Mindig nagyon jó érzés számunkra valódi esküvőkről beszámolni a Secret Stories-on, és talán nem árulunk el nagy titkot nektek azzal, ha bevalljuk, hogy nekünk is ez a kedvenc rovatunk a weboldalon. Most egy újabb élménybeszámolót olvashattok egy menyasszonyunktól, de ezúttal rendhagyó formában: Petra e-mailjét, amelyet a Daalarna szalon csapatának címzett, teljes terjedelmében, változtatás nélkül közöljük. Köszönjük, Petra!

“Kedves Anita, Kedves Lányok!

Hirtelen nem is tudom hol kezdjem, pedig nem szoktam a szavak híján lenni. Nem szeretnék nagyon messzire visszanyúlni a történetmesélésben, de talán kezdjük ott, hogy én sosem voltam az a típus, aki már kislány kora óta tervezgeti az esküvőjét. Persze nem kell a szomszédba mennem a romantikáért, imádtam/imádom a Disney-meséket és mindent, ami hercegnős, csak ez nálam társul némi földhöz ragadt racionalitással, ami sokszor egészen furcsa egyveleget alkot. 🙂

Amikor tavaly októberben a – most már – Férjem, Marci megkérte a kezemet, sokáig fel sem fogtam, hogy mi történt. Mérhetetlen öröm volt persze, hatalmas eufória, hogy életem szerelme úgy döntött, engem akar nézni egész életében, de a „Milyen érzés menyasszonynak lenni?” kérdésre a bugyuta „Nagyon jó” vagy a kissé kiábrándító „Ugyanolyan, mint tegnap volt” választ tudtam adni. Mondom én, hogy furcsán vagyok romantikus. Jött a tervezés, szervezkedés, „Hú de nagy stressz ez”, és persze a ruha, mint kulcskérdés.

Édesanyámmal nagyon szoros és különleges a kapcsolatunk. Felajánlotta, hogy a ruhámat mindenképpen szeretné ajándékba adni nekem, és itt jöttök a képbe ti, ugyanis édesanyám nagyjából 10 éve kíséri figyelemmel Benes Anita munkásságát és a Daalarna mesébe illő kreációit. Így hát – miután egy másik szalonos kísérlet után csalódottan tértem haza – jött a megmentő ötlet: mi lenne, ha végre felpróbálnék egy Daalarna ruhát? Mérhetetlenül hálás voltam neki, titkon én is erre vágytam. Amikor először beléptem hozzátok, akkor éreztem át először azt, hogy igen, menyasszony vagyok. Ha akkor kérdezik meg, hogy milyen érzés menyasszonynak lenni, talán még sikítok is egyet örömömben.

Amikor pedig a második próbán, januárban Katával megtaláltuk a ruhát, a RUHÁMAT, úgy éreztem magam, mint egy modern kori Disney-hercegnő.

Marcival az egész történetünk olyan – számunkra legalábbis -, mint egy modern kori mese, egy igazi love story (az élet nem hiába rendezte úgy, hogy ebből a kollekcióból választottam a ruhámat is…:) ), sok küzdelemmel, harccal és most, július 7-én egy igazán tündérmesébe illő esküvővel, amiben a hagyományos elemek, mint pl. a lánykikérés vegyültek a mostani trendelemekkel. Reggel még apukám vasalta a kis készülődős köntösömet, este pedig együtt tomboltuk a Highway to Hell-re. Óriási buli volt, középpontban a családdal, szerelemmel és a szülővárosommal, Miskolccal, ahol azt hittem, sokkal nehezebb lesz a mai trendeknek megfelelő esküvőt szervezni, de végül minden elképzelésünket felülmúlta.

Emlékszem, amikor Marci tavaly októberben eljegyzett Tihanyban, olyan egyértelműnek tűnt, hogy az esküvőnk is valahol a Balaton környékén lesz. Mindenképpen olyan helyszínt szerettünk volna, amihez mindketten kötődünk, ami természetközeli, de modern, mindenféle felesleges sallang nélkül.

