Kíváncsiak vagytok arra, milyen volt a menyasszonyi ruha régen? A régi magyar tájegységek színkavalkádjáról Maksa Henriettával, a Folkpédia egyik alapítójával beszélgettünk.
A Magyarországon belüli kis távolságok ellenére is tájegységenként rengeteg különböző stílus és kultúra formálódott ki, szinte településről településre járva más szokásokat hallhatunk az idősebb, helyi lakosoktól. A színes kultúra nemcsak a népszokásokra, hanem azok részeként a menyasszonyi ruhákra is kiterjed. Gondoltad volna, hogy nem is olyan régen egy esküvői ruha akkor volt különleges, ha minél színesebb volt? Vagy hogy sok régióban a fekete szín dominált az esküvők divatjában?
A magyar esküvői divat hagyományait érintő különlegességekről, illetve a palóc esküvők szokásairól Maksa Henrietta mesélt nekünk, aki a Folkpédia internetes portál egyik megálmodója. Emellett óvodás kora óta foglalkozik néptánccal, valamint tíz éve hivatásos táncos a Magyar Állami Népi Együttesben.
Különleges tradíciók
Sokszor fordulunk meg az ország különböző szegleteiben, mégis keveset tudunk a hagyományainkról. Emlékszem, gyerekkoromban a nagyszüleim rengeteget meséltek az ő tájegységük szokásairól, és számos történetet hallgattam végig arról, hogy régen mi volt a szokás. Mára azonban egyre inkább elkopnak ezek a mindennapjainkból, és kevésbé emlékezünk meg arról, hogy milyen gyökereink vannak – noha szó szerint nagyon színes hagyományokkal rendelkezünk.
Ezt az ötletet karolta fel Maksa Heni és Papp Kornél, akik 2015-ben létrehozták a Folkpédia internetes weboldalt. Céljuk, hogy olyan információkkal, hírekkel, ajánlókkal szolgáljanak, amely a szakmabeliek mellett a folklór iránt érdeklődők számára is érdekes cikkeket tartogathat. Nem utolsó sorban pedig munkájukkal közelebb hozzák ezt a világot azokhoz is, akik előtt még az ismeretlen, és bebizonyítják, hogy mennyi színfoltot rejt a régmúlt idők világa.
„Szándékunk, hogy azok felé is nyissunk, akik nem ismerik ezt a rétegkultúrát, vagy nem áll hozzájuk olyan közel ez a stílus. Gondolj csak bele, mennyire érdekes például az indiaiaknál is, hogy a mai napig visszaköszönnek a hagyományok az esküvőkön, és mennyire hűek maradnak a korábbi tradíciókhoz. Nálunk is rengeteg irányzat létezik, amelyek egy-egy stílusjegye a mai napig különlegessége lehet az esküvői megjelenésnek.
Akár egymástól tíz kilométerre lévő települések is képesek arra, hogy teljesen más képet mutassanak – mi pedig épp ezeket szeretnénk megmutatni a fotóinkon keresztül. Most például egy új fotósorozatot indítottunk – Leánytól az asszonnyá válásig címmel – melyben megmutatjuk, hogyan változik a női fejviselet a kor előrehaladtával, míg egy másik projektünk keretein belül olyan fotózásokat szerveztük, ahol különböző tájegységek menyasszonyi ruháit mutatjuk be az olvasók számára, mindezt úgy, hogy az a hagyomány is ismertté váljon, hogy hogyan lesz a lányból asszony” – meséli Heni.
Merítkezz a régmúlt idők divatjából!
Rendszerint lehet hallani, hogy napjaink divatja az előző évek kultikus jegyeiből meríti a főbb jegyeit, és annak ellenére, hogy a trendek folyamatos megújulást jelentenek, valójában a korábbi klasszikusok születnek újjá.
