Íme egy igazán izgalmas téli esküvő! Az már önmagában nem mindennapos eset, hogy egy magyar pár télen, Svédországban mondja ki az igent. Móni és Peti története a misztikus helyszíneken túl minden másban is egyedinek nevezhető.
Egy folyamatosan mozgásban lévő világban, egy folyamatosan mozgásban lévő párral találkozom. Móni és Peti az utazás szerelmesei, azonban leginkább mégis az északi vidék nőtt a szívükhöz. Azt mondják az ott uralkodó ,,semmi” az, ami megragadta őket. A történetük különbözik a klasszikus esküvői menetrendtől – a belső megérzéseik és a sorsszerűség vezette őket életük egyik legfontosabb elhatározása felé, amelyet a svédországi Jégtemplomban mondtak ki.
Hogyan kezdődött a történetetek?
Móni: Tizenöt éve voltunk együtt, miután Peti úgy döntött, hogy megkéri a kezem.
Peti: Bár közben már volt egy lánykérés évekkel korábban, de akkor nem volt gyűrű hozzá, csak a pillanat ihlette, amikor Grönlandon voltunk.
Akkor nem is keszültél a lánykérésre?
Peti: Nem. Az adta az ihletet, ami körbevett minket. Körülöttünk 100-200 méter magas jéghegyek úszkáltak kifelé a 10 km széles gleccser kifolyásánál – ez a pillanat volt az, ami megragadott.
Jól látom, mondhatjuk, hogy eredendően vonzódtok a téli tájakhoz?
Peti: Annak idején elkezdtünk utazni, és az első nagyobb közös utazásunk Izlandra esett. Azóta bejártuk Svédországot, Grönlandot, Norvégiát, korábban pedig már kétszer voltunk a Jéghotelben – az utóbbi szolgált az esküvőnk helyszínéül is.
Az első lánykérés során pedig körülbelül 500 km-en voltunk a sarkkörön túl, a világ legnagyobb gleccserének a lefolyásánál, itt van a legészakibb település Grönlandon.
És az “igazi” lánykérés?
Móni: Az is érdekes volt.
Peti: Egy ismerősük azt mondta a párjának, hogyha nem kéri meg a kezét a férfi 40 éves koráig, akkor elhagyja. Móninak ez nagyon megtetszett, és azt mondta, ha 40 éves koromig nem kérem meg, elhagy.
Móni: Persze nem gondoltam komolyan, Peti viszont a 40. születésnapján megkérte a kezemet.
Most viszont csak egy gyűrűt látok az ujjadon. Nem hordod együtt a kettőt?
Móni: Attól függ, hogy mikor milyen hangulatom van. Ha bohókás, akkor jegygyűrűt viselek, ha komoly, akkor karikagyűrűt. Együtt sohasem hordom a kettőt.
Voltak terveitek az esküvőt illetően?
Móni: Mikor Peti megkérte a kezemet, akkor kitűztünk egy májusi időpontot, viszont még sehogysem tudtam elképzelni, hogy hogyan fog kinézni ez az esküvő. Közel 150 rokon, ismerős, barát gyűlt össze, aztán tudtam, hogy ki kell választani a ruhát, a dekorációt és lényegében mindent, ami az esküvő napja köré épül. Még beszélni sem nagyon szeretek erről.
Akkor nem voltál az a klasszikus menyasszony, aki a lánykérés után rááll a szervezésre.
Móni: Nem. Csak telt az idő, így az időpontot ki kellett tűzni, viszont nem tudtam magam beleélni az esküvői szervezésbe.
A májusi időpont után hogyan lett téli esküvő?
Móni: Vannak külföldön barátaink, és őket mentünk meglátogatni novemberben Észak-Írországba. A barátok folyton kérdezgettek az esküvőről. Milyen lesz a ruha, hogy képzeltük el az esküvőt, mikorra vegyenek repülőjegyet. Én semmire sem tudtam válaszolni, nagyon kínos volt, ettől pedig egyre feszültebb lettem.
Ennek az lehetett az oka, hogy nem beszéltétek meg magatok között a részleteket, vagy magától az esküvőtől, a köteléktől tartottál?
Móni: Nem szeretek szerepelni, és nem tudtam elképzelni magam annyi ember előtt, ott, azon a helyszínen. Azt akartam elkerülni, hogy mindenki engem nézzen. Miután eljöttünk a barátoktól, és beültünk a kocsiba, mindketten éreztük, hogy mást szeretnénk.
