Valódi esküvőket bemutató rovatunkban Erica és Bobby nagy napjának történetét ismerhetitek meg. Az amerikai pár Texas államban él, de a menyasszony, magyar nagymamája iránti tiszteletből, egy Daalarna ruhában mondta ki az igent a szerelmének. 

Hogyan ismerkedtél meg a férjeddel és milyen volt a lánykérés?

Egy bulin, amire egy közös barátunk hívott meg engem. Azonnal megfogott minket valami a másikban és egész este táncoltunk, a barátaink szóltak egy idő után, hogy itt az ideje hazamenni. Pár nappal később volt az első hivatalos randink, így kezdődött minden.

Már több mint hét éve voltunk együtt, amikor megkérte a kezem. Komppal átutaztunk a San Juan-szigetre (Washington állam és Brit Kolumbia között található) egy kajakozással egybekötött bálnalesre. Furcsa és egyben romantikus érzés volt, hogy ő szervezte meg az egész utat, mert korábban mindig én voltam az, aki kirándulásokat szokott szervezni kettőnknek. Mindketten olyan szeleburdik és idegesek voltunk egész nap, mint amikor először találkoztunk. Mindenesetre elképesztő, hogy végig a zsebében őrizgette a gyűrűt, miközben kajakoztunk. Néhány nappal később képeslapokat küldtünk a családtagjainknak, hogy megosszuk velük az örömünket.

Hogyan választottátok ki a helyszínt a nagy napra?

Az esküvői helyszínünk egy csodálatos történelmi épület volt egy aprócska texasi városban. Amikor először besétáltunk, hogy megnézzük, hihetetlenül jó érzés fogott el minket. Nagyon fontos számomra a jó dizájn, a természetes fények és a szép épületek – ebben az indusztriális, minimalista helyiségben mindezt megtaláltam. Tökéletes volt.

Hogyan találtál rá a menyasszonyi ruhádra, ami egy magyar tervező, Benes Anita kreációja lett?

Imádom a selymet és a csipkét, mint anyagokat, ez volt az első, ami megfogott benne. Mindenképpen időtlen és romantikus, ugyanakkor modern dizájnban gondolkodtam. Ez ruha pontosan ilyen: egyszerű, mégis gyönyörű és úgy simult rám, mint egy kesztyű. De akkor lett végérvényesen eldöntve a kérdés, amikor az üzletben elárulták, hogy a ruha, amit kinéztem, egy magyar tervező munkája. A nagymamám, Rose, akihez nagyon kötődtem és gyerekkoromban sok időt töltöttünk együtt, ugyanis magyar volt.

Soha, a legmerészebb álmaimban sem gondoltam volna, hogy az esküvőm napján egy olyan ruhám lesz, amit az ő szülőhazájában készítettek. Korábban sosem tervezgettem az esküvőmet, most mégis megállíthatatlanul potyogtak a könnyeim a meghatottságtól.

Hogyan emlékszel vissza az esküvőd napjára?

Mikor vége volt a szertartásnak és jöttek a gratulációk a barátoktól és a családtól, egészen bódult állapotba kerültünk. Olyan sok munkát fektettünk a nagy napba és akkora megkönnyebbülést éreztem – férj és feleség voltunk és nem rontottunk el semmit! Imádtam dekorálni a tortánkat és a családommal és a barátokkal együtt díszíteni a helyiséget. Boldog és érzelmekkel teli nap volt, de a legszebbek a férjemmel kettesben töltött, elcsent pillanatok voltak, azok tették igazán különlegessé. Amikor csak mi ketten voltunk. Egyedüli gyerek vagyok, nagyon közel állok apukámhoz, úgyhogy az, hogy vele érkezhettem az oltár elé, aztán pedig együtt táncolhattunk, nagyon sokat jelentett nekem.

Ha kedvenc pillanatot kellene mondanom, mégis talán azt a bizonyos szertartás utánit említeném, amikor az épület kertjében vártak minket a hozzánk legközelebb álló emberek. Ennél több nem kell.

Vannak olyan hagyományaitok Texasban, ami érdekes lehet a Secret Stories olvasóinak?

