Házasság utáni névváltoztatás – Olvasóink véleménye

Munkatársunk, Niki blogbejegyzése, amelyben elárulta, hogy nem veszi fel az esküvő után a férje nevét, sokatokat írásra késztetett. Néhány héttel ezelőtt olvasónk, Mackovics Réka ellentétes álláspontját osztottuk meg, ezúttal pedig a többi beérkezett véleményből válogattuk ki a kedvenceinket a házasság utáni névváltoztatás témakörében.

Koronczai Noémi: „Az egyébként is ritka vezetéknevemet nem szeretném elhagyni”

„Kedves Daalarna! Először is, gratulálok Nikinek, csodás készülődést a hátralevő időre és sok boldogságot a továbbiakra! Én is a saját név megtartók táborát erősítem, elvégre ezt kaptam a születésemkor, és az én Dávidom ezt a döntésemet egy percig sem kérdőjelezte meg. Valóban elég gyakori kérdés az “És, hogy lesz a neved az esküvő után?”

Két bátyám közül talán az egyiknél van esély arra, hogy gyermeket vállal, és vele gyarapodik a vezetéknevünket viselők száma. És bár Dávid vezetékneve is ritka, a kettő párosítása sem jött szóba, valahogy nem csengett jól. A születendő gyermekeink persze az ő vezetéknevét kapják majd, ez nem kérdés.

Szerencsére a környezetemben többen is vannak, akik nem vették fel a férjük nevét semmilyen formában, de mivel nem ez a szerelem mércéje, ez egyik párnál sem volt vitatéma. Persze kaptam meg nem értő visszajelzéseket is, de ahogy elmagyaráztam, hogy nem ez fejezi ki az érzelmeket és az összetartozást, és nekem miért fontos, hogy így vigyem továbbra is a nevem, megértésre találtam.”

Rezek Bori: „Senki mást nem hívnak valószínűleg úgy, mint engem”

„Most májusban tartottuk az esküvőnket a Dunakanyarban, ahol a legjobb barátunk adott minket össze, a saját fogadalmunkat mondtuk el egymásnak, a szüleink verset írtak, hogy így adják áldásukat ránk, a ceremónia közben kecskék legelésztek mellettünk és kutyák szaladgáltak körülöttünk. Az, hogy minden tökéletes volt, az sok segítség, sok szerencse és sok átgondolás eredménye volt. Nekünk mindennél fontosabb volt, hogy ne érezzük azt, hogy az esküvőnk arról szól, hogy másoknak kell megfelelnünk, hogy olyan kompromisszumokat kell meghoznunk, ami már esetleg sérti az önazonosságunkat.

Valószínűleg az is szerepet játszik, hogy senki mást nem hívnak valószínűleg úgy, mint engem, sosem fog szembejönni ez a név velem és ettől azt érzem, hogy ez csak az enyém, amit nem adnék oda semmiért, mert büszke vagyok rá. Egy dolog jöhetett volna szóba nálam, hogy mindketten felvesszük egymás nevét, számomra ez még némileg kifejezi az összetartozást, de ha a gyerekünknek ezt a két családnevet kéne viselnie együtt, valószínűleg nagyon megdobálnák majd a homokozóban, így a legjobb döntés az volt, hogy mindenkinek megmarad a születéskori neve.”

Dóri: „Vállalom azt a rengeteg papírmunkát, ami egy névváltoztatással jár”

„Már kiskoromban azon gondolkoztam, hogy milyen jó már a fiúknak, hogy ők akármikor ki tudják választani a születendő gyermekük nevét, hiszen megvan már a vezetéknév, ki tudják próbálni, hogy mi illene hozzá. Bezzeg a lányok hiába írnak listát arról, hogy nekik mi tetszik, mit sem ér, ha a férjük vezetéknevéhez nem passzol, várhatnak a házasságig.

Így gondolkodtam az óvodában és kisiskolásként még, ehhez talán azt is fontos hozzátenni, hogy ez volt a példa is előttem, amit otthon láttam: a család erdélyi gyökerekkel rendelkezik, ahol a saját vezetéknév megtartása, a fel is veszem, de meg is tartom vagy a “né dolog” sosem volt szokás, egyszerűen a feleség mindig felvette a férj nevét.

Azt a nyomást már ne is említsük, hogy hányszor hangzott el az a sóhaj, hogy a nagypapa mennyire szomorú, hogy senki sem viszi majd tovább a nevet, mert csak lány unokái vannak és rajtam kívül amúgy az összes többi Erdélyben él, ahol a fent említett hagyomány továbbra is fennáll.

Az meg már csak hab a tortán, hogy amúgy többször felmerült családi beszélgetésekben, hogy régen két s és y-nal írták a nevünket, de elszegényedett nemesi család lévén ez már nem járt egy idő után. Persze ez a legkevesebb nyilván, de a vicc kedvéért ezt is érdemes megemlíteni.

Ami viszont még a fentieknél is többet nyomott a latban, hogy néha úgy érzem, a családom egy része nagyon távol áll a gondolkodásmódomtól, és a párom családjával sokkal inkább tudok azonosulni, az ahogy az élethez állunk. 

Mindent egybevetve végül talán kevésbé romantikus megfontolásból, de úgy döntöttem, hogy vállalom azt a rengeteg papírmunkát, ami egy névváltoztatással jár, mert azt szeretném, hogy az életem új fejezetében szimbolikusan is a páromhoz és az ő családjához tartozzak még akkor is, ha az ő vezetékneve a leggyakoribbak egyike.

A családom, annak ellenére, hogy a női tagok a férjük nevével élnek, még nem teljesen ért egyet a döntésemmel, szerintük a kötőjeles verziót kellene választanom, de remélem, az esküvőig mindenki megbékél ezzel. Én biztosan kitartok az elhatározásom mellett.”

Vikárné Kurucz Annamária: “Ez is egy plusz családi összekapcsolódást jelent számunkra”

„Miközben Niki legújabb blog bejegyzését olvastam, az járt a fejemben, hogy mennyire jó, hogy különbözőek vagyunk, és többféleképpen gondolkodunk. Teljesen megértem, amit Niki gondolt/írt erről a témáról. Bennem pont ellenkezőleg zajlott ez a téma. Kezdetektől fogva egyértelmű volt, hogy felveszem a párom vezetéknevét.

Számomra pont ez jelenti a kapcsolódást, az összetartozást, és a világ legbüszkébb feleségeként szeretnék már végre úgy bemutatkozni, hogy „Vikárné Kurucz Annamária vagyok”. Így majd, ha gyerekeink lesznek, akkor az lesz a családi név is, és ez is egy plusz családi összekapcsolódást jelent számunkra. 🙂 

Most már a férjemmel őszintén meg tudtam beszélni, hogy amit sok-sok év alatt felépítettem a sportban, a kézilabda pályán, ott meghagyom a családi nevemet. Hiszen számomra ez jelenti az identitásomat, ezért dolgoztam évekig, hogy ott elismerjenek. Így, ott mindenképpen meg szerettem volna tartani a leánykori nevemet. 

Azt hiszem mindkét név épp annyira fontos számomra, így nagyon boldog vagyok, hogy komprumisszumra tudtunk jutni, és egyik sem volt egy pillanatig gond kettőnknek. Hiszen ez az egyik titka a házasságnak, nem igaz!?”

Dömötör Anna Zsófia: „Az édesanyám se vette fel az édesapám nevét”

„Felvenném-e a férjem nevét? Bár még van időm eldönteni, mégis sokat gondolkodom ezen a kérdésen.

 Elsőre azt mondanám, hogy biztosan nem, mert szeretem a nevem, úgy ahogy van. De akkor miért tenném? Hagyományból? Szeretetből? Esetleg azért, hogy bemutatkozáskor azonnal kiderüljön, hogy férjnél vagyok? Azért, mert így még jobban összekötve érezhetem magam életem párjával? Esetleg elvárásból?

A szüleimnek hála, egy hangzatos és úgy érzem, hogy személyiségemhez passzoló nevet kaptam. Mindemellett jelenleg joghallgató vagyok, és ha minden terv szerint halad, egy címmel is kiegészülnek majd az okmányban lévő hivatalos feljegyzések. Ráadásul az édesanyám se vette fel az édesapám nevét, így sokáig nem is értettem, miért hívják ugyan úgy a házaspárokat. A családom többi tagjai között is egy kezemen meg tudom számolni azokat, akik megváltoztatták a nevüket. Szóval egy szó mint, száz, idegen volt tőlem a gondolat, hogy valaha is engem másképpen hívjanak.

Így egészen sokáig tartottam ehhez az elvhez magam, mígnem a múlt évben a nagybátyámmal szóba került ez a téma. Éppen akkoriban jegyezte el a barátnőjét, és rákérdeztem, hogy mi lesz a névfelvétellel. A válasz megdöbbentően gyorsan érkezett, de annál nagyobb összhanggal mondták, hogy bizony Niki felveszi a nagybátyám nevét. Természetesen rákérdeztem az okára, és azt a választ kaptam, hogy ez nekik fontos, számukra az egységet fejezi ki, és azt a modern megoldást választják, hogy kötőjellel lesz összekötve a két vezetéknév. Milyen egyszerű de nagyszerű válasz! Ezután kezdtem el gondolkodni, hogy velem lehet-e a baj, hogy ez eddig eszembe se jutott, hogy ez akár egy olyan dolog is lehet, amely több néhány hivatali körnél.

Csakúgy mint, minden ember, és éppen ezért a más-más emberekből álló párkapcsolatok is különbözőek, így természetes, hogy mindenkinek más a fontos. Számomra például sokkal nagyobb jelentősége van a gyűrűnek, mert azt érzem, hogy azzal sokkal jobban tudok azonosulni. Szintén jelzésértékű a külvilág számára, arról tanúskodik, hogy jegyben járok, vagy már házasságban élek. Ugyanúgy a mindennapjaim része és mivel a férjem is viselné az övét az egységet így is megalkotnánk. Természetesen, ha a páromnak ez fontos lenne, akkor biztosan meggyőzhető lennék egy kötőjeles megoldással. Igazából egyetlen valódi ellenérvem ezzel szemben annyi, hogy leírni biztosan nem lenne túl egyszerű egy öt tagból álló nevet, de ezenkívül valójában, ha azt érezném, hogy ezzel boldogságot és büszkeséget okoznék a férjemnek, akkor biztosan nem ellenkeznék tüzetesebben.

Összességében számomra ez nem egy olyan lényeges kérdés, mint talán másoknak. Én máshova helyezem a hangsúlyt, de azt gondolom, hogy ezért szerencsés, hogy már eldönthetjük, hogy miképp cselekszünk majd.

Abban az esetben viszont, ha a sors egy Császár, Herceg vagy egy Király vezetéknevű férfival hozott volna össze, akkor bizony gondolkodás nélkül módosítanám a nevem, ráadásul a –né verziót választanám!

Olvasd el ezeket is:

• Esküvői ügyintézés – Adminisztratív teendők a névváltoztatással kapcsolatban
• Névváltoztatás kisokos – Variációk friss házasoknak
• A nagy (feminista) kérdés: felveszem-e a férjem nevét?
• Minek nevezzelek? Az utónévadás pszichológiája
• Ezért veszem fel a férjem nevét az esküvő után
• Kövess minket Pinterest és Instagram oldalainkon is!