Vass Virág Szoknyablues című könyve egyrészről kitalált, másrészről nagyon is valós történet. Olyan párkapcsolati problémákat feszeget, amelyek ismerősek lehetnek az olvasók számára. Vajon mi zajlik a nők és a férfiak fejében? Mit rontunk el egy kapcsolatban? Ezekre a kérdésekre kerestük a válaszokat Virággal.

Legújabb könyved, a Szoknyablues egy izgalmas pszichokrimi, amely váratlan fordulat az előző könyveidhez képest.

Vass Virág: A Sohaférfi és a Sohanő, az elköteleződni nem tudó férfi és nő történetére nagyon sok személyes visszajelzést kaptam. Így nem tudtam teljesen elszakadni a témától, de most más perspektívából és új műfajban írtam a kapcsolatokról. Még az előző regényekhez gyűjtögettem az anyagot, amikor rábukkantam egy izgalmas témára a magyar blogosz-szférában, a nőgyűlölő férfiak online társalgásaira, akik sokszor elképesztő indulatossággal kommentelnek a másik nemről. Feltűnt, hogy a napi hírek oldalain is megjelentek ezek a hangok, kíváncsi lettem, miért születik meg a férfiakban ez a nőgyűlölet? Próbáltam elképzelni, mit teszünk mi, nők ezért, hogyan provokálhatjuk ki ezeket az indulatokat.

Miért a cím?

Vass Virág: Amikor megszületnek egy készülő regény karakterei a maguk rögeszméivel, szorongásaival, hülyeségeivel, vágyaival, az olyan mintha egy ismeretlen bolygóra csöppennék. Próbálom megfogalmazni magam számára is, hogy na jó, de milyen ez a világ? A blues zene jutott róla eszembe, amelyben van szomorúság, szenvedés, elgondolkodás, elfojtottság. Általában egy kriminek sokkal feszesebb stílusa van, mint egy romantikus regénynek. Mindig akkor jön egy váratlan fordulat, amikor már éppen elandalodnál. A szoknya pedig a nőiség szimbólumát jelenti a címben.

A könyvben mind a női, mind a férfi gondolkodást megismerhetjük. A főszereplő Anni és a vőlegénye, Laci álláspontja is tartalmaz érthető és egyben elgondolkodtató részeket, az olvasó maga döntheti el, kivel ért egyet és kivel kevésbé.

Vass Virág: Nem tisztem a két nem között igazságot tenni. Párkapcsolati drámákban amúgy sincs vesztes vagy nyertes, mert összekapcsolódik a sorsuk. Laci dönt a sorsáról, míg Anni és Barna azt gondolják, hogy az életük attól lesz jó vagy rossz, hogy valaki más elrontja vagy megjavítja. Az angol szlengben mostanában kezd elterjedni a ‘ghosting’ kifejezés, vagyis valaki szellemmé, köddé válik. Laci egyik pillanatról a másikra tűnik el Anni életéből, a lány pedig nem tudja elviselni a férfi után maradt űrt. Ha gondunk van a kapcsolatteremtéssel, gondunk lesz a szakítással is. Ha túlzottan függő volt egy nő vagy egy férfi a kapcsolatban, évekig tartó hiány maradhat a szakítás után, amit senki és semmi nem képes betölteni. A váltakozó narrációból egyébként kiderül, hogy nem olyan könnyű Laci útja sem. A szerző a karaktereivel mindig rosszul bánik, gyötri őket, máskülönben nem születne regény.

‘A férjem szerint az eddigi legjobb könyvem. Tevőlegesen is szerepet vállalt benne, olyan férfiközösségekben beszélgetett és szerzett információkat nekem, ahol én nem tudtam volna elvegyülni. A férfiak az én jelenlétemben egészen máshogyan beszéltek volna a nőkről, nem lettek volna igazán őszinték. Nyilván nem kiadva senkit, de az általa tapasztalt reakciókból is merítkeztem a sztori megírásakor.’

Lacitól egy mondat: ‘Elhagylak, mert felelős vagyok az életemért. Elhagylak, mert úgy akarok élni, ahogy élnem kell.’ Nagyon nehéz belekötni ezekbe a mondatokba, bármelyik nem mondja is őket.

Vass Virág: Önmagában a ragaszkodást szép, önzetlen dolognak tartjuk, pedig sokszor megesik, hogy nincs mögötte valós adás. Anni problémája, – és talán sok más nőé is- hogy igazából maga sem tudja, mennyi ebben a ragaszkodásban a mély érzelem és mennyi a konvenciókövetés. Szüksége van egy társra, mert kapcsolatfüggő, de ha a férfi eltűnik, minden támasztéka vele együtt szívódik fel. Amíg valaki – bármit mutat is kifelé – tele van kételyekkel, megfelelni vágyással, nincs jó viszonyban saját magával – addig nehezen tud abba az önfeledt, odaadó állapotba kerülni, amit szerelemnek szoktunk nevezni.

Számít, hogy az írónak is legyen egyfajta önazonossága egy ilyen történet megírásakor?

Vass Virág: Mindenképpen előny ha az író maga is tapasztalt bizonyos helