszony voltam, aki sohasem izgult, nem stresszeltem a dolgokon. Mindig azt mondtam, hogy meg szeretném állítani az időt, és nem akarom, hogy ennek az időszaknak vége legyen. Nagyon sok menyasszonnyal beszéltem, és azt láttam a neten is, hogy sokan alig várják, hogy a szervezésnek vége legyen, mert az nekik már túl sok. Én minden egyes pillanatát örömmel éltem meg, pedig a 365 napból nem volt egy olyan sem, amikor ne foglalkoztam volna az esküvővel.

Az esküvőnk napján is csak nyugodtságot éreztem; de miért is izgultam volna, mikor hosszú évek óta arra vágytam, hogy kimondhassam azt a szót: igen.

Picit ugrom az időben, egészen az esküvő előtti utolsó hétig. Gyakran hallom a menyasszonyoktól, hogy ekkor tornyosul minden, és sokszor azt a hátralévő időszakot a legnehezebb kivárni. Ti hogyan birkóztatok meg az utolsó néhány nappal?

Klári: Az utolsó héten már igyekeztünk minden szálat elvarrni, hogy szombaton csak azzal kelljen törődnünk, ami igazán fontos. A kreatív fotózásunkat is csütörtökre szerveztük, el akartuk kerülni, hogy bezsúfoljunk mindent egy napra, ráadásul tartottunk attól is, hogy nehogy esős időnk legyen. Így egy teljes napunk volt arra, hogy kényelmesen, három helyszínen elkészítsük a fotóinkat.

Peti: Azért a „kényelmesen” szó az én olvasatomban egészen más értelmet kapott. 🙂 Klári már javában készült, mi még apósommal rohangáltunk ide-oda a süteményekkel. Mikor az órámra pillantottam, láttam, hogy már csak 15 percem maradt, hogy a fotózásra elkészüljek. Gyorsan nekiláttam felöltözni, de mire feltettük volna a csokornyakkendőt, láttuk, hogy az tíz centivel rövidebb, mint kellene. A díszzsebkendőt nem tudtuk beletenni az öltönyömbe, az órát pedig – amit direkt a lagzira vettünk – nem találtuk.

Már csak hab volt a tortán, hogy mikor feltettük volna a kis virágdíszt a zakómra, elszállt belőle a tű. Az egész nem volt megszervezve, köztük az első találkozás pillanata sem, de az pont így volt szép, ahogyan történt.

Meg tudnátok nevezni azt, ami a legszebb emlék maradt nektek az esküvőtök napjából?

Klári: Annyi csodás pillanatot őrzünk arról a napról, hogy szinte mindet fel lehetne sorolni. Például Viki barátnőm a párjával elintézte nekünk, hogy mikor koccintásra került a sor a polgári esketésnél, 20000 darab rózsaszirmot szórjanak le ránk. A szirmok folyamatosan szálltak szembe velünk, szinte egész Mádat beterítették. Sokan azt hittük, hogy szerveztek galambröptetést is, mert egyszerre repült el fölöttünk 20-30 galamb, középen egy fehér színűvel. Csodálatos volt. A tesóm meglepetése még tovább fokozta a nap különlegességét. A kedvenc filmünk az Igazából szerelem, ezért mindig mondogattam neki, hogy ha egyszer esküvőm lesz és lehetőségem lesz rá, szeretném átélni a híres esküvős jelentet a filmből.

Miután lement az összeesketés, és megfordultunk a pappal, valaki elkezdte énekelni a sorok között, hogy „Love, love, love…”, majd megszólalt a trombita, miközben az emberek sorra felálltak és énekeltek. Anett felkérte nekünk a Miskolci Szimfonikus Zenekart, hihetetlen élmény volt.

Annyira sírtam örömömben, hogy oda akartam rohanni hozzá, hogy megöleljem; úgy szólt rám a pap viccesen, hogy ,,még nem megyünk sehova”. Nagyon filmbeli jelenet volt. A legkülönlegesebb élmény viszont kétségtelenül az volt, amikor a templomban egymás kezét szorítottunk Petivel, és néztünk egymásra. Kicsattant az arcunk a boldogságtól, és mindketten könnyeztünk a meghatottságtól.

Vissza tudtok emlékezni arra is, hogy mi volt számotokra a legtanulságosabb dolog az esküvő, illetve a szervezése kapcsán?

Peti: Aki tudja, hogy hajlamos a stresszre, annak időben neki kell állni. Emellett nekem talán egy dolog volt, amit bánok. A helyszínnek volt egy létszámkerete a befogadóképességet illetően, amit mi maximálisan tiszteletben tartottuk, noha sokan mondták, hogy úgyis le fog morzsolódni az esküvő napjáig a társaság egy része. Mi nem akartuk elhinni, de a legvégén nekünk is ezzel kellett szembesülnünk. Ha ezt komolyan vesszük, akkor szívesen hívtunk volna több embert egy másik baráti körünkből is.

Klári: Ami számomra tanulságos volt, hogy nem ügyeltünk arra, hogy legyen külön egy felszolgáló, aki adogatja a sütiket a hazafelé induló vendégeknek. Végül én álltam be anyával, ezzel viszont legalább egy óra kiesett, amit a barátaimmal tölthettem volna, akik a táncparketten vártak rám.

A szolgáltatók kiválasztásánál mire helyeztétek a hangsúlyt?

Peti: Minden szolgáltató kiválasztására nagy figyelmet szenteltünk, de számomra a fő prioritás a hang- és fénytechnikán volt. Egyfelől a hétköznapokban is ezzel foglalkozom, másrészt ha a barátokkal bulizunk, akkor is mindig én felelek a hangulatért.

Klári: Bárkit kiemelhetnék, nagyon megható volt, hogy mindenki mennyit tett azért, hogy szép esküvőnk legyen. Iszonyatos boldogság volt a virágosunkkal, Zsuzsával együtt dolgozni, aki több száz sms-t váltott a dél-afrikaiakkal és a hollandokkal, hogy megérkezzen az a virág, amit én szerettem volna. A fodrászom és egyben sminkesem, Csilla óriási türelemmel és odafigyeléssel készítette a hajam, hogy flamingóra emlékeztető formát tudjon megalkotni. Gabikáék, a dekoratőrök is alig várták, hogy valami újat es rendhagyót alkothassanak. Anyukám volt kolléganői közül legalább huszan sütöttek süteményt nekünk. És persze nem hagynám ki a Daalarnát sem a sorból, hiszen mindent megvalósítottak, amit szerettem volna. Öröm volt próbára menni minden egyes alkalommal.

Mindig öröm ezt hallani, különösen akkor, ha ilyen sokat utazik valaki azért, hogy a ruhánkat viselhesse. Neked hogyan esett a választásod a Daalarnára?

Klári: Épp az egyik nyári itthonlétünkről mentünk vissza Angliába, amikor elkezdtem nézelődni, hogy honnan válasszak esküvői ruhát. A Daalarnát a tesóm ajánlotta, és mikor megláttam Rúzsa Magdi ruháját, már tudtam, hogy nekem csak innen lehet menyasszonyi ruhám. Mikor legközelebb hazalátogattunk, már egyből mentem is a szalonba. Külön öröm volt, hogy egy picike részem megjelenhetett a ruhán is, és hogy minden, amit szerettem volna, azt megvalósították. Páratlan érzés volt kézhez kapni álmaim ruháját, és abban vonulni afelé, akit szeretek.

Annyira éreztem ezt a nagy szeretetet, mindig úgy érkeztem a szalonba, mintha a második otthonomba mennék. Csodás időszakot köszönhetek a Daalarnának.

Milyen meghatározó élményeitek, emlékeitek vannak az esküvőről; hogyan sikerült a protokolláris részek után a nap további része?

Peti: Miután megvolt a vacsoránk, azonnal a parkettre léptünk, és meg sem állt a buli a „kötelező” és a meglepetés programokon kívül. Jó volt látni, hogy az idősek és fiatalok mind egyszerre, és önfeledten szórakoztak, jó néhány szóló produkcióval is megfűszerezve. A vőfélyünk készült nekünk egy 10 perces slideshow-val is, ami egyfelől az általunk küldött képekből állt össze, másrészt pedig néhány meglepetésből, amelyre nem is számítottunk. A videó magába foglalt néhány képet a csütörtöki kreatív fotózásból, valamint az aznapi fotókból is. Nem ez lesz viszont az egyetlen meglepetés, készül még egy kisfilm is, amelyben az a két levél kap majd főszerepet, amelyet az esküvőnk előtt félórával írtunk külön-külön Klárival az akkor bennünk megfogalmazódott érzésekről. Ezeket mi is a videóban fogjuk majd először látni, és megbeszéltük, hogy felvesszük majd azt is, ahogyan végighallgatjuk az egymás felé írt gondolatokat.

Klári: Az esküvői torta esete sem volt egyszerű. A szomszéd kis faluban sütötte Marika néni, aki egy igazi tortakészítő zseni, és nem hátrált meg az egyedi ötleteinktől sem. Az aznapi nagy meleg miatt az elhozatala késő estére tolódott, amiért a tesómmal mentünk el. Bunny a hátsó ülésen tartotta a 60 centiméter magas tortát, én pedig a helyi rossz utak miatt maximum 20-szal tudtam hazavezetni, hogy a torta még csak véletlenül sem sérüljön meg. Volt olyan az érkező rokonok közül, aki azt hitte, hogy lerobbantunk a kocsival. A tortavágást is rendhagyóvá tettük. Az első szeletet levágtuk egymásnak, majd kijelöltünk párokat, akikről úgy véltük, hogy jobb, ha gyakorolnak kicsit, mert ők lesznek a következők.

Peti: Az este egyik extrém pontja az volt, amikor szerepet kapott a helyszínen lévő úszómedence is. Klári már ropta a menyecsketáncot, én pedig közben láttam, hogy a legjobb barátaim már fürdőnadrágban lesben állnak, hogy mikor dobhatnak be minket a vízbe. Nem is kellett őket félteni, nem sokkal később már a medencében landoltam a barátaimmal – szerencse, hogy az ajándékokat és Klárit még az apósom meg tudta „menteni” a víztől. Végül 5:15-kor húztuk le a zenét, majd Klárival és a két fotósunkkal leültünk reggel 6-kor a medence szélére lábat lógatni, és próbáltunk feleszmélni, hogy ez nem csak egy álom volt, hanem ténylegesen meg is történt velünk. Életünk legszebb napja és legemlékezetesebb bulija volt, az biztos.

Az esküvő után megfogalmazódott bennetek egy tanács, amit szerintetek érdemes lenne a pároknak is megfogadniuk?

Klári: Ne foglalkozzatok semmivel, csak magatokkal. Engedjétek el, hogy ki hogyan érzi magát, vagy hogy kire nem jutott még elegendő idő. Ez az egy nap csak rólatok szól, amit fontos, hogy kellőképpen megéljetek. Mi is így tettünk, és csak olyan visszajelzéseket kaptunk, hogy le a kalappal előttünk, ilyen esküvőt a környéken még nem sokat láttak.

Szolgáltatók:

Helyszín: Mádi Kúria, Ruha: Daalarna, Smink és fodrász: Angyal Csilla, Esküvőszervező: Váradi Hédi, Fotó: EP Photo and Film és Csortos Szabolcs, Ceremóniamester: Hervai Mihály, Torta: Juhászné Mária, Zenekar: Rizsa és Társa, DJ: Szukics Attila, Dekor: Képes Gabriella, Szerbin Ildikó, Virágok: Asztalos Zsuzsa, Catering: Mádi Kúria, Gyűrű: Vinnai Ékszer

Még több valódi esküvői beszámolót találsz ezen a linken, vagy kövess minket az Instagramon még több inspirációért! Nézd meg a Daalarna legújabb esküvői kollekciójának kampányfotóit ide kattintva