Gárdos Péter HAJNALI LÁZ című nagysikerű, szülei igaz történetén alapuló könyvéből azonos címmel nemrég film is született. Beszélgetés az íróval, a történet egy, még élő főszereplőjével, Gárdos Ágnessel és a filmben Péter édesapját játszó Schruff Milán, színésszel.

‘Volt egy kamaszkori elképzelésem arról, hogyan ismerkedtek meg a szüleim. Sokáig én csak annyit tudtam, hogy Svédországban történt a találkozás, ahova a holocaust túlélőiként kerültek 1945-ben. Láttam magam előtt egy képet, ahogyan a kórházban a papám dús fekete hajával és megnyerő személyiségével egyszer csak a mamám elé áll és kerek-perec közli vele, hogy ‘maga tetszik nekem.’ Később kiderült, ez közel sem így történt. 450 kilométerre, két különböző kórházban feküdtek és több mint száz levelet váltottak egymással fél év alatt.

 

A papám halála után a hagyatékát rendeztük a mamámmal, amikor előkerültek egy ütött-kopott kávésdobozból a levelek. Az összes írás a kezemben volt, az első szélhámos levéltől kezdve elolvashattam mindet. Megrendültem a megismerkedésük történetén. A papámnak, Miklósnak támadt egy ötlete, miszerint levelet ír azoknak a magyar nőknek, akiket Svédországban ápolnak, azoknak, akik egykoron Debrecen és környékén éltek, mint ő. Felkutatásukban segítséget kapott a helyi hatóságoktól. 117 név gyűlt össze. A célja az volt, hogy a válaszoló hölgyek közül egybe szerelmes lesz és elveszi feleségül. Mind a 117 levél ugyanazzal a szélhámosnak nevezhető mondattal kezdődött, csak a név volt más: Kedves Nóra/ Kedves Lili, valahonnan ismerem magát…

A mamám is egyike volt azoknak, akik végül válaszra méltatták a papámat. Ugyan ő egy éves korától Budapesten élt, így szinte biztosan nem ismerhették egymást, mégis úgy döntött, ír egy választ tulajdonképpen unalmában, a kórházi ágyából.

Jelenet a Hajnali láz című filmből

Irodalmi értékű levelezés. Naivak voltak, de közben borzasztóan bájosak is. Például a papám a tizedik levélben ezt írta: ‘Kíváncsi lennék, hogy csókolóztál-e életedben.’ A mamám erre így reagált a válaszban: ‘Túl korai, hogy ezt tőlem megkérdezd.’

1945. decemberében találkoztak először személyesen, utána a levelek is éles fordulatot vettek. Szenvedélyes, erotikus utalásokkal teletűzdelt írások születtek. Nem árulok el nagy titkot azoknak sem, akik ezidáig nem olvasták a történetet, hogy végül összeházasodtak és több mint 50 évig éltek egymás mellett békében, Budapesten.’

 

“Fagyott tócsára léptem tegnap,

reccsent a szürke jég,

vigyázz, ha szívemhez érsz,

csak a mozdulat elég,

hogy megpattanjon rajta a

védővé dermedt zúzmara.

 

Úgy jöjj hát el, pillekönnyedén,

csak mosollyal ajkadon, magad keresd meg, hol fagyott

már jéggé a fájdalom,

csak simogasd meg melegen,

válljon harmattá szívemen.” 

/Miklós egyik verse Lilihez/

 

A levelek elolvasása után, 1999-ben Péter egyetlen éjszaka alatt eldöntötte, filmet készít a szerelmes történetből. Azonban nem minden úgy alakult, ahogyan azt előre eltervezte.

