Tóth Éva a Magyar Tudományos Akadémia jövőkutató albizottságának tagja, emellett matematika és filozófia szakos egyetemi tanár. Évával a jövő izgalmas kérdéseire kerestük a válaszokat. Vajon lesz-e változás a társas kapcsolataink terén, hogy azokat necsaka technológia világában éljük meg, hanem mélyebben egymás felé tudjunk fordulni? Egyáltalán létezni fognak mégpár évtized múlva az igaz szerelemek és házasságok? Bevallom, kissé félve tettem fel ezeket a kérdéseket.
A jövő tényleg kutatható?
Tóth Éva: Igen, de nem úgy, ahogyan azt sokan elképzelik. Mi a jövőt a jelenben és a múltban keressük. Olyan meglévő társadalmi, technikai, környezeti és egyéb folyamatok formájában, amelyeknek hatása lesz a jövőnkre.
Milyen folyamatokra koncentrálnak?
– Mivel minden jelen idejű eseménynek van következménye, tehát hatása a jövőre, nehéz lenne a vizsgálatot azzal kezdeni, hogy az összes ma zajló eseményt szemügyre vesszük. Olyan sokáig tartana, hogy a megismerni remélt jövő egy jelentős része már elmúlna, mire végeznénk. Sok jövőkutató ezért azzal kezdi, hogy először kialakít egy kívánatos jövőképet, mondjuk a társas kapcsolatok 2050-es állapotáról. Ha ez megvan, a kutató megvizsgálja, hogy meglesznek-e az ideális emberi kapcsolatok kialakulásához szükséges feltételek mondjuk harmincév múlva.
Elnézve a telefon-függőségben és megosztás-kényszerben szenvedő generációnkat, nehéz elképzelni, hogy 2050-ben még lesznek tartós emberi kapcsolatok.
– Az egyediség, az egyéniség nagyon felértékelődött az utóbbi években, ezért érezzük szükségét annak, hogy úton-útfélen elmondjuk másoknak mit csinálunk, hol vagyunk. Ez még önmagában nem volna nagy baj. De az egyediség hangsúlyozása elválaszthatatlan attól, hogy önmagunkat ne csak másnak, hanem jobbnak is mutassuk másoknál. A probléma pedig itt kezdődik. Ahhoz ugyanis, hogy tudjuk, mi miért vagyunk értékesek, kultúra kell. Az ehhez szükséges kultúrához azonban a többség nem tud, vagy nem akar hozzájutni.
Mi történik akkor, ha hiányzik ez a kultúra?
– Akkor következik be az, amit most nagyon sokszor tapasztalunk. Az egyén nem tudja az érdeklődését kifejezni, mert egyszerűen nincs érdeklődése. A legtöbben csak odáig jutnak el, hogy mindenáron meg akarják magukat különböztetni.
Akkor 2050-ben nem lesznek nagy szerelmek, házasságok?
– Dehogynem! Az elidegenedés és a magány ugyanis annyi kellemetlen tapasztalatot okoz majd, hogy a folyamat megfordul.Nem visszatérés lesz ez a kalapemeléshez és a kézcsókhoz, hanem új értékek mentén, új alapokon az ember ismétaz ember felé fordul.
Tehát annak ellenére, hogy számos szaktekintély szerint a jólét és a technológiai fejlődés rombolja a hagyományos emberi kapcsolatokat, van remény?
– Ez a rombolás csak akkor tartana örökké, ha az ember racionális lény lenne, és kizárólag a jólét és a kényelem érdekelné. De az ember nem csak racionális lény, hanem érzelmi lény is. Ezért aztán nagyon nehezen viseli, ha nincsen kihez tartoznia.
Akkor a szerelemnek és a házasságnak van jövője?
– Igen, mert mi csak együtt vagyunk emberek. Mi csak együtt tudjuk egymást megvalósítani.