Évek óta ismerjük már egymást, mégis a Csipkerózsika volt az első közös munkánk. Az öt hétig tartó időszakban minden mellett őt is figyeltem, hogyan próbál a premierre és fotózza társait a cikkekhez. Ha egy jelzőt használhatnék rá, az biztos a szenvedélyes lenne. Ez látszik Darab Dénes mozdulatain, a képein, és ezt éreztem minden szavában akkor is, amikor egy interjúra hívtam, afféle 5+1 cikkhez a sorozat zárásaképp.
Tudom, hogy Mariborból érkeztél meg a Magyar Nemzeti Balett együttesébe, de mikorra tehetőek az első élményeid a tánccal kapcsolatban?
Darab Dénes: Miskolctapolcán nőttem fel két testvéremmel együtt. A klasszikus történet, hogy láttam egy balettelőadást, ami nagyon tetszett. Az én esetemben azonban nem így volt. Írisz, a nővérem, ötévesen kitalálta, hogy balerina szeretne lenni. Előkészítő órákra járt, majd felvették a Magyar Táncművészeti Főiskolára. Két évvel később a szüleim a tízéves Ferit is beíratták balettórákra, majd. Édesanyám végül felvetette édesapámnak, miért ne vinnének el engem is egy órára, hátha megtetszik a tánc. Apukám ezt már nem tartotta olyan jó ötletnek, végül mégis édesanyám szava győzött és nem sokkal később már anatómiai vizsgán, orvosi vizsgálatokon, majd ritmusérzék-gyakorlaton találtam magam. A felvételi utolsó fázisában bevittek minket egy terembe, ahol rajtam kívül mindenki értette, mit is jelent az első, második, harmadik pozíció. Én meg lelestem a többiekről. Végül felvételt nyertem, de az első év nem ment valami jól.
Darab Dénes
Ezt meglepő hallanom, nehéz téged elképzelni lustának vagy nemtörődömnek.
– Volt egy komoly beszélgetése a mesteremnek, Fodor Gyulának a szüleimmel, ahol én is jelen lehettem. Az változtatott meg mindent bennem. A mester azt mondta vagy elkezdek dolgozni vagy hamar vége lesz számomra a balettnek. Ott akkor mindenkinek és magamnak is megígértem – és komolyan gondoltam –, hogy nagyon keményen dolgozom a jövőben. Egyetlen szándék vezérelt, amely mind a mai napig bennem él, akárhányszor a színpadra lépek: hogy a szüleimet büszkévé tegyem, és valami különlegeset nyújtsak a nézőknek.
Ez éppen nem az a terület, ahol elég lenne a puszta szeretet vagy akár a szorgalom. Említetted az előbb az anatómiai vizsgálatot, ahol, ha jól tudom, azt nézik meg szakemberek, jó-e a táncosjelölt testfelépítése, mivé fejlődhet az évek folyamán.
– Az én tanulóéveimet mindig sokban segítették a mesterek. Az ő szaktudásuk és segítségük elengedhetetlen az alapoknál. Fodor Gyula volt az első, akitől a klasszikus balett alapjait megtanulhattam. Őt követte Gaál Jenő, aki úgy döntött, visszatesz egy évfolyammal, így iskolai tanulmányaimtól egy évvel lejjebb voltam a balettben. Macher Szilárd volt a következő, és elmondhatom róla, hogy kiváló szakember, az egész karrieremet meghatározta, amit tőle tanultam.Mi voltunk az első végzős évfolyama, velem végzett Simon István, Krajcár Balázs, Jancsula Bence és Morvai Kristóf. Mind remektáncosok és egyben jóbarátok is.
Darab Dénes
Mikor döntöttél úgy, hogy külföldön szeretnéd folytatni a tanulást?
– Már az iskola utolsó évében megfogalmazódott bennem, hogy Amerikába szeretnék menni. A munkamorál és az amerikai együttesek felépítettsége vonzott, valamint az, hogy nagyon hasznos szakmai tudásra tehetek szert. Nem utolsósorban pedig világot akartam látni. Solymosi Tamás akkor balettmester volt (most a Magyar Nemzeti Balett igazgatója – a szerk.) a Táncművészeti Főiskolán. Sokat segített nekem, privát próbatáncokra utazhattunk, amiket ő szervezett a végzős táncosoknak. Végül 2007-ben úgy alakult, hogy majdhogynem munka nélkül maradtam a főiskola után. Tamás hívta fel a figyelmemet Mariborra, ahova táncost kerestek. Kiutaztam és felvettek.
