Minden, amit 20 évesen nem tudtam a szerelemről, de 40 évesen már tudok

Az élet egyik nagy paradoxona, hogy azt a bölcsességet és tapasztalatot, amellyel olyan fantasztikusan sokat nyernénk fiatalként, csak később, középkorúként vagy idősen szerezzük meg. Szerzőnk most összegyűjtötte az elmúlt évek tapasztalatait szerelemmel, karrierrel és egészséggel kapcsolatban, és elmeséli nektek, mi az, amit 20 évesen még nem tudott, de 40 évesen már igen. Íme néhány életbölcsesség, amiből érdemes tanulni.

Biztosan nem én vagyok az egyetlen ember, aki időnként arról fantáziál, bárcsak találkozhatna a huszonéves kori önmagával, és adhatna neki néhány jó tanácsot a szerelmi életét, a karrierjét vagy a társas kapcsolatait, netán szabadidejét vagy egészségét illetően. Késő harmincas és negyvenes éveinkben bölcsebbek vagyunk, sok tekintetben az agyunk is jobban funkcionál, ideális esetben karrierünk (egyik) legfontosabb időszakát éljük, és remélhetőleg szerelmi, családi életünk is rendben van. Persze ez utóbbiakban később is megélhetünk kríziseket – elválhatunk, kirúghatnak minket -, de ebben az életkorban ideális esetben mindenképpen átrendeződnek a prioritásaink, felelősségteljesebbek leszünk, kevesebb önfejűség és impulzivitás van bennünk. Ami pedig a legtöbbet segít: értelemszerűen sokkal több tapasztalatot gyűjtöttünk, sokkal tisztábban látunk már embereket és szituációkat, amelyek húszas éveinkben túl közel voltak hozzánk ahhoz, hogy reálisan értékeljük őket.

Amíg azonban a fikció nem válik valósággá, addig nem mehetünk vissza, hogy találkozzunk régi önmagunkkal, és hasznos tanácsokkal lássuk el őt. Egyébként meg valószínűleg falra hányt borsó lenne minden, amit mondunk. Cassandraként kellene végignéznünk, amíg újra elkövetjük hibáinkat, rossz munkahely felé köteleződünk el, nem a megfelelő emberbe szeretünk bele, és rossz döntéseket hozunk az egészségünkkel kapcsolatban. Ez talán még fájóbb lenne, mint most visszaemlékezni arra, hogy tizenöt-húsz éve csak annyit tudtunk, amennyit. Szóval ez a cikk nem arról fog szólni, hogy mindent meg lehet változtatni, és zöldfülűként is szuper bölcsek lehetünk. Inkább arról, hogy tudatos és elemző gondolkodással, önreflexióval, az érzelmeink felismerésével és értékelésével fiatalon is hozhatunk olyan döntéseket, amelyekkel néhány hibát és nehézsége mégis csak elkerülhetnénk.

Ki szerencsés a szerelemben?

Nem olyan régen beszélgettem egy nőgyógyásszal a habituális vetélésről, amelynek szakszerű definíciója az, ha egy nő egymás után háromszor is elvetél. Ő azt mondta, hogy bár hivatalosan ekkor kezdenek el az orvosok vizsgálódni, hogy milyen ok állhat a vetélések hátterében, ő felhívná a gyermeket tervezők figyelmét, hogy ha már kétszer, kísértetiesen hasonló körülmények között elveszít egy pár egy babát, akkor már érdemes lehet puhatolózni, hogy nincs-e valami közös ok.

Ez szerintem a párkapcsolatok tekintetében is pontosan így van. Kár, hogy erre nincs egy ilyen szakszerű definíció. Ennek hiányában azonban nekünk, magunknak kell észrevenni, ha egy tipikus mintát követünk a szerelmi életünkben. Ha mindig ugyanolyan emberekkel jövünk össze, akikben aztán ugyanúgy csalódunk. Ha mindig pont ugyanazért, vagy ugyanannyi idő után érnek véget a párkapcsolataink, házasságaink. Ha mindig félrelépünk, ha mindig megcsalnak minket. De az is izgalmas, ha rendre ugyanazokat a típusokat utasítjuk el mondván: vonzó, de valami mégis hiányzik.

Természetesen minden lehet a véletlen műve. Ez még sajnos a vetélések esetében is így van. Ugyanakkor túl gyakran látni, hogy valaki – mondjuk azért, mert egy gyerekkori traumát ismétel újra és újra tudattalanul – sorra ugyanolyan helyzetekbe kerül, amelyek aztán rosszul végződnek. Ilyenkor lenne nagyon fontos tudatosítani magunkban, hogy mi történik. Nem kell azonnal megfejteni, hogy miért. Elég, ha felismerjük a mintát, ha azonosítjuk, hogy a történések mely pontjain tettük pontosan ugyanazt, mint korábban, vagy, hogy mi a közös azokban az emberekben, akikkel rendre kudarcba fulladt a kapcsolatunk. Vagy éppen azokban, akikre évek múlva úgy gondolunk vissza: bárcsak őt választottam volna!