„Nagyon sok divattervező inspirálódik a népviseletből, vagy használják fel annak bizonyos elemeit. Az esküvő pedig pont az a kategória, amivel még közelebb lehet hozni a tradíciókat, és ezáltal a régi divatot bele lehet csempészni a most aktuális trendekbe. Ilyen például a kék szín megjelenítése az esküvői ruhán, vagy például a párták, koszorúk viselete. Utóbbi esetén nem volt ritka az sem, hogy – a hűség jelképeként – néhány ág rozmaringot tűztek a fejdíszhez, amely szintén beépíthető a mai esküvőkbe” – mondja Heni.
A menyasszonyi ruhától a lakodalmi menüsorig – Így változtak a magyar esküvői szokások.
A beszélgetésünkből azt is megtudom, hogy nem a kék az egyedüli szín, amely megjelent az esküvői ruhán. Ahogy Heni viccesen fogalmaz, a nők már akkor sem feltétlenül a férfiaknak öltöztek ki, hanem sokkan inkább a „konkurenciának”. Éppen ezért a fiatal lányok szekrényeiből rendre előkerültek a színesebbnél színesebb ruhák, ezzel tudták felhívni magukra a figyelmet. Heni persze hozzáteszi, hogy a színek ennél többet is jelentettek, minden ruhának megvolt a maga üzenete:
„A színes ruhák a fiatalok, hajadon lányok, illetve az új menyecskék ékessége volt. A ruhák színei utaltak arra is, hogy ki milyen korban van, minél fiatalabb volt valaki, annál színesebb volt a viselete, majd a kor előrehaladtával és a gyermekvállalással együtt fokozatosan sötétedett a nők öltözéke, és változott meg a hajviseletük.”
A színskálának persze a végleteiről is érdemes mesélni. Míg ma szinte nehéz elképzelni, hogy valaki ne fehér ruhában menjen férjhez, addig a korai években ez szinte kizárt volt. Helyette pedig sok térségben a fekete menyasszonyi ruhák hódítottak, amelyről Heni is mesélt: „Ha visszatekintünk, nagyon sok régióban a sötét szín – köztük a fekete – volt az elfogadott a menyasszonyi ruhák terén, mivel régen nem engedhették meg maguknak az emberek, hogy egy napra egyetlen ruhát varrassanak, így rendszerint a legünnepibb ruhájukban mentek férjhez.
Azonban az 1940-es és 1950-es években egyre elterjedtebb lett a fehér szín, mely a történelem számos érdekes momentumára vezethető vissza.
Elsőként például Stuart Mária skót királynő ment feleségül fehérben II. Ferenc francia királyhoz, bár tudnunk kell, hogy abban az időben a fehér a gyász színe volt Franciaországban – éppen ezért nem is kerülték el a babonák sem ezt a történetet. Az ezzel járó hiedelmeket I. Viktória törte meg, aki szintén fehérben mondta ki a boldogító igent, útjára indítva a ma is legáltalánosabbnak mondható esküvői megjelenést. Mindezek ellenére a fekete esküvői viseletek sokáig irányadóak voltak – Magyarországon elsősorban Kalocsa és a Sárköz térségében –, ami magyarázattal szolgálhat arra a kérdésre is, hogy mit jelképezhetett az, amit ezzel gyászolhatott a menyasszony – egyértelműen a lányságát. Feketében mentek viszont férjhez akkor is, ha a családban közeli hozzátartozó távozott el az élők sorából.”
A palóc kultúra lakodalmai
Magyarország térképén számos népcsoport és kultúra egyvelege rajzolódik ki, amelyek közül elsőként Heni annak a tájegységnek a menyasszonyairól, lakodalmairól mesélt, ahonnan ő maga is származik – a heves megyei Ecsédről és az ott honos palóc kultúráról.
„Ecséden a lakodalom napján délelőtt volt a polgári esküvő, – hiszen e nélkül a pap nem esketett –, majd a lakodalom nyári időben délután 4-5 körül, télen pedig 2-3 óra körül zajlott.