Mariborban olyan klasszikus balettekben kaptál főszerepeket, mint A bajadér, A diótörő, A hattyúk tava vagy épp a Rómeó és Júlia.
– Hiába költöztem ki Mariborba, idővel legszívesebben utaztam volna tovább, nagyobb társulathoz szerettem volna kerülni. Maribor úgymond nincsen a balett térképén, de az igazgató, Edward Clug már annál inkább elismert koreográfus. Végül segítette a maradásomat, : szólistaszerződést ajánlott. Sokat turnéztunk a darabjaival, mint a Radio&Juliet, Watching Others és a The rite of Spring. Három év után mégis úgy döntöttem, szerencsét próbálok Amerikában. A balettkarrierem egyik legmeghatározóbb időszakát töltöttem Orlandóban. Letisztult körülöttem minden, a tánc is. Egy koreai partnernőm révén 2010 nyarán a 10. Koreai világsztár gálán léphettem fel, ami hatalmas élmény volt. Orlandóban ugyancsak kiváló mesterekkel dolgozhattam együtt, például Robert Hilllel és Mrs. Yan Chennel, az ABT és Royal Ballet egykori sztárokjaival. Testem-lelkem szárnyalt.
“Ljubljana-ban táncoltunk Rómeó és Júliát az együttessel. A helyszín olyan volt, mint a történetben, egy vár udvarában a szabad égbolt alatt rendezték meg az előadást. Emlékszem a bemelegítésre. Miután végig csináltam a gyakorlatokat, csak feküdtem a színpadon, fölöttem zöld lombú fák és a kék ég. Átjárt egy érzés, amely semmihez sem fogható, nagyon nehéz szavakba önteni. Megtapasztaltam a teljes test-tudatot, katartikus élmény volt. Ott akkor tudtam, hogy minden küzdelem megérte a balettben.Tökéletes pillanat volt.”
Végül mégis visszamentél Mariborba újra. Miért?
– Magánéleti okokból. 2011-ben aztán újra Amerikába vitt az utam, Edward Clugdarabjával, a Radio&Juliet-tel turnéztunk Észak-Amerikában, New Yorkon és Kalifornián át. 14 nap alatt 10 városban táncoltunk, összesen 14 előadást. 2012-2013 sorsfordító évek voltak, mind magánéletileg, mind karrier szempontjából. Nagyon húzott haza a szívem Magyarországra. Ha egy táncos eldönti, hogy váltani akar, felveszi a kapcsolatot a társulattal, ahol nyilvános vagy privát próbatáncra hívják. 2013-ban a Magyar Nemzeti Balett igazgatója már Solymosi Tamás volt, akkor még Nagy Iván is élt. Ők ketten úgy döntöttek, szeretnék, ha csatlakoznék, akár már másnaptól az együtteshez. Éppen Kylián Petit Mort-ját próbálták, ami nekem egy álmom a modern balett darabjai közül. Ha szerepet kaptam volna, azonnal ott hagyom Maribort. De nem így lett, így viszont nem bontottam még szerződést, hanem újabb turnéra indultam a szlovén társulattal. Így utazhattam Szentpétervárra, Brazíliába, Dubrovnikba.
(Balra Szentpétervár, Alexandrovsky Színház. Jobbra Sao Paulo, Ibirapuera Auditorium, Darab Dénes fotói)
Itthon nem szólótáncosnak, hanem kartáncosnak vettek fel a Magyar Nemzeti Baletthez. Hogyan élted meg mindezt?
– Mindig szerettem a kihívásokat. Kíváncsian vártam a folyamatot, hiszen ezek a lépcsőfokok kimaradtak azelőtt. Valamiért azonban az elmúlt három évben mindig többet szerettem volna. Számomra a klasszikus balett nem elég, a modern darabok is vonzanak, rendkívül sokat jelentenek. Úgy éreztem és érzem a mai napig, hogy több van bennem. Egyfajta szociális beilleszkedési problémával is küzdöttem, talán azért is, mert meg akartam mutatni az embereknek körülöttem, hogy mi rejtőzik még a lelkem mélyén.