A másik pedig: ha komoly elakadást tapasztal a szerelmi életében, és az elemzéssel nem megy semmire, ha hiába követ el erőfeszítéseket, mindig ugyanoda lyukad ki, esetleg valamilyen szinten tisztában is van azzal, hogy ennek milyen korábbi traumák lehetnek az okai, akkor keressen szakszerű segítséget. Szerintem semmi sem térül meg jobban, mint egy alapos önismeret akkor, amikor még nem hoztuk meg életünk komoly, bizonyos szempontokból visszafordíthatatlan döntéseit.

A hivatás megalapozása

Nem tudom egy kezemen megszámolni, hány olyan embert ismerek, akik csak azért végezték el a jogot, közgázt vagy hasonlóan nehéz szakokat – egy ismerősöm az orvosi egyetemből végzett el hat szemesztert! -, mert vágytak egy jó diplomára, vagy mert a szüleik kedvében akartak járni, esetleg tényleg úgy gondolták, örömmel végeznék magát a hivatást, de az egyetemből, a tanulásból szinte egyetlen percet sem tudtak élvezni. Ezeknek az embereknek mindegyike letért később az adott pályáról, és diplomájuk rosszabb esetben teljesen értéktelenül porosodik otthon, jobb esetben el tudtak vele helyezkedni egy teljesen más állásban.

Azt gondolom, a jó munkához, a szakmai sikerhez elsősorban nem diploma szükséges – persze sok esetben az is szükséges – hanem önismeret, képességeink reális értékelése és a munkaerőpiac valamelyes ismerete. Sajnos, ha egy nehéz, de nem nekünk való egyetembe vágunk bele akkor rengeteg időt és energiát köt majd le a tanulás, ami sajnos ahelyett fog történni, hogy leülnénk, és végig gondolnánk, valójában mit szeretnénk csinálni.

Nem feltétlenül várható el egy tizennyolc-húszévestől, de még egy valamivel idősebbtől sem, hogy pontosan tudja, melyik hivatást szeretné űzni élete végéig, és az is teljesen normális, ha váltogatjuk a szakmáinkat életünk során. Éppen ezért az egyetlen tanács, amit adnék ezzel kapcsolatban az, hogy mindig olyan munkát végezzünk, amiben örömünket leljük, igyekezzünk rendszeresen új ismereteket elsajátítani, de mindig afelé tendáljunk, aminek a tanulása is élvezetes, és önmagában is jutalmazó.

Egészségtudatosság

Az egészségtudatos viselkedésünk huszonéves korunkban nincs éppen a csúcson. Kevés olyan fiatal van, aki bölcsen és előrelátóan gondol arra, hogy egyes rossz szokásai milyen hatással lesznek az egészségére hosszú távon. Nyilván vannak olyan egészségtelen cselekedeteink, amelyekből, ha egyszer-egyszer követjük el őket, semmilyen súlyos gondunk nem fog származni, de azokra már ilyen fiatalon is érdemes lenne odafigyelni, amelyek később komoly problémákat okozhatnak.

Először is, szerintem érdemes már ebben a korban tisztában lenni azzal, milyen esetleges örökletes betegségeink lehetnek – vagyis legalább a nagyszülőkig visszamenőleg ismerjük a családunkban előforduló olyan betegségeket, amelyek örökletesek lehetnek. Ha ugyanis valamilyen betegségre nagyobb esélyünk van, mint egy átlagembernek, akkor arra érdemes odafigyelni. Például úgy, hogy csökkentjük azokat a rizikófaktorokat, amelyekre van lehetőségük. Emellett pedig igyekszünk olyan egészséges szokásokat fölvenni, amik segíthetnek az adott betegséget elkerülni.

Például a szoláriumot vagy azt, hogy rendszeresen pirosra süttessük magunkat a napon. Azokat a jó szokásokat is érdemes már ennyi idős korban megalapozni, amelyekre később építhetünk. Lehet, hogy az étrendünk még nem tökéletes huszonévesen, de a rendszeres sportot már beépíthetjük az életünkbe.

Még több hasonló cikket olvashatsz ebben a rovatunkban. Ha inspirálódnál az esküvődre, nézz körül Inspirációk rovatunkban, illetve Pinterest és Instagram oldalainkon is!