Peti: Volt négy óra autóút a dublini repülőtérig. Azt megbeszéltük, hogy el akarunk menni. De jött a kérdés, hogy hová menjünk el.
Peti: Én eleinte több úticélt számításba vettem, megnéztem a melegebb helyeket is, de végül közösen jutottunk arra, hogy a Jéghotelt válasszuk. Ami szintén fontos volt számunkra, hogy a külföldön tartott esküvőt otthon, Felvidéken is elismerjék. Mivel mind Szlovákiában, mind Svédországban az állam elismeri az egyházi esküvőt, így teljesült a kívánságunk.
Említettétek, hogy néztetek melegebb éghajlatú úticélokat is. Mi győzött meg Titeket, hogy végül ne egy klasszikus tengerparti esküvőt válasszatok?
Móni: Amikor Svédországban voltunk, akkor kétszer már láttam a Jégtemplomot, nekem már akkor is tetszett. Északot pedig azért szeretjük, mert – ha a barátaink is kérdezik, hogy mi van ott – ott nincs semmi. Az észak nyugalma mindkettőnket megfogott.
Mennyire kellett ügyelnetek a szertartásnál a svéd, illetve a hazai hagyományokra? Szerettetek volna a tradícionális gyökerekhez visszanyúlni – ha már maga a helyszín sem volt szokványos?
Móni: Én mindenképpen azt szerettem volna, ha a szertartás svédül folyik, azonban a helyszínen kiderült, hogy erre nincs lehetőség, mivel sem Peti sem én nem beszéltünk svédül, angolul pedig nem szerettük volna. Végül szerencsére megoldódott a helyzet, hiszen ott volt Peti üzlettársa, aki beszél svédül és lehetőséget kaptunk arra, hogy ő tolmácsolja a szertartást.
Végül hogyan kiviteleztétek az esküvőt?
Móni: Megvalósult, amit én nagyon szerettem volna, csak a szűk családi kör volt ott, összesen 19-en voltunk a körülbelül 150 főre tervezett esküvő helyett.
Peti: A téli esküvő előtt Budapestről Stockholmba, majd Stockholmból Kirunába repültünk. A család Kirunában aludt, mi pedig a Jéghotelben töltöttük a nászéjszakát. Az esküvőnk napja is rendhagyó volt.
Móni: Szerintem az esküvő napja úgy szokott kinézni, hogy a menyasszony reggeltől kezdve idegeskedik, fodrásznál vagy sminkesnél ül. Mi pedig úgy éltük meg, mint egy nagy built, amiben volt egy esküvő. Délben még kutyaszánoztunk, délután negyed ötkor pedig kezdődött az esküvő.
Megpróbáltad az esküvői ruhát az évszakhoz alakíttatni? Mit gondolsz, egyáltalán lehet egy esküvői ruhát ,,téliesíteni”?
Móni: Amikor mi először, 2008-ban ott voltunk -30 fok volt, majd a második látogatásunknál, 2013 márciusában -25 fok. Ehhez kellett igazítani a ruhát is. Ennek ellenére végül szerencsénk volt, csak éjszaka volt -15 fok.Mivel eredetileg májusi esküvőre készültünk, eleinte úgy voltam vele, hogy majd elmegyek pár szalonba, felpróbálok néhány ruhát, aztán választok. Mikor azonban januárban kiderült, hogy egy februári vagy márciusi időpont közül választhatunk, akkor kicsit kétségbe estem. Az egyik kolléganőm hívta fel a figyelmem a Daalarnára, akkor kerestem fel a honlapjukat. Korábban néztem már más ruhákat, azonban egyik sem tetszett igazán. Talán ez is hozzásegített ahhoz, hogy nem akarom ezt a nagy felhajtással körülölelt esküvőt. Amikor viszont a Daalarna oldalát néztem, több olyan ruhát is láttam, amit szívesen viselnék.
Anitát az esküvő előtt négy héttel hívtam fel, aki épp az akkori bemutatóra készült, így először nemleges választ kaptunk az idő szűke miatt. Amikor azonban hazafelé mentünk, csörgött a telefonom, hogy Anita rábólintott a ruhára.
