Vőfély vagy ceremóniamester – te kit választanál az esküvődre? Sokan nem teljesen vannak tisztában azzal, milyen különbségek és hasonlóságok lehetnek a két szakma között, melyik szolgáltatótól mire számíthat. A ceremóniamester és vőfély szakma egy-egy képviselőjét kérdeztük arról, milyen jellegű esküvők esetén érdemes őket választani, melyen feladatokat látnak el a nagy napon.

Dunai Mihály – ceremóniamester

,őfély,ceremóniamester,Vőfély vagy ceremóniamester,különbségek,

Vőfély vagy ceremóniamester – te kit választanál? – Fotó: Tamás Pál

A ceremóniamesterről

“Ceremóniamester vagyok.  Egy arc, egy hang, egy jelenség. Valaki, aki a nagy nap során mindvégig a pár közelében van és egy kézben tartja az eseményeket. Kedvesen, de modern stílusban irányítja és informálja a vendégeket, az esküvő összetett gépezetének fogaskerekeit pedig olajozott mozgásban tartja, és valódi karmesterként, a nap történetének ritmusát adja. Mindezt úgy, hogy a nap nem róla szól, ő “csak” ott van és a fényt a párra terelve segíti a pillanatok létrejöttét. Kommunikál és egyeztet a háttérszolgáltatókkal (catering, helyszín) és a megörökítő stábbal (fotósok, filmesek), valamint a szórakoztató egységgel (DJ, zenekar), így is biztosítva a zökkenőmentes információáramlást. Azt szoktam mondani: “A siker titka a csapatmunka, jó hangulatban.”

“A párnak az esküvő napján nem kell a tengernyi apró részlettel foglalkozni, ha ott vagyok, és jól végzem a dolgom, időnként a háttérben, időnként a reflektorfényben. Elég lesz őszintén, gondok nélkül megélniük a napot.”

Fotó: Török-Bognár Reni

Feladatai

“Egy jó ceremóniamester nemcsak betoppan a templomi szertartás kezdete előtt fél órával, teljes díszben, hanem a kezdetektől segít a nagy nap forgatókönyvének, menetrendjének szakmai szemmel való előkészítésében. Tippekkel, ötletekkel teszi tökéletessé a pár terveit, személyükre és kéréseikre szabva a napot, kölcsönös együttműködésben. A közösen megalkotott napirendet és forgatókönyvet az esküvőt még megelőzően minden szolgáltatóval ismerteti, és az esetleges visszajelzések alapján elvégzi a végső alakításokat – hogy valóban tökéletesre állhasson össze a kép.

A helyszín, a technikai háttér és a kreatív szolgáltatók munkájának finom összehangolása kiemelt feladat már az esküvő kezdése előtt is. Egy ceremóniamester a nap házigazdájaként és arcaként alkalomhoz illő, elegáns öltözetben, mosollyal fogadja a vendégeket, gondoskodik róla, hogy mindenki tudja, hogy számíthat a segítségére, mindenkinek hasznos információkkal szolgál, hogy senki egyetlen percre se érezze magát elveszettnek és tudja, mikor mire számíthat (a meglepetéseket is a helyükön kezelve).

A vendégseregben felmerülő tengernyi kérdést is ő válaszolja meg, hogy a párnak valóban csak egymásra és vendégeikre kelljen figyelni.

Ha jó a ceremóniamester, zökkenőmentes és valódi élmény lehet minden apró esemény, esküvői hagyomány a nap során: a vendégvárás, a templomi bevonulás, a csokordobás, a nyitótánc, a tortavágás, a gyertyafényes vagy csillagszórós ceremóniák, az esetleges szórakoztató meglepetések és még sok minden, ami kis részként összerakja a megismételhetetlen és valóban a párról szóló napot.”