Ekkor jutott eszünkbe, hogy legyen ott, ahol az egész történetünk elkezdődött az egyetemi éveink alatt, és ahová a családunk is kötődik: Miskolcon. Tudom, tudom, az „Acélvárost” nem egyből a romantika fellegváraként szokás emlegetni, pedig annyi szép hely van ott.

A választásunkhoz azért nagyban hozzájárult az is, hogy a Miskolctapolcán lévő Avalon Park mindent megtestesített, amit elképzeltünk: modern, önmagában is gyönyörű és természetközeli. Mivel több családi eseményt is ünnepeltünk már ott és ismertük profizmusukat, egyből tudtuk, hogy jó kezekben vagyunk és a helyszín miatt többet nem kell izgulnunk. Már-már hátradőlhettünk, hogy a szervezés legnehezebb és egyik legfontosabb része ilyen simán és könnyen ment, de lelövöm a poént: ez volt az első és egyben utolsó dolog, ami ennyire egyszerű volt. 🙂 Nem egyszer kerített hatalmába a teljes kétségbeesés, főleg amikor először szembesültem a szolgáltatók tengernyi hadával és azzal, hogy van, aki már két évre előre be van táblázva. Kedves menyasszonyok, nyugalom, ez teljesen normális, ilyenkor engedjétek el ezt az „esküvő-dolgot”, hagyjátok ülepedni a látottakat, hallottakat és a szervezkedés hónapjai alatt szépen a helyére kerül minden. Persze nem magától.

Kilenc hónapunk volt arra, hogy a tervünk egy konkrét programmá álljon össze. Aki azt mondja, hogy egy esküvő nem változtat meg semmit az ember párkapcsolatában, az elfelejtett út közben figyelni. Nekünk ez volt az első igazán nagy volumenű, közösen összehozott projektünk, és habár Marcinak teljesen mindegy volt, hogy chiavari székeken fogunk ülni vagy sem, az ő szervezőképessége és nyugodtsága nélkül nem lett volna ilyen tökéletes ez a nap, és a szervezkedés maga sem lett volna ilyen élvezetes. Kilenc hónap alatt megtanultunk egy teljesen másféle módon együttműködni egymással, megtanultuk, hogy hol és miben szorul segítségre a másik és ekkor kristályosodott ki bennem az az örökérvényű életigazság, hogy nem mindegy, hogy egy igazi társ vagy egy partner kísér végig életed útján. Újra és újra beleszerettem Marciba, hol akkor, amikor megcsillogtatta a Fred Astaire-rel vetekedő tánctudását a próbákon és az esküvőn, vagy akkor, amikor átvette tőlem a tennivalókat, amikor azt mondtam, elég. Nem mellesleg, nekem is jó önismereti tréning volt, sikerült egy kis türelmet gyakorolnom, úgyhogy minden menyasszonynak azt tanácsolnám: ne csak arra az egyetlen napra koncentráljatok, éljétek meg a szervezés minden pillanatát és felejtsétek el a „tökéletes esküvő” fogalmát. Tökéletes lesz. Akkor is, ha esik, ha fúj. Akkor is, ha valami nem éppen úgy történik meg, ahogy azt már fejben ezerszer lepörgetted.

Aznap – magam sem tudom, hogy minek a hatására, mert elég pörgős vagyok – Buddha szintű nyugodtsággal ébredtem reggel 8-kor. Július 7-éhez képest elég szürke volt az ég. És akkor? Legalább nem fogunk megsülni. Hagytam, hogy az események magukkal sodorjanak. De bár ne lett volna ilyen gyors a sodrás vagy bár visszapörgethetném az időt, most tényleg!

Sosem fogom elfelejteni a pillanatot, amikor Marci először meglátott a ruhámban. Azt azért megjegyezném itt, hogy ő még egy árva képet sem szeretett volna látni sem a kiválasztott ruháról, sem az összes többiről, amit próbáltam, hogy teljes legyen a meglepetés. Én meg sokszor annyira lelkes voltam egy-egy próba után, hogy alig bírtam magamban tartani a boldogságomat (türelemgyakorlás ugyebár). De megérte. Hiába nem csak ketten voltunk ott, nagyon megható és örömteli pillanat volt, még a nap is pont akkorra sütött ki. A férjemet idézve, „még életében nem látott ilyen gyönyörű ruhát.”

Nagyon meghittre és személyesre sikeredett a polgári szertartásunk a szabad ég alatt szűk családi és baráti körben és a templomi ceremónia is gyönyörű volt az egész násznéppel kiegészülve. Mindkétszer hihetetlen érzés volt apukám oldalán végigvonulni a szerelmem felé. Azt hittem, hogy végig fogom sírni ezeket a pillanatokat, mert nem mondom, elég könnyen elérzékenyülök, de annyira boldog voltam, hogy csak mosolyogni tudtam. Azt viszont folyamatosan. A szervezés alatt nagyon sok csodás személyiségű, hihetetlenül kreatív embert ismertünk meg a szolgáltatóink személyében, akik szívvel-lélekkel járultak hozzá ahhoz, hogy felejthetetlen legyen az esküvőnk. Jó volt látni, hogy minden a helyére került és hogy a szeretteink is velünk együtt örültek és felszabadultan buliztak. Na igen, a buli. Nem volt nehéz dolgunk ilyen társasággal, rengeteg volt a fiatal, de a zenekarunk, a Groove 6, olyan hatalmas bulit csinált, hogy hajnal kettőkor Dia, a fotósunk is velünk együtt ropta. Reggel 6-kor ugyan már igen fáradtan slattyogtunk vissza a pár méterre lévő szállásunkra, de 10-ig nem tudtam elaludni a feldobottságtól.

Tényleg átéltem ezt a csodát? És már tényleg vége?

Köszönöm, hogy ehhez a tündérmeséhez ti is hozzájárultatok. Köszönöm, hogy mindig nagy szeretettel és odafigyeléssel fogadtatok. Anita, köszönöm szépen, hogy megtervezted életem legszebb ruháját. Kata, köszönöm, hogy segítettél rátalálni. Mariann, köszönöm a profizmusodat, odafigyelésedet és a kedvességedet a ruhapróbák során. Zsófi, Dóri, Niki köszönöm nektek a jó beszélgetéseket és azt, hogy minden egyes próbán úgy érezhettem magam, mint egy hercegnő. Hihetetlen csapat vagytok!

Tudnám még ragozni sokáig, de tényleg nem szeretnék Gyűrűk ura hosszúságú regényt írni, így sok-sok szeretettel küldöm nektek a kreatív fotózásunkról és az esküvőnkről készült képeket, remélem át tudom adni nektek ennek a csoda napnak a semmihez sem fogható hangulatát és a boldogságunkat.

Szeretettel:

Petra

UI.: A ruhám az esküvő óta a gardróbszekrényemen kívül lóg a vállfáján, még elcsomagolni sem volt szívem. Van, hogy odamegyek, csodálom percekig, aztán megölelem és magába szívom vele azt az örömöt, aminek most már kétség kívül örök szimbóluma marad számomra. Gondolkoztam rajta, hogy később átalakíttatom veletek estélyi ruhává…majd egyszer, valamikor. 🙂

Szolgáltatók Petra és Marci nagy napján:

Helyszín: Avalon park, Miskolctapolca
Fotó: Bella Rose Photography
Ruha: Daalarna
Zenekar: Groove 6
Dj: Dj Dgs (Fintor Gyuri)
Cinematográfia: Sáfrány Levente
Ceremóniamester: Papp Dániel
Grafika: Linda Buttercup
Dekor: Csullagfény Dekorstúdió
Csokor és koszorú (a kreatív képeken): Mirosa Weddings & Events
Smink: Kinga Luterán Makeup Artist
Haj: Vintage Hair Salon, Miskolc
Torta: Cukorpor Kézműves Desszert, Miskolc
Fejdísz: Trangoni Couture

Még több valódi esküvői beszámolót találsz ezen a linken, vagy kövess minket az Instagramon még több inspirációért! Nézd meg a Daalarna legújabb esküvői kollekciójának kampányfotóit ide kattintva