‘Begépeltem az összes levelet. Egy nagyon komoly dokumentumanyag volt a kezemben. Minden nap leültem és írtam egy részt a forgatókönyvhöz, de másnap sose tetszett, amit olvastam. Képtelen voltam megfogni a történetet. Több éven keresztül gyötrődtem, feladtam, újrakezdtem, végül 7 év után bevillant egy kép. A svéd tengerparton nők állnak egymás mellett, oldalukon a biciklijükkel. Mindegyik egy csomagot tart a kezében. Várják a hajót, amely a Holocaust túlélőit szállította. Ez lett a forgatókönyv első jelenete. Később egy nem várt esemény miatt lett végül először regény, és csak később film a történetből. ‘

Gárdos Ágnes, a Hajnali láz “igazi” főszereplője

(Fotó: Valuska Gábor)

Gárdos Ágnes a könyvben és a filmben is álnéven, Liliként szerepelt. Amikor megtalálta a leveleket, feltörtek a régi emlékek, később, amikor a fia, Péter filmet szeretett volna forgatni szülei szerelméről, Ágnes eleinte tiltakozott.

‘Az emberek akkoriban nem beszéltek a múltról, nem beszéltek semmiről, ami történt. Rólunk sem tudták az ismerőseink, pontosan hogyan ismertük meg egymást, csak annyit, hogy Svédországban házasodtunk össze. A miértek és a hogyanok a múltba vesztek. Szégyelni valót éreztem, ha arra gondoltam, ennyire kitárulkozva jelenik meg a történetünk egy könyvben. Miklós, a férjem, akkora már elhunyt, ő nem tudott tiltakozni, így hát nekem jutott ez a hálátlan feladat. Végül belementem, de csak úgy, hogy az én nevemet megváltoztatjuk egy másikra. Az elmúlt években tapasztaltam azt, hogy a túlélők már beszélnek a holocaustról, elmesélik a történeteiket, nem szégyellik, szembe néznek mindennel. Azóta már megbántam, hogy Lili lettem a történetben és nem maradtam Ágnes.’

‘Sok kisebb-nagyobb szóváltásunk volt Péterrel, miközben a könyvet írta. Volt, hogy nem emlékeztem bizonyos levelek tartalmára, így mindig felolvasta nekem azt a részletet, hogy elhiggyem, megtörtént.’

Péter így emlékezik vissza a legnagyobb összetűzésükre az édesanyjával:

‘A könyv és a film egyik alapmozzanata, amikor a szüleim egy ponton elhatározzák, nem akarnak többé zsidók lenni. Ezen nagyon meglepődtem a levelek olvasásakor. Aztán átgondolva a helyzetüket, ennél természetesebb válasz nincsen mindarra, ami velük történt. Svédországban a kitérés egyet jelentett a protestáns hitre való áttérésre. Erre a mamám később egyáltalán nem emlékezett és határozottan elutasította, hogy ez a rész szerepeljen a könyvben. Felolvastam neki csak a saját leveleit, amelyben kérte a papámat, közösen térjenek át. Hosszú időbe telt, de végül belátta, valóban megtörtént eseménysorozat ez is. Ekkor kért meg, hogy álnéven írjam meg a történetet.’

“Nem szeretem az aranyat, mindig arra kellett gondolnom, hogy mennyi idegen, aljas és gonosz indulat tapad hozzá, de ezt a két gyűrűt szeretni fogom, hiszen a Te véred áramát kapcsolja majd az enyémhez.”

/Részlet a Hajnali láz c. könyvből/

A leveleket fél éven keresztül gyakori rendszerességgel küldték egymásnak, míg egy napon személyesen is találkoztak.

‘Nekünk tényleg eszünkbe sem jutott, hogy betegek vagyunk. Miklósnak hat hónapot jósolt az orvosa, halálos tüdőbajt diagnosztizáltak nála. Egy nap az igazgató odajött hozzám, azt mondta előttem még az élet, miért akarok egy haldoklóhoz feleségül menni? Én erre csak azt tudtam felelni, hogy nem érdekel, én őt szeretem. Olyan csodálatosan írt, gyönyörű verseket költött, az eszébe szerettem bele elsődlegesen. Amikor először megláttam, megtorpantam egy kicsit. Bokáig érő kabát és egy ócska sapka volt rajta, spárgával átkötött bőröndöt cipelt. A vasútállomáson vártam őt egy barátnőmmel. Kértem őt, hogy cseréljünk nevet, mert meggondoltam magam. De Miklós hamar rájött a cserére, ő ugyanis felismert a levelekből. Szégyeltem is magam amiatt, hogy akár csak néhány percre is, de hagytam, hogy a külsőségek befolyásoljanak. Aznap este már szerelmesek voltunk és megbeszéltük, hogy összeházasodunk.’
 