Fotó: Simon Teodóra

A stílusról

“Ceremóniamesterként legjobban talán a határozott, de kedves elegancia jellemez, de maximális önfeledt hangulatra törekvés is. Nem fogok kínos vicceket mesélni, nem beszélek rigmusokban, nem mondok verseket, nem török tányért és öntök levest – ez a nap nem rólam szól. De mégis humorral, szeretettel és őszintén bevezetem az eseményeket, ami viszont emeli a rendezvény ünnepiségét és hangulatát. Hitelesnek maradni és beolvadni a környezetbe, hogy a vendégek maguk közül valónak érezzenek és ne úgy, mintha irányítva lennének. Ez a célom minden esküvőn.”

Milyen esküvőre?

“Ha valaki modern, de nagyobb létszámú (50 fő feletti) esküvőt tervez, ahol nem a népi(es) hagyományok, hanem az ünneplés, egymás társaságának meghitt és önfeledt megélése a cél. Ha igazi, emlékezetes ünneppé szeretnék varázsolni az esküvő napját az “ereszd-el-a-hajam” típusú buli horizontjain picit túl is mutatva. Akkor is, ha netán a pár legalább egyik fele, esetleg a vendégek egy jelentősebb része külföldi – nos akkor mindenképp szükség van egy korrekt, rugalmas és megbízható ceremóniamesterre.”

“Amekkora nyugalmat és szervezettséget tud biztosítani a jelenléte, annyi vágány vezethet félre hiánya esetén. Ezt minden minőségi esküvői szolgáltató meg fogja erősíteni, hiszen mindannyian hiszünk a csapatmunka egységének fontosságában.”

Fotó: Kálmán Roland

Nemzetközi, külföldi esküvők

“Érdekes és izgalmas jelenség, hogy egyre több fiatal választ külföldi párt – a világ kinyílt és ez jó! És külön öröm, hogy az ilyen párok esküvőjüket jórészt Magyarországon tervezik. Sőt, egyre több teljesen külföldi, Magyarországhoz csak szeretetből, vagy utazási élmények alapján kötődő pár is itt mondja ki az igent. (Budapest egyes helyszíneit ismerve, ezen egyáltalán nem kell csodálkoznunk, a világ élvonalába tartozunk – és ez csodálatos tudat.)

Magas szintű angol nyelvtudásomnak köszönhetően számos nemzetközi vagy akár teljesen külföldi esküvőn is jelen vagyok ceremóniamesterként, ezeken az eseményeken még inkább figyelni kell a pontos kommunikációra és a stiláris megoldásokra, a szokások és események érthető bemutatására, mert hiszem, hogy lehet szórakoztatva és informálva is hangulatot teremteni, de a megfelelő utat kell választani hozzá – ilyenkor egy picit többet is meg lehet mutatni kultúránkból és esetleg hagyományainkból. Öröm látni az amerikai, holland, vagy esetleg svájci vendégek arcát, amikor menyasszonytáncra kerül sor, de ők az elsők, akik csapatba szerveződnek egy csokornyakkendő-dobásért, és igazán nyitottak a modern hazai esküvőkultúra megismerésére is.”

Dunai Mihály – The Wedding MC weboldalát itt, Facebook oldalát pedig itt találjátok. Kattintsatok ide további cikkeinkért, ha még többet szeretnétek nálunk olvasni Dunai Misiről!

 

Titz Tibi – vőfély

A vőfélyről

“Azt szoktam mondani, hogy én vagyok az esemény szervere, ami nélkül nem működhet egy esküvő, hiszen minden rendezvénynek szüksége van egy házigazdára. A pár igényeihez igazodva én hangolom össze a szolgáltatók munkáját, én vagyok a műsorvezető, aki információkkal látja el a vendégeket. Ez a nap nem rólam szól, hanem az ifjú párról és a vendégekről, nekem az a fontos, hogy mindenki jól érezze magát, hogy a násznéphez igazodva találjam ki a következő lépéseket.

Az esküvő előtt megbeszéljük, mit szeretne a pár, én pedig a helyzethez igazodva, sokszor rögtönözve valósítom meg.”

Feladatai

“A műsorvezetés mellett nagyon sok játékkal is szoktam kedveskedni a vendégeknek. Fontos, hogy nálam nem kell inni játék közben, szerintem nem kötelező eleme az esküvőknek, mindenki csinálja azt, hogyan jól érzi magát – és ha ebbe az alkoholfogyasztás nem fér bele, akkor nem kell erőltetni.

