Társfüggő vagy? Így lépj ki az ördögi körből

Társfüggőnek azt nevezzük, aki egy olyan párkapcsolatban él, ahol az ő problémái, igényei lényegesen és tartósan háttérbe szorulnak a partner problémáinak a javára. Ezekben a kapcsolatokban a másik fél gyakran valamilyen szenvedélybetegséggel küzd, de ez nem feltétel a társfüggőség definíciójához. Legfontosabb jellemzője, hogy a kodependens fél felelősséget vállal társa életérét, úgy érzi, az ő feladata megoldani minden abban felmerült nehézséget. Cikkünkben Knapek Éva klinikai szakpszichológus – akinek egyik fő kutatási területe a kodependencia, azaz a társfüggőség – segít jobban megérteni a jelenség okait és megoldási lehetőségeit.

Társ a függőségben

A társfüggő (kodependens) kifejezést az 1930-as években kezdték el alkalmazni, amikor kidolgozták az anonim alkoholisták tizenkét lépéses önsegítő programját, amely segített nekik a leszokásban, gyógyulásban. Ekkor figyelték meg, hogy az alkoholhasználati zavarral küzdők mellett gyakran vannak olyan partnerek, akik bár maguk nem viszonyulnak problémás módon az iváshoz, mégis együtt függnek párjukkal attól a helyzettől, melyet az ő alkoholizmusa hoz létre.

A kifejezés magyar megfogalmazása (társfüggő) tehát nem teljesen szerencsés, mert itt nem arról van szó, hogy az illető a társától függ, hanem arról, hogy betársul mellé annak függőségébe, a függőség és a leszokás menedzselésébe, kontrollálásába. Ezt mára már egyébként mindenfajta szenvedélybetegség esetében megfigyelték, illetve léteznek kodependens kapcsolatok úgy is, hogy egyik félnek sincs semmilyen diagnosztizálható addikciója. Mert a társfüggőség vagy kodependencia elképzelhető egyfajta „megváltoztatási függőségként” is, s ez a dinamika számos párkapcsolatban felütheti a fejét.

„A társfüggő tudatos szinten úgy éli meg, hogy mindent megtenne azért, hogy partnerét leszoktassa a függőségéről, azonban a viselkedésével tudattalanul mégis akadályozza azt” – mondja Knapek Éva. Például azzal, hogy átvállalja tőle a felelősségét, segít neki elrejteni, palástolni problémáját a gyermekei, főnöke, családja elől, így látszólag segítve, ám azt is meggátolva, hogy a függő szembesüljön tetteinek és viselkedésének következményeivel.

„A társfüggő kifejezés ma már kiterjedhet bárkire, aki megmentő szándékkal viseltetik a párja iránt egy kapcsolatban, legyen szó akár függő, akár mentális betegséggel küzdő vagy erősen nárcisztikus vonásokkal, netán nárcisztikus személyiségzavarral jellemezhető partnerről” – definiálja a fogalmat Knapek Éva, majd azt is hozzáteszi, hogy mindez az ő olvasatában, kutatási munkája során megszerzett ismeretei alapján jelenti ezt csupán, hiszen erről egyelőre nincsen szakmai konszenzus. Súlyosság tekintetében is vannak fokozatok, általában amennyire problémás a megmenteni kívánt fél, annyira lesz súlyos párjának társfüggősége. Azt is fontos megérteni, hogy nem minden kapcsolatban alakul ki ez a dinamika, ahol az egyik fél bármilyen tekintetben segítségre szorul. Értelemszerűen az ilyen helyzetek gyakrabban hívnak meg kodependens működésmódokat, de társfüggőségről csak abban az esetben beszélhetünk, ha az egyik fél aktívan átvállalja a másiktól a felelősséget a cselekedeteiért, döntéseiért.

Miért okoz problémát a társfüggőség?

Azt mindenki érzi, miért lehet nehéz egy olyan kapcsolat, ahol az egyik fél valamilyen súlyos szenvedélybetegséggel küzd, vagy személyiségzavara van, ugyanakkor enyhébb esetekben nehezebb belátni, miért is gond a kodependencia. Jogos kérdés, miért ne lehetne két ember boldog úgy, hogy az egyik felet azt teszi elégedetté, ha egyengetheti párja életét?

„Valóban lehetnek olyan fokozatai a „segítségre szoruló-megmentő” párosok kapcsolatának, amelyben mindkét fél többé-kevésbé elégedett maradhat, de azt itt is tudni kell, hogy ezek aligha egyenrangú viszonyok” – figyelmeztet Knapek Éva. „Általában az a gyakoribb, hogy a segítő fél elhanyagolja a saját problémáit, az öngondoskodást, és idővel elképzelhető, hogy mártírszerepbe kerül. Ez pedig feszültségeket generál a kapcsolatban, és az egyenlőtlen gondozó-gondozott, agya-gyermek kapcsolathoz hasonló viszony a szexualitást is veszélyezteti, tönkreteheti.”

Kiből lesz társfüggő?

Knapek Éva szerint azzal kapcsolatban, hogy miért válik valakiből társfüggő, még viszonylag kevés a hiteles adat, de témavezetője és társai segítségével ő maga is elvégzett egy ezzel kapcsolatos, több évig zajló kutatást, amelyből valószínűsíthető, hogy a viselkedés gyökerei egészen a gyerekkorba nyúlnak vissza.

