Interjú Srej Zsófi topmodellel, aki szerint a kifutóra vékony lányok kellenek, hiszen a modellek élő vállfák a kifutókon. “
Magas vagy, karcsú, hosszú lábakkal áldott meg a sors, karakteres az arcod és szőke a hajad. Ezek a külső tulajdonságaid repítettek a világ divatközpontjaiba, New York-ba, Párizsba, Tokióba és még hosszú a lista.
– Amikor Baráti Vince, az Icon ügynöke (a The Diary management alapítója) felfedezett, az első kérdésem az volt felé, hogy miért pont én? Hogyan fognak azonosulni velem a nők? Tisztán láttam magamat 18 évesen. Főleg apukám alkatát örököltem, ahogyan az előbb mondtad, magas, vékony, hosszú lábakkal. 175 centi voltam és 48 kiló. Vince egy pillanatra nem is tudott mit reagálni, nem értette a kérdésemet. Azt válaszolta, hogy pontosan ez kell a divatvilágnak. A külföldi bookerek nem szeretik a széles csípőt, a nagy melleket, az olyan alkatú lányokat keresik a kifutóra, mint én.
Minden bizonnyal igaza is lett, hiszen olyan divatházak bemutatóin szerepeltél, mint Calvin Klein vagy épp a Chanel. Eleinte New York-ban, később Párizsban éltél, majd szépen-lassan itthon is olvashattunk a sikereidről. Hogyan emlékszel vissza erreaz időszakra?
– 2010-től beszélhetünk arról, hogy a magazinok itthon is kezdtek felfigyelnia külföldimunkáimra. Cikkeket írtak rólam, volt, hogy címlapra is tettek. Ez mind szép és jó lett volna, ha nem olvasom el az online írások alatt a kommenteket. Azt feltételezték rólamaz olvasók, hogy biztosan anorexiás vagy rákos vagyok, de ha rákos nem is, beteg biztosan. Azért bántottak, mert vékony vagyok. A mai napig nem tudom feldolgozni ezeket a rosszindulatú kritikákat. Alapvetően azt nem értettem soha, hogy akik ilyen szavakkal illetnek, nem gondolnak bele, hogy a modellek is emberek?! Mintha nem lennének érzéseink.
Ehhez képest a divatszakmában hogyan vélekedtek az alkatodról?
– New Yorkban soha nem volt bajuk velem az ügynökségeknek. Volt olyan lány, akit fogyókúrára fogtak, le kellett faragnia a csípőméretéből. Hozzátenném, hogy ilyenkor nagyon kedvesek a modellekkel, próbálják érthetően elmagyarázni, hogy alapvetően nincsen baj az alakjukkal, csak pár centivel kell karcsúbbnak lenniük. Ezek a lányok általában nincsenek húsz évesek, nagyon vigyázni kell arra, mit és hogyan mondanak nekik. Egészséges táplálkozással és sporttal fogynak, erre buzdítják őket a bookerek. Natalia Vodianova estélyt rendezett Párizsban, Valentino kastélyában, ahol a parti végén az autókra várva odajött hozzám egy lány. Kérte, hogy áruljam már el, mi a titkom, mitől vagyok ilyen vékony. Én meg mondtam neki, hogy az ég világon semmi titok nincsen ebben. Ehettem tésztákat, sőt néha a gyorséttermi menüket is az ügynökségen, nem szólt senki rám, mert tudták, hogy alkatilag vagyok ilyen vékony, nem hízom semmitől.
Ha jól értem, Téged őszintén megviselt az, hogy a súlyodat firtatják, hol a kíváncsi modellek, hol a kritikus közönség.
– Minden modellnek más a lelkivilága. Valaki jobban bírja a kritikát és az egész modellkedéssel járó életet, más nehezebben. De ahhoz, hogy megértsük a miérteket, kicsit mesélek a castingokról. A modelleket leginkább a színésznőkhöz tudnám hasonlítani. Szerepeket játszunk a kamera előtt. A nap végén hazamegyünk és az ajtó mögött hagyjuk ezeket a karaktereket, majd visszaváltozunk önmagunkká. Én azon a ponton hagytam abba a modellkedést, amikor már nem tudtam átkapcsolni egy-egy munka után. Az első perctől kezdve, ahogyan belépünk ebbe a világba, mindenki véleményt formál rólunk, a külsőnkről. Egyszer azt mondják, hogy szép vagy, örülni kezdesz, majd másnap kiderül, mégsem feleltél meg a castingon és nem válogattak be. A következő alkalommal azt hiszik, nem érted, amikor franciául azt mondják tőled néhány lépésnyire, hogy nem tetszik nekik az orrod. Hazamész és a tükörben méregeted az orrodat, elhiszed, hogy baj van vele. Utána megkapsz öt bemutatót, ahol azt mondják, tökéletes vagy. Összezavarnak, már magad sem tudod, hogy mi a jó.
Gisele Bündchennel beszélgettem egyszer erről, aki azt mondta nekem, mindig arra gondoljak, hogy valaki szereti a dinnyét, valaki pedig nem, ez ennyire egyszerű. Ez a hasonlat mind a mai napig sokszor eszembe jut. Nekem szerencsém volt anno, hogy Vince meglátta bennem a modellt.
Volt lelkiismeret-furdalásod, hogy modell vagy?