Mindketten eléggé ódzkodunk a kötelező dolgoktól, úgyhogy mi nem sokat tartottunk meg közülük. Az egyetlen, ami a nagy napunk része lett, a „valami régi” tradíciója: az anyukám gyöngy fülbevalóját és gyűrűjét viseltem ékszerként a nagy napon. Csak egy szimbolikus szertartásunk volt, amelyen az egyik koszorúslányom adott össze minket, úgyhogy nagyon különleges és meghitt volt az egész. Szerettünk volna olyan dolgokra időt hagyni, amit igazán szeretünk…ilyen a tánc.

Egy buliban ismerkedtünk meg és egyébként is imádjuk a zenét, gyűjtjük a bakelitlemezeket is, úgyhogy elvittük a partira a lemezjátszónkat és megkértem apukámat, hogy ő tegye fel az első számot.

Mesélj kicsit a dekorációról, amit ti magatok készítettetek.

Minimalista dekorációban gondolkodtunk, hogy az épület is tudjon érvényesülni. Kicsit a nagymamámnál töltött időket szerettem volna megidézni, emellett inspirálódtam Maria Sibylla Merian és Elizabeth Blackwell munkásságából is. A végeredmény modern és időtlen lett.

A helyi virágpiacon vásároltam meg a dekorációhoz szükséges dolgokat. A koszorúslányok csokrát hortenzia és magnólialevelek alkották, az én csokromban pedig megtalálható volt a páfrány, ami az eljegyzésünk helyszínét idézte meg számomra, és a kerti virágok, amelyekkel a nagymamám előtt tisztelegtem, kiegészítve narancságakkal. Alapvetően sok-sok zöld levelet használtunk a díszítéshez.

Nagyon hatékony csapatmunkában dolgoztunk együtt: mindenki kivette a részét a nagy nap megszervezéséből. A férjem összerakott egy playlistet az egész napra, én pedig matchboxokat festegettem, amelyekre a kedvenc dalszövegeinket írtuk. A kedvencünkre egy David Bowie-klasszikus került: “The stars look very different today.

Egészen hajnali fél ötig dolgoztunk az esküvő előtti napon a hét legközelebbi barátunkkal: csokrokat készítettünk, dekoráltunk, nagyon jó érzés volt együtt lenni.

Jártál már valaha Magyarországon? Mit mesélt a nagymamád a szülőhazájáról neked?

Igen! A főiskola után Berlinbe költöztem és bár nem volt túl sok pénzem utazgatni, megoldottam, hogy egy hetet Budapesten tölthessek. December első hete volt, nagyon csendes volt a város, alig voltak turisták és mindenki karácsonyra készült. Elmentem fürdőkbe, múzeumokba, piacokra és az operaházba, a Diótörőt néztem meg. A legkedvesebb bögrém a karácsonyi vásárból származik, nem is értem, hogy a forralt bor miért nem divat nálunk, hihetetlenül finom! Csodálatos város és sajnáltam, hogy nem látogattam meg korábban vagy hogy nem tölthettem több időt Budapesten.

Őszintén szólva, korábban nem sokat tudtam Magyarországról. A nagymamám szülei Chicagóba emigráltak, de mindig vissza szerettek volna költözni a szülőhazájukba. De mielőtt ez megtörténhetett volna, a mamám az árvaházban kötött ki. Emiatt mindig nagyon zárkózott volt a múltjával és a családjával kapcsolatban. Sok magyar receptet ismert, mint például a gulyás, a szilvás gombóc vagy különféle sütemények, amelyeket az édesanyjától és a testvéreitől tanult, de nagyjából ennyi volt. Most, hogy a nagymamám már nincs közöttünk, próbáljuk újrakreálni a karácsonyi süteményeit, de egyelőre nem vagyunk annyira profik benne, mint ő volt.

Amikor Budapesten jártam, sok fotót készítettem, amiket megmutattam a nagymamámnak is. Nagyon büszke volt, amikor látta, milyen csodaszép országban született. Boldoggá tették a fotóim. A nagymamám volt a család tartóoszlopa. Erős volt, kedves és állhatatos.

Fotók: Sam Hugh Photography

Még több valódi esküvői beszámolót találsz ezen a linken, kattints! A Daalarna legújabb, 2018-as esküvői kollekciója, az OCEAN már próbálható a Daalarna budapesti showroomjában. Időpont-foglaláshoz kattints ide az elérhetőségekért.