“A tizedik évfordulónkra, 2020 májusára tervezett esküvőnket végül a járvány miatt októberben, de sokkal jobb időjárással tudtuk megtartani. Én soproni vagyok, férjem budapesti, a Balaton pedig a második otthonunk a kettő “között”, így esett a helyszínre a választás. A Daalarna ruhám a nap fénypontja volt, és vendégektől, szolgáltatóktól egyaránt rengeteg dicséretet kaptam.” – 5+1 kérdés az esküvőről rovatunkban következzen most Fédra és Adrián nagy napjának története!
Hogyan ismerkedtetek meg, és milyen volt a lánykérés?
Adriánnal egyetem alatt ismerkedtünk meg, angolból korrepetáltam. 🙂 A lánykérést szépen felépítette, Valentin-napon egy budapesti elegáns étterembe vitt vacsorázni, ahol adott pár képet egy városról, amit ki kellett találnom, ahhoz hogy elutazhassunk, de akkor még csak azt hittem, egy sima hosszú hétvégi kiruccanás lesz. Ez a város Bergamo volt, úgyhogy márciusban elutaztunk megnézni Bergamo és Milánó környékét, majd egyik este a városnézés utáni esti séta alkalmával letérdelt egy kilátópontnál, ahonnan ráláttunk a Città Altára.
Mesébe illő volt, úgy történt minden, ahogy előre elképzeltem, nagyon meglepődtem!

Ha 5 szóval kellene jellemezned, milyen volt az esküvőtök?
Felszabadult, szerelmes, mesés, bulis, tökéletes.
Mik voltak számodra a legemlékezetesebb pillanatok?
- Még az esküvő előtt, mikor elhoztam a szalonból a csodás Daalarna ruhámat.
- A bevonulás a templomba, amikor először látott a násznép, és még eléggé izgultam.
- A polgári szertartás végén a felszabadult kivonulás.
- A salsa nyitótáncunk, és az összes ölelés és támogatás, amit a vendégektől kaptunk aznap.

Mi volt, ami miatt a leginkább izgultál?
Mivel eredetileg májusban lett volna az esküvő, de a vírushelyzet miatt októberre kellett áttennünk, ez segített, hogy sok apróságot elengedjek. Örültem, hogy meg tudjuk tartani, úgyhogy amikor láttam, hogy ott vannak a szeretteink, és minden gördülékenyen halad, teljesen meg is nyugodtam.
Változtatnál valamin utólag, ha lehetne?
Nekünk tökéletes volt, az összes szolgáltató hibátlanul dolgozott, nagyon hálásak vagyunk nekik.
Egy apróság csak: a menyasszonyi csokromat a polgári bevonuláson elfelejtettem magammal vinni, de a kivonulásra már meglett.

+1: Miért ezt a ruhát választottad?
Letisztultsága nagyon jól illett a helyszínünkhöz, igazi hercegnőnek éreztem magam benne, és számomra igazán különleges összeállítás. Egy álmom teljesül vele, hogy viselhettem, hála a Daalarnának.
Ruha: Daalarna, Helyszín: Badacsonytomaj, Tölgyes Kúria, Fotós: Brides & Grooms - Pányoki Bence, Dekor: Völgy Event & Design, CM: Nádas Krisztián
Te is szeretnél szerepelni rovatunkban? Küldd be nekünk Daalarna ruhás esküvődet ide kattintva. Még több esküvői beszámolót találsz ezen a linken, vagy kövess minket az Instagramon és a Pinteresten még több inspirációért!