Sok társfüggő gyerekkorában kénytelen volt felnőttként viselkedni, vagy azért, mert a szülők tudattalanul belehelyezték őt ebbe a szerepbe – például rendszeresen megbeszéltek vele felnőtt dolgokat, tanácsot, lelki támaszt kértek tőle -, vagy azért, mert ténylegesen kénytelenek volt szülői funkciókat ellátni. Ez utóbbi akkor történik meg (többek között), ha például a szülők súlyos mentális zavarban szenvednek, például szerfüggők, s emiatt elhanyagolják kötelességeiket, gyermekeiket. Egy egészen „tipikus” alaphelyzet az, amikor az apa nincs igazán (vagy egyáltalán) jelen a gyermek életében, és a magányos anya mindig neki önti ki a lelkét, őt árasztja el a saját érzéseivel. Ilyenkor egy gyerek azt érezheti, hogy neki kell megoldania mások problémáit, s neki kell felelősséget vállalni mások boldogulásáért. Ha erre még rárakódik néhány serdülő- vagy felnőttkori párkapcsolat hasonló jellegű tapasztalata, akkor tényleg az identitása részévé válhat ez a segítő, más gondjait megoldó attitűd.

Ez pedig gyakran nemcsak a párkapcsolatára, hanem az összes emberi kapcsolatára kiterjedhet. Sajnos a társfüggőt a szűkebb és tágabb környezete is hajlamos kihasználni, hiszen látják, hogy szívesen viszi a hátán mások gondjait. Elképzelhető, hogy a kodependensnek elege lesz, és kilép egy ilyen kapcsolatból, vagy éppen őt hagyják el, mert már nincs rá szüksége a másiknak – érdekes módon sokszor azért, mert felborul a rendszer, ha a partner kigyógyul a függőségéből vagy végre képes lesz felelősséget vállalni az életéért -, de sajnos terápiás segítség nélkül ezt követően jellemzően újra csak hasonló, megmentésre váró emberekkel kerül kapcsolatba. Úgy is mondhatnánk, van egy érzéke ahhoz, hogy kiszúrja azokat az embereket, akikkel a már jól ismert mintát követheti.

„Nem bélyegeznék meg senkit azzal, hogy társfüggő (vagy akár nárcisztikus személyiségzavarban szenvedő), mert a legfontosabbat ez nem fejezi ki. Az embereknek néha a megértéshez jól jönnek a címkék, de a lényeg, hogy képes legyen arra, hogy megszakítsa addig önelhanyagoló, s esetenként káros viselkedésmintáit, és egy egyenrangú félként olyan párkapcsolatban éljen, ahol az ő igényei is éppen olyan fontosak, mint partneréé” – mondja Knapek Éva.

A társfüggőség vége – Hogyan lehet kilépni az ördögi körből?

A tárfüggőség gyakran terápiás segítséget igénylő probléma, mert elképzelhető, hogy a tünetek mögött meghúzódó traumákat, sérüléseket fel kell dolgozni a felépüléshez.

„Nagyon hasonlók ezek a sérülések ahhoz, amelyek a nárcisztikus vagy borderline személyiségzavarban szenvedő személyek élettörténetében mutatkoznak meg, de egy társfüggő alacsony önbizalmát és önértékelését úgy próbálja mesterségesen fenntartani , hogy másokról gondoskodik, nélkülözhetetlenné válik az életükben. Közben igyekszik hárítani azt a mélyben meghúzódó érzést, hogy attól fél, hogy ha nincs rá szükség, akkor el fogják hagyni. A társfüggő nagyon ritkán kér mástól segítséget, és a saját szükségleteit jellemzően elnyomja.”

A terápia során tehát először is azt kell megértenie a társfüggőnek, hogyan fókuszáljon a saját szükségleteire, és hogy nem kell más felnőtt emberekért felelősséget vállalnia, képviselheti magát, mondhat nemet. Sok társfüggő azt gondolja, hogy a környezete egyes szereplői számára ő az utolsó szalmaszál, ami valóban így is tűnhet, hiszen néha nagyon magányos és rászoruló a megmentendőnek tűnő fél. Nehéz lehet ilyenkor elhinni, hogy kiléphet ebből a dinamikából úgyis, hogy nem szakadnak meg a fontos emberi kapcsolatai, s ő maga nem cserbenhagyó, hiszen valójában nem is felelős a másikért.

„Vélhetően azok a kapcsolatok, amelyek fontosak, javulni fognak azáltal, hogy a társfüggő fél elkezdi képviselni magát, igényeit, s meghúzni a határait. Ráadásul, ha egy szenvedélybeteggel él együtt, arra is ráébredhet, hogy ha visszaadja a másik személynek az őt megillető felelősségi köröket, azzal a másik gyógyulását jelentő akadályokat is elháríthat. A függőknél általában el kell jutni egy mélypontra ahhoz, hogy belássák: változás és gyógyulás nélkül nem mehet tovább. Szinte minden változáshoz kell egyfajta szenvedésnyomás. A társfüggő partner pedig gyakran ennek a mélypontnak az elérését akadályozza a viselkedésével”.

Tehát akár még az is lehetséges, hogy egy párkapcsolat vagy házasság nem bomlik fel azt követően, hogy a kodependens partner megváltoztatja a viselkedését. Persze ez a ritkább, és egy sikeres terápiát követően inkább az történik, hogy az egykor társfüggő többé már nem vonzódik azokhoz, akikkel ilyen egyenlőtlen viszonyokat tudna csak kialakítani.

Vajon téged mennyire érint a társfüggőség? Knapek Éva weboldalán sok-sok további hasznos anyagot találsz a témában. Még több pszichológiai tárgyú cikket olvashatsz ebben a rovatunkban.