A Hajnali láz forgatásán

A Hajnali láz című könyvet 30 nyelvre fordították le és világszerte kedvelt szerelmes történet lett. A szintén Gárdos Péter rendezésében készült filmet 2015. decemberében mutatták be a hazai mozik. Három évig tartott a casting, mire megtalálták a két főszereplőt, Schruff Milánt és Piti Emőkét.

Interjú Schruff Milán, színésszel

Három évig tartott a casting a forgatáshoz. Mit keresett Gárdos Péter pontosan?

– Gárdos Péter a castingon felállított egy kamerát és beszélgetni kezdtünk. Az életemről kérdezett, esetleges traumákról, halálesetekről, volt e valamilyen törés az életemben. Az édesapja szemüveges volt, így rám is adott egyet. Úgy akart látni maga előtt, ahogyan majd a filmben is ki kell néznie a szereplőnek. Egy második meghallgatáson találkoztam Piti Emőkével, el kellett játszanunk egy közös jelenetet. Végül mi kaptuk meg a főszerepeket. Kértem Pétert, hogy meséljen az édesapjáról, a mozdulatairól, a gesztusairól, hogy még hitelesebben tudjam eljátszani őt a vásznon. Remekül el tudta különíteni magában azt, hogy nem a szüleit kell keresnie bennünk Emőkével, hanem két színészt, akik képesek életre kelteni őket. Péter anyukája, Ágnes egyszer azt mondta nekem, hogy valóban hasonlítok Miklósra.

A holocaustot túlélt Miklós karakterét nem lehetett könnyű eljátszani.

– Azokat a borzalmakat, amiket ők átéltek, fiatal színészként nem lehet igazán reprodukálni. Péter inkább a személyiségünkben keresett valamilyen fájdalmat, amelyet magunkban hordozunk és ha beszélünk róla, kisugárzik belőlünk. Emőkének és nekem is vannak ilyen pontjai az életünknek.

Schruff Milán, a Hajnali láz főszereplője

A fájdalmaknak és a veszteségeknek ott kellett lenniük a szemünkben, amikor játszottunk, úgy is, hogy közben a történet az élni akarásról, a szerelemről szólt. A filmben csak nagyon kevés visszautalás van a koncentrációs táborokra. Az egyik az, amikor az orvos szemére veti Miklósnak, hogy tudja, hogy meg fog halni, miért akar mégis házasságot tervezni, hiszen már alig maradt ideje. Miklós erre egy számot mond: 1821. Ennyi embert kellett elégetnie a haláltáborban, ez volt a feladata. Ezek után senki ne beszéljen neki halálról, ő pontosan tudja, mit jelent az. Ő élni akar.

A könyv elején szó van arról, hogy Péter szüleit csontsoványan szállították a svéd kórházakba. Hogyan készültél fel testileg a szerepre?

– Péter szüleit már néhány hónapja ápolták Svédországban, mire a levelezés elkezdődött közöttük. Akkora felerősödtek kicsit, de még betegek voltak. Fél éven keresztül napi 800 kalórián éltem, hogy hiteles legyen az alakításom a külsőségekben is. Miklós körülbelül 40 kiló volt.

Milyen volt először látni a filmet?

– Magával ragadott a történet és a képi világ. Onnan tudtam, hogy jó filmet készítettünk, hogy a tesztforgatáson el tudtam vonatkoztatni attól, hogy én játszom benne. Manapság nehezen tudjuk elképzelni azt, hogy két ember több hónapos levelezés után találkozzon egymással úgy, hogy közben azt sem tudják, hogyan néz ki a másik, később pedig valóban együtt éljék le az életüket. Ez egy meseszerű hollywoodi történet, amelyre szerencsére könyv formájában már az előző 5 évben is világszerte kíváncsiak lettek az emberek. Őszintén remélem, hogy a film is épp úgy megfogja majd a nézőket.

Szöveg: Czank Lívia