– Korábban volt, hogy szégyelltem, igen. Ez az egész előítéletesség már ott elkezdődik, hogy egyáltalán valaki modell, utána jön csak a testét ért kritizálás. Mindig kétféle ember van. Van az a típus, aki felismer és kérdezgetni kezd a szakmáról, próbál kicsit belegondolni a nehézségeibe, és ezt értékelem. Ugyanakkorvan a másik típus, aki a modellkedést összeköti a ‘dubajozással’ és ott vége is van a beszélgetésnek.
Meséltél arról, hogyan viszonyultak hozzád bookerek, ügynökök, hétköznapi emberek. De Te hogyan látod önmagadat?
– A kommentelőknek volt a legnagyobb szerepük abban, hogy egy ideig ne szeressem a testemet. De hozzátenném, attól sem lennék kevésbé kritikus önmagammal szemben, ha most ebben az étteremben végig vinnéd az egyik fotómat a vendégek között és mindenki azt mondaná, hú de jól néz ki ez a csaj! Ez nem ettől függ. Nekem idő kellett ahhoz, hogy elfogadjam magam olyannak, amilyen vagyok. Hiába szeretnék nagyobb melleket vagy hogy ne legyen ilyen vékony a csuklóm, ezeken a dolgokon nem lehet változtatni, illetve semmilyen műtéttel nem változtatnék. Ugyanakkor hiába tartom csinosnak a lábaimat, attól még nem viselek rövid kisnadrágokat és miniszoknyát, mert nem az én stílusom.
A combomon vannak növekedési csíkok, amelyek sokáig zavartak, de aztán arra is rájöttem, hogy nincsen tökéletes nő, mindenki takargat valamit. Ha mindenki elégedett lenne önmagával, összedőlne a szépségipar, nem? (nevet)
Volt olyan munkád, ahol nem értetted, miért Téged választottak?
– Három évvel ezelőtt a Kanári-szigeten volt egy bikinifotózásom az olasz Glamour magazinnak, ahol megkérdeztem a stylistot, miért pont engem kértek fel erre a munkára? Ő elnevette magát és azt mondta, hogy ide nem kellenek mellek, nem kellenek nőies formák, az kell, amit hoztam. Egyébként nem szerettem azokat a képeket, amelyeken nem köszönt vissza a saját személyiségem, például amikor egy androgün karakterbe bújtattak.
Nemrég Palvin Barbit is megvádolták azzal, hogy kövér. Neked mi erről a véleményed?
– A Barbit ért kritikamélységesen felháborított. Annak a fotózásnak egész egyszerűen szerintem ez volt a koncepciója, olyan alkatú lányt kerestek, mint Barbi. Nekem tetszettek azok a fotók, örültem, hogy ilyet is látni. Ebből is kitűnik, hogy mennyire szubjektív dolog, ki a kövér, ki a sovány.
Ha már egy Victoria’s Secret modellt említettem, őket hova sorolnád a szakmában?
– Beszélgettem néhány modellel közülük, én is vágytam arra -sőt, mind a mai napig kipróbálnám-hogyVictoria’s Secret lány lehessek. Erre ők azt felelték, hogy idézőjelesen hazugság, amit a színpadon látunk és néha úgy érzik magukat, mint egy darab hús a piacon.Természetesen gyönyörű alakjuk van, egy évig készülnek a show-ra, sportolnak, egészségesen étkeznek, de minden más illúzió: a smink, a műhaj, a műszempilla, a szolárium, a barnító spray, a push-up melltartók. De minden, amit felsoroltam a legprofibb szakemberekkel kivitelezik, szinte már annyira valóságos az összkép, hogy meg sem mondanád, mi a ‘hamis’. Nekem is megmutatták egyszer egy fotózáson, hogyan vékonyítják meg az orromat. Végülis tényleg jobban nézett ki.
De mi alapján választja ki a modelleket egy tervező vagy divatház?
– Ez nagyon változó. A Balenciaga és a Calvin Klein például a karakteres arcú lányokat szereti, a Victoria’s Secret már a nőiesebb idomokat keresi. A tervező megálmodja a kollekciót, de külföldön az esetek többségében nem az ő dolga kiválasztani a modelleket, erre megbíznak valaki mást. Természetesen a tervezőnek van preferenciája, de nem ez a feladata. Ha nagyon nyersen akarnék fogalmazni, azt is mondhatnám, hogy mi élő vállfák vagyunk a kifutón, a ruhákat kell nézni és nem minket. Ezt el kéne végre fogadni, hogya tervezők avékony és magas lányokat szeretik látni a kifutón. De a divat folyamatosan változik, ahogyan a szépségideálok is. Francisco Costa, a Calvin Klein tervezője egyszer azt mondta, azt is nézni kell, kitől jön a kritika és csak utána foglalkozni azzal, mit mondott. Nem lehet mindenkinek megfelelni, olyan nincs. Kicsit igazságtalannak tartom, hogy a plus-size modellekre mondják, egészségesebb képet mutatnak, holott egy bizonyos ponton túl se ők, se a nagyon vékony modellek nem azok. De hogy még egy kicsit visszakanyarodjak a tervezőkhöz, egy divatbemutatón nagyon fontos még a jó arc, a kifejezésereje, illetve, hogy legyen meg az összkép, minden passzoljon. Buyereket, magazinok főszerkesztőit kell meggyőzni a kifutóról, hogy vegyék meg a ruhákat, tegyék be editorialokba. Erről szól, nem másról.
