Születésnapi nyereményjátékunk eredményhirdetését követően most egy újabb titkos történetet osztunk meg veletek a díjazott pályázatok közül. Olvasónk, Janka a “Szerelem a karantén idején” témában osztja meg veletek párjával való megismerkedésük történetét, amelynek nem csak a Tinder, de egy izgalmas vonatút is fontos elemei voltak.
Elegem van az összesből! – gondoltam, és erőteljes mozdulattal a táskámba dobtam a telefonomat. Csak azért, hogy a következő percben a legmélyéről újra előbányásszam. Úgyse bírom ki, hogy ne nézzem meg, „Nagyfiú87” mit válaszolt: „Pedig nem tudod, miről maradsz le” – és bontotta az ismeretséget. Megint egy „Szia, sok sikert neked!” hiányzott a végéről. Pontosabban ez is. Meg az, hogy kíváncsi legyen rám. Nem csak a fotót rejtő testre, aki egy pár órás izgalmat ígér.
Most megint három órát tölthetek a sötétbe burkolt sík tájak bámulásával, miközben próbálom megfejteni, mi a baj velem? Nekem ne mondja senki, hogy nem ezen a földön élek, hogy túl nagyok az elvárásaim, mert nem! Igazából én is ugyanazt szeretném, mint oly sok nő a világon. Nekik összejött.
Szerető férj, család, gyerekek…nekem még kert és kutya sem kell. Tényleg. Eddig sem voltak túl jó esélyeim, de most, hogy ránk jött a kijárási korlátozás, meg a távolságtartás, még rosszabb lett. Nyilván nem megyek fel egy vadidegen lakásába, az éttermek zárva, maradt a közös séta télvíz idején, mikor amúgy is folyamatosan fázom. Pfff! Mennyi elvesztegetett, és felesleges fagyos órán vagyok túl. Amikor hallgattam, hogy Ubulkának épp mit főzött hétvégén az anyukája, vagy a sráccal, aki Bébikének hívta a BMW 7-esét. Nem tudom, melyik a rosszabb, ők vagy „Suarez123”, akit annyira közel engedtem magamhoz, hogy egy szédítő éjszaka után többé már nem volt elérhető. Újabb törlés gomb. Így megy ez.
Kata azt mondja, ne csüggedjek. A karantén időszaka jót tesz ennek. Most itt a lehetőség, hogy tényleg megismerjük egymást. Kicsit lassabban működik minden, és ez nem baj. Plusz ne adjam fel a reményt, hogy Aprodité egyszer majd rám is figyel. Például beszorulhatok a liftbe a felső szomszéddal, vagy új kiszállító srác kopogtat be egyszer hozzám, esetleg egy elvált pasi költözik a szomszédba. Szerinte szerezzek be egy kutyát, így este is kimehetek az utcára, és rengeteg helyes pasival találkozhatok séta közben.
Annyira belemerültem a lehetetlen bevonzásának mantrázásba, hogy hirtelen összerándultam, mikor egy kéz ért hozzám. Villámgyorsan kikaptam a fülest, és farkasszemet néztem a mellettem ülő srác tengerkék szemével, ami oldalra mutatott: a kalauz.
Annyira meglepődtem, hogy egy szót sem szóltam. Mondhattam volna azt, hogy nem a pasim, vagy hogy nincs is, de csak némán oda adtam a jegyet. Láttam a srác szemén, hogy jól szórakozik. Mosolygott. Valahol már Győr környékén jártunk, mikor realizáltam, a srác azóta is engem figyel. Ránéztem, de amikor találkozott a tekintetünk, gyorsan elkaptam. Úgy csináltam mintha nem vettem volna észre a rezgést. A visszatükröződő vonatablakból próbáltam megfejteni: „Még mindig néz? És vajon mióta?”
Helyes volt. Nagyon. Volt benne valami melegség. Nem is értettem, hogy nem vettem észre azonnal. Annyira el voltam merülve a Tinder „barátokkal” és a pasit szerző küldetés részleteinek kidolgozásával, hogy majdnem lemaradtam róla. Feszengett ő is, a laptopot már lecsukta, és folyamatosan azzal küzdött, hogy ne engem nézzen egyfolytában. Majd felállt, matatott valamit a táskájában. Talán egy csoki után, hogy megkínáljon – gondoltam. De vagy nem találta, vagy nem ez volt a terve. Végül nem vett elő semmit. Visszaült. Megint mosolyogott. A maszk miatt csak a szeme. Én vissza, bár fogalmam sem volt, hogy az én szemem mennyire beszédes.
Hogy lefoglaljam valahogy magam, kerestem egy új számot a spotin. Megvan az új Armin. Ez jó lesz. Felhangosíttam és megpróbáltam kizárni mindent, de láttam, hogy mozog a srác szája, majd a keze is. „Te jó ég! Ő most hozzám beszél?” – vettem ki újra a fülest.
„Kiesett a zsepid!”- mondta.
„Nem hiszem el! Mennyire ciki!” – gondoltam. „Ez is azért, mert össze-vissza pakolászom a használt zsepiket ahelyett, hogy azonnal kidobnám.”
Bár így utólag furcsa, de tényleg ez volt ez első mondata hozzám. Néha jókat nevetünk rajta közösen azóta is. Főleg azért, mert mint kiderült, ő is pont ilyen: folyton szanaszét hagyja a használt zsepiket a lakásban. És ami a legjobb benne, hogy végre először ez a rossz szokásunk nem idegesíti a párunkat.
A zsepi után kiderült, hogy három évvel korábban ugyan, de egy napon születtünk, december 11-én. Mondanom sem kell, hogy aznap pont mindketten a családi szülinapra utaztunk. Csak ő Csornára, én meg Sopronba.
Mondjuk az csak később derült ki, hogy ő akkor a vonaton könnyen megtalált a Tinderen, leszűkített kereséssel, és azonnal jobbra húzott. Én is őt, csak az életben. Aznap annyira belemerültünk a beszélgetésbe, hogy ő elfelejtett leszállni. Ezen a december 11-én nemcsak duplán vonatozott, de még a szülinapi vacsit is lekéste. De megérte, mert azóta mindig csak együtt utazunk. És végre: az egyes vágány mellett a „vonat” elindult!
Hogy tetszett nektek Janka izgalmas írása? Hamarosan újabb titkos történeteket osztunk meg a kedvenceink közül, addig is ebben a rovatban találjátok az eddigieket! Kövessetek minket az Instagramon és a Pinteresten még több inspirációért!