Klem Viktor fiatal, tehetséges és tele van energiával. A színpadon és a filmvásznon is bizonyított már, azonban ez még csak a kezdet. Állandó kreativitását egy színésztársaival alapított alkotócsoportban hasznosítja.
A felkérések mellett a saját utadon is jársz. Miért tartod fontosnak, hogyötletgazda is legyél, nem ‘csak’ színész egy darabban?
– Folyamatosan vannak témák, amelyek foglalkoztatnak, mint mindenkit.Ha ez a kiváncsiság felerősödik,úgyérzem, kezdenem kellvalamitaz adott témával, akkor elkezdek utána menni.A 011 Alkotócsoportéppen ezért jött létre, hogy olyan produkciókat is megvalósítsunk, amelyekönálló ötletek. Ugyan nehéz itthon a színháziszférában fedél aláhozni bármit is, hiszem, hogy kellőambícióval, elszántsággalés tehetséges művészekkel sikerülhet. Az elmúlt hatévben az alkotócsoporthoz kötődnek a legszebb emlékeim, holott még azt sem tudjuk bizonyosan, milyen formában vagyunk társulat. Szinte napról-napra változik körülöttünk a helyzet, vagy felfüggesztésben vagy folyamatban vannak a munkáink. Szerintem a felkérések mellett jófrissen tartani az emberönállóságát, merni belevágni olyanba is, ami azőfejébenél a legerősebben.
Ezt a kreativitástösztönösenérezted magadban már gyerekként is? Mikor döntöttél a színészi pálya mellett?
– Ez azérzés nem tud más lenni, csakösztönös. Más kérdés, hogy mikor tudtam döntést hozni, hogy ezt akarom, ezt végig tolom!Nagyon irigylem azokat, akik már gyerekkorukban el tudják dönteni, mivel szeretnének foglakozni. Szerintem alegfontosabb, hogy időben kezdjenek el foglalkozni egy gyerek tehetségével. Akkor jó helyzetbe kerül a saját képességeivel, később talàn könnyebben dönt! Én jókor voltam jóhelyen. Oda mentem, ahova előtte a bátyámat iratták a szüleim.Így volt ez azóvodával, azáltalános iskolávalés a gimnáziummal is. De a bátyám, mire elérkezett a gimihez, már tudta, hogy nem akar a színészettel foglalkozni,őinkább a zene feléorientálódott. A drámatagozatos középiskolában velem az ellenkezője történt, a zene kezdett ritkulniés a színházsűrűsödni a mindennapjaimban. Jótanáraim voltak. Mire oda kerültem, már pontosan tudtam, hogy a színművészetire szeretnék jelentkezni. De rengeteg kétely is volt bennem, ahogyan néha most is. Mindenéletszakaszbanés helyzetben képes az ember egyszer csak megtorpanni, szembe nézniönmagávalés feltenni a kérdést, vajon jóazút, amin járok, biztosan jól csinálom? Ez egyetemes, nem csak azáltalános magyar pesszimizmus beszél belőlem. Szerintem ez tök rendben van.
Magánemberként is vágysz arra, hogy a középpontban lehess, mint a színpadon vagy a mozivásznon?
– Ha külsőszemmel nézem: igen.Ha jól érzem magam egy társaságban, leküzdhetetlenül vágyom a figyelemre. Viszont sokszor egyáltalán nem akarok látszani, elbújok, eltűnök napokra. Egy színésznél rendben van ezígy, csak meg kell tanulni kezelni ezt a rapszódiátnormális keretek között.Néha megkapom, hogy: “nem kell mindig szerepelni!”. Amennyiben jogos, megadom a kritikusomnak a tiszteletetés hátrébb lépek, ha nem, tolom tovább a cirkuszt.Ehhez fel kell nőni, gyakorlottságés tapasztalat kérdése, meg kell tudniőrizni azönállóságot, a saját véleményem kinyílvánítását. Ez igaz a munkánkra is.Nem lehet, hogy ellehetetlenít egy olyan instrukció, amivel történetesen nemértek egyet. Olyankor hagyni kell, várni, hogy kialakuljon egyfajta kompromisszum az alkotótárssal.Remélhetőleg megtörténik.
Milyenáron tanultad meg ezt a kompromisszumkészséget?