Ezért kezdtél végül a fotózás felé is fordulni? A művészi kifejezőkészségért?
– A fotográfia csodálatos médium számomra, meg tudom mutatni általa mindazt, amit a táncművészetben itthon nem tudtam átadni. 2011-ben készítettem az első képeimet az egyik amerikai turné során. Innen nézve Chicago volt a legmeghatározóbb állomás. Szintén ebben az évben elutaztam Párizsba, ahol egy turista fényképezőgéppel örökítettem meg a várost. 2013-ban Szentpéterváron és Londonban is fotóztam, majd letettem a gépet egy időre és csak 2015-ben vettem elő újra. Az egyik barátom meglepett egy mozijeggyel A föld sója című filmre, amely Sebastiao Salgado fotográfus munkásságáról szól. Ez a film olyannyira mélyen megérintett, hogy újra elkezdtem fotózni. Emellett természetesen úgyanúgy várom az újabb kihívásokat a táncban is, mint a fotográfiában.
Darab Dénes
(Balról jobbra: Apáti Bence, Rómeó és Júlia. Nika K. Crnic The Falling Angels. Tatiana Melnik, Manon.)
A fotóidon nemcsak a balett, hanem épületek és egyfajta egyéni szemlélet is visszaköszön.
– Volt egy társulati megnyitónk idén az épülő Eiffel Műhelyházban. Akkor láttam azt a hatalmas hangárt először. Nem bírtam magammal, fel akartam fedezni a helyet. Csináltam néhány képet a telefonommal, amiket később megmutattam Tamásnak és elküldtem Ókovács Szilveszter főigazgató úrnak is. Engedélyt kértem, hadd mehessek vissza egy fényképezőgéppel is fotózni. Nagyon hálás vagyok Ókovács Szilveszternek, hogy megadta számomra ezt a csodálatos és egyben sorsfordító lehetőséget. Számomra az Eiffel Műhelyház több mindent szimbolizál egyszerre: a művészeknek szükséges teret az alkotáshoz, valamint a fényeket. Azóta több mint 20.000 képet készítettem, amelyből több mint 6000 az Eiffel Műhelyházról, a többi pedig leginkább a balett-termi próbákról és előadásokról készült. Természetesen a használható fotók száma jóval kevesebb, de még így is több száz kép van, amelyre jutott idő kidolgozni. De a baletton kívül sok minden más is érdeke Az Operaházban ott fotózom, ahol szépséget és mögöttes tartalmat is látok. Ha meglátok egy olyan fényt vagy megfog pillanat nem sétálok el mellette. Mindannyian ismerjük azt a mondást, hogy „ a szem a lélek tükre”. Mindig az adott művészen múlik, mennyire tudja megnyitni a csatornát a fényképezőgépe és a lelke között. Ebben rejlik a csoda. Számomra a legfontosabb, hogy minél több lenyomatot tudjak készíteni a lelkemből a fényképeken. A balettnél a tütük, a női lábak és a női nyak az, amit leginkább szeretek fotózni. De folyamatosan keresem az új kihívásokat is. Nagyon érdekel a Fine Art, azaz a finom művészfotók készítése. És persze még rengeteg tanulnivalóm van minden téren.
Végezetül egyetlen kérdésem maradt. Ugyan azt értem, hogy egy kisfiúnak megtetszik a balett, hogy jó mesterei voltak az iskolában, amely csak még tovább repítette, esetedben majdhogynem egy egész világon át. A fotózás kapcsolódása is érthető a táncművészethez. Jól gondolom, hogy valakitől örökölnöd kellett a szenvedélyt, a kitartást és az állandó kíváncsiságot?
– Bárhova is sodort az élet, egy dolog miatt sose vesztem el. A legszebb ajándékot és a legjobb leckéket, amelyeket őszintén kívánok mindenkinek, az édesanyámtól kaptam. Őszinteséggel és tiszta szeretettel, szavak nélkül adta át nekem mindezt, amiért minden nap hálás vagyok neki.