Mindig azt nézem, hogy vendégként én hogy érezném jól magam, milyen játékokban akarnék részt venni. Nálam a játékok sem kötelezőek a násznép tagjainak, csak az vesz részt bennük, aki tényleg szeretne szórakozni.

A játékok során is a tisztelet a legfontosabb, nem szeretném semmiképp kellemetlen vagy megalázó helyzetbe hozni a vendégeket vagy a párt. A lagzi nem a szívatós játékokról szól, hanem a pár és a vendégek kényelméről, szórakoztatásáról.

Állandó eleme az esküvőknek a “Mr. és Mrs.” játékhoz hasonlóan az “Ismered-e a másikat?” elnevezésű játék, amibe a közönséget is interaktív módon bevonom. Ahogyan én észrevettem, a násznép szereti a gyors lefolyású játékokat, ebből is van néhány, például ide tartozik a csokordobás vagy a harisnyakötő-dobás. A homlokok közé fogott pingponglabdás tánc is mindig megnevetteti a vendégeket, mókás és nem sértő.

A Nyírségben szokás az Asszonytánc, ami egy halom embert képes megmozgatni. A játék lényege, hogy a feleség, mint bárány beáll középre, őt az összes asszony szorosan körülfogja, a férj, mint farkas pedig próbálja megszerezni az ő asszonyát, amihez a többi férfi is asszisztál. Mindig hatalmas nevetés a vége! Van egy olyan játékos, kedves eleme is az esküvőknek, amit én találtam ki és nagyon szeretik a párok, ez egy rendhagyó ígéretjáték, amiben a vendégek lepik meg a friss házasokat.”

A stílusról

“Sokan nem tudják, de mindig én írom a szövegeket, ráadásul a helyzettől függően nagyon sokat rögtönzöm is. Ha írtam egy szöveget, de nem passzol az adott szituációhoz, akkor vagy kitalálok egy újat, vagy gyorsan fejben átköltöm a már meglévő szöveget. De talán a leglényegesebb az udvarias hangnem és a gördülékeny átkötések. Időszerű és nem archaizáló stílusban beszélek, a “halljunk szót” felhívást például én nem használom. Mivel én nem autentikus vőfély vagyok, ezért általában az illedelmes “Kedves Hölgyek, Urak” megszólítással illetem a násznépet. Az autentikus vőfély szinte végig versben beszél, ellentétben velük én nem azt mondom, hogy pl. “Krisztus kelyhét ürítjük”, hanem hogy “tegyük az italokat az arcunk mögé” – tehát kicsit mai köntösbe bújtatva.

A megjelenésem hagyományosnak mondható, részben népviselet, mely pantallóból, fehér ingből és kalotaszegi bujkából áll, ezeket egészíti ki a kalap és a szalagos vőfélybot.

Ezen láthatóak az eddig levezetett esküvők szalagjai, de inkább csak a legelején használom, amolyan látványelemként. Szintén állandó kellékem a mikrofon, mert szeretném, hogy mindenki tisztán hallja, amiket mondok, ne legyen félreértés.”

Kiknek ajánlja

“Sokan úgy gondolják, hogy egy vőfély csak tradicionális lehet, pedig ez nem igaz – modern köntösbe is lehet bújtatni az esküvői szokásokat. Modern vőfély vagyok, így ez a dolgom. A műsorom részét képezik a versek, székely történetek, viccek, standup és táncolás, szóval egy személyben szórakoztatom a vendégsereget. Leginkább azok számára ajánlom a szolgáltatást, akiknek szimpatikus vagyok. Ez nagyon fontos ebben a szakmában, hogy a pár csakis számukra szimpatikus szolgáltatókkal dolgozzanak együtt. “

Titz Tibi, “A” Vőfély-ember és Műsorvezető weboldalát itt találjátok

Körkérdés: nektek volt/lesz vőfély vagy ceremóniamester az esküvőtökön? Írjátok meg kommentben ITT!