A ruhám ujjatlan volt, ezért a Daalarnában varrtak hozzá egy fehér bundát, a csizmámat pedig Vágó Réka készítette. Mindenki nagyon kedves volt, végül mindent megvalósítottak, amit szerettünk volna. Sohasem gondoltam, hogy lehet majd egy olyan menyasszonyi ruhám, amilyet igazán szeretnék.
Az időhiány miatt eszedbe sem jutott, hogy béreljétek a ruhát?
Móni: Eredetileg bérelni szerettem volna, de utána rájöttem, hogy olyan menyasszonyi ruhát szeretnék, ami soha nem volt, és soha nem is lesz senkin.
Peti: A templom is ilyen volt – minden év decemberében nyitják, és április 15-én zárják. Minden évben elolvad, majd minden évben újraépítik, így mindig új formát kap. Még egyszer már senkinek sem lesz ugyanilyen.
Móni: Végül pedig azért sem döntöttünk a bérlés mellett, mert amikor hazajöttünk, akkor mégsem szerettünk volna kihagyni a rokonokat, barátokat az esküvőről, ezért eldöntöttük, hogy szervezünk itthon is egy esküvői partyt áprilisban. Eredetileg ide is az esküvői ruhát akartam felvenni – ez technikailag mindenképp a bérlés ellen szólt –, de végül egy másik Daalarna ruha volt rajtam, pont azért mert az a ruha abban a havas környezetben volt igazán szép.
Az itthoni esküvőn már nem volt benned az a félelem, ami az elején?
Móni: Dehogynem. Az elején beleegyeztem az itthoni esküvői partyba, hogy megszökhessek északra, de közvetlenül előtte még arra is gondoltam, hogy lefújom az egészet. Viszont a meghívók egy részét már kiküldtük és tudtam, hogy óriási botrány lenne belőle. Ennek ellenére két héttel az esküvői party előtt megmondtuk a barátoknak – bármennyire is nehéz volt, hogy módosítjuk mind az időpontot, mind a helyszínt. Az nem illett igazán hozzánk.
Említetted Móni, hogy végül egy másik ruhát választottál az itthoni esküvőre, mert az eredeti ruhádat szeretted volna csak a Svédországban átélt élményekhez párosítani. Ennek ellenére egy klasszikus menyasszonyi ruhát választottál itthonra, vagy ebben sem szerettél volna kötődni a hagyományos esküvői megjelenéshez?
Móni: Ott voltam a Daalarna divatbemutatóján, ahol megláttam álmaim második ruháját, az ,,erdei gyümölcsök” ruhát. Gyönyörű volt, de azt gondoltam, hogy én egy ilyen ruhát nem tudok viselni. Túl átlátszó volt, nem tudtam elképzelni magamon. Végül egy teljesen másik ruha miatt jártam a szalonban, amikor egy véletlen folytán lehetőségem volt belebújni a bemutatón látott darabba is. Akkor egyből beleszerettem.
Ennek ellenére, ha nem nézhettem volna meg magamon is, sohasem hívtam volna fel miatta Anitát. Ezt a ruhát is nagyon rövid idő alatt kellett elkészíteni, ráadásul megtudtam, hogy csak a felsőrészéhez való anyag szerezhető be időben. Ennek ellenére nem szerettem volna elengedni, így az alsó részéhez való anyag elég rendhagyó módon, a bemutatón szereplő ruhából került az én szoknyámhoz. Végül az én ,,erdei gyümölcs” névre keresztelt ruhámhoz igazítottuk a cipőt, amit szintén Vágó Réka készített, de ezen kívül ehhez passzolt a dekoráció és a torta is.
Végül hogy zajlott az esküvő, megszoktad azt a figyelmet, amitől az elején idegenkedtél?
Móni: Amikor felvettem a ruhát, minden félelmem elmúlt, hogy nem tudok kiállni több, mint 100 ember elé – mindezt ráadásul egy olyan ruhában, amit korábban sohasem próbáltam volna fel.
Érdekes, hogy pont egy Tőled merőben idegen ruha oldja majd azt a benned lévő izgalmat és idegességet, ami miatt idegenkedtél az esküvőtől.
Móni: Mindenki a ruhát nézte, és én is nagyon jól éreztem benne magam. Nagyon jót buliztunk. Biztos, hogy a közelgő első házassági évfordulónkon is ezt viselem majd.
Lájkolj minket a Facebookon, az Instagramon és a Pinteresten is, hogy mostantól minden friss cikkünkről értesülj!