Ha azonban belegondolunk, leginkább az utóbbi időszak volt alkalmas az esküvők ünneplésére; nyáron sokkal több volt a munka, ráadásul a sok étel, sütemény és torta nem igazán maradt volna friss hűtőszekrény híján. Az esketés után a párt mézes kenyérrel várták, hogy még édesebb legyen az életük, estefelé pedig szokás volt a menyasszonynak kalácsot osztogatni, a vőlegénynek pedig egy vödör borral kínálni a vendégeket. Nagyon érdekes szokás volt a hívatlanok tánca, amikor bárki bejöhetett a lagziba egy tánc erejéig mulatni, és kaphattak enni is a lakodalmi menüből. Említést érdemel még különlegességként az ifjú pár főasztala is. A szokás szerint asztalfőn ül a menyasszony és vőlegény, a menyasszony mellett a kisértő fiú, a vőlegény mellett pedig a kisértő lány, akik általában a legjobb pajtásaik közül kerültek ki.
Velük szemben pedig a két nyoszolyóasszony és két násznagy ült. A vacsora után a lányos háznál összeszedelőzködtek, és elindultak a hérészesek, akik vitték magukkal az ajándékokat: edényeket, fehérneműket, szentképeket, vasalót és pénzt is. A legényes házhoz érve fogadták őket borral és étellel, majd itt kezdődött a menyasszonytánc. A vőfély mindig figyelte, hogy ki mit ad a menyasszonynak, majd hangosan elmondta, hogy kivel és miért táncol a menyasszony.
A menyasszonytánc végén a menyasszonyt a vőlegénynek ki kellett váltani. Ez lehetet egy pár galamb, de akár egy alma is.
Ezt követően kivitték a menyasszonyt az udvarra és „megpörkölték”. Ennek során az udvaron kisebb tüzet raktak, majd ezen ugratták át a menyasszonyt két legény segítségével. Később a menyasszony átöltözve, piros ruhában, menyecskeként tért vissza. Mindezekről nagyon sok leírást Péter Józsefnek köszönhetünk, aki gyűjtötte az ecsédi szokásokat.”
Ugyan manapság már kevesen bújnak igazi hagyományőrző ruhákba és szerveznek tradicionális esküvőt, de azért mégis akad olyan pár, aki a gyökerekhez visszanyúlva a régi szokásoknak megfelelően tartja meg a nagy napját. Heni példaként említ egy kazári esküvőt, ahol vendégként ő is visszautazhatott kicsit az időben. „Ez egy igazi klasszikus palóc esküvő volt, ahol a pár ügyelt arra, hogy minden részlet a hagyományok szerint történjen.
A menyasszony – a gyermekáldást szimbolizálva – kék és rózsaszín szalagokkal díszített ruhát viselt, a vőlegény pedig csakugyan korhű öltözékben jelent meg.
Több napos sátras lagzi volt, aminek éppúgy megvolt a menete, mint korábban. Az asszonyok már szerdától készültek a szombati lagzira, sütöttek, főztek, előkészítették a tyúkokat, csigatésztát formáztak a húsleveshez. Az esküvő napján a templomi szertartás után a hagyományos helyi süteménnyel, herőcével, valamint egy kis pálinkával kínálták a vendégeket, és sor került a kakasviaskodásra is, ami a termékenységet szimbolizálta a pár számára. Végül a vacsora hagyományos fogásokból állt, majd jókedvből, nótából és pálinkából sem volt hiány.”
Ha még több képet szeretnétek látni arról, milyen volt a menyasszonyi ruha régen, akkor kövessétek a Folkpédia oldalát, ahol gyönyörű fotókat láthattok ezekből az időkből. Ne feledjétek el megnézni a Daalarna új FOLK kollekcióját, amelyet a magyar népművészet formavilága inspirált.