– Sokszor voltamönfejűmunka közben, deén erre büszke vagyok, mert kiálltam a saját igazam mellett. Ha egy színész végrehajtóváválik, akkor baj van. Az alkotók közötti egészséges viták csak azt jelzik, hogy mindenkinek fontos azügyés van miért egymásnak szaladni. Ugyanolyan szenvedély van közöttük, mint egy szerelemben két félközött. Van az a mondás, ahol szerelem van, ott csattan a tányér. Ez igaz a színházra is.Ha elvész a szenvedély, csak monoton, unalmasalkalmazkodáskövetkezik.
A színházi szerepek mellett főszerepet kaptál egy Goda Krisztina filmben. A Veszettek forgatása miben volt más az eddigi munkáidhoz képest?
– A castingés a premier között háromév telt el. Minden pillanatára emlékszem ennek az időszaknak, a délutánra amikor megtudtam, hogy engem választottak a szerepre, a próbákra, a forgatás 72 napjára. Amikor be kell menni a próbaterembeés el kell kezdeni foglalkozni a szereppel még csak sejted mi lesz a dologból. Majd következik a meló izgalmas része, amikor a kamera előtt a legjobb formádat kell hozni. Végül a munka befejezése, amikor szembesülsz vele, hogy nincs tovább, többet már nem tehetsz a szerepért, a filmért. Jó, ha ilyenkor egy színész elégedett tud lenni az eredménnyelde mindig ott lesz az a kínzó érzés, amikor látod a vásznon a hibáidatés már semmit nem tehetsz ellene.
A Veszettek nem csak szellemileg, de testileg is komoly felkészülést igényelt.
– Miután elolvastama forgatókönyvet, egyértelművolt, hogy ezek a srácok kiválófizikaiállapotban vannak a sztori egy pontján. Az atlétás jeleneteket nem lehetett megúszni…De nem is akartuk, tök jó kaland volt a felkészülés.Nagyon sok segítséget kaptunk, közel egyévig edzettünk, közelharcot tanultunk. A film nézése közbenaztéreztem, hogy fontos volt a tréning. Attólváltak igazán hihetővé ésélvezhetővéa bunyós jelenetek, hogy technikailag is el tudtuk adni, hogy van közünk a verekedéshez.
És ha visszafele kérdezem, milyen volt a filmforgatásról visszacsöppeni a színháziélet forgatagába?
– Egyfajta depresszióvolt azéletemben, hiánytéreztem, néhány hónapig nem találtam a helyemet. Három évig ezzel foglalkoztam. Emiatt volt bennemizgalom, várakozás. Aztán egyszer csak ez végetért,én pedig maradtam a levegőben a gondolataimmal, a vággyal, hogy még tovább folytatnám. Időt kellett adnom magamnakés lassan elmúlt ez azérzés.Olyan volt, mint gyerekkoromban, mikor még késő este sem akartam haza menni a játszótérről. De haza kell menni.Egy elképzelt karakter testet kap, színészés szereptalálkoznak egymással, hónapokig,évekig vannakösszekötve, ez felkavarja az embert. De véget ér.Ha valakinem tudja helyén kezelni a változást, az nagyon veszélyes.
Tudnál példát mondani a színházi darabok közül, amelyik hasonlóképpen hatott rád?
– A Garzonpánik című darabban játszom Pálos Hannával a Thália Színházban. Egy 7 éve együtt élő párról szól, a kisebb-nagyobb vitáikról. Szoktunk azzal viccelődni, hogy a backstage-be is kéne jegyet osztani a nézőknek, mert előadás előtt ugyanúgy civakodunk Hannával, miközben összemondjuk a szöveget.Azon vesszükészre magunkat, hogy ugyanúgylétezünka színpad mögött is, mint a színpadon. De darabjaés színésze válogatja, ki hogyanéli meg a színpadra lépés előtti, közbeniés utániórákat. Furcsa,amikor azt látom, hogy egyes kollégáima legnagyobb drámai jelenetek között is képesek a szünetben mignont enniés ligth kólát inni.Én van, hogy szeretek elvonulni előtteés közben is,és van, ahol kifejezettenélvezem a társasági létet. Ez is mindig más. És milyen jó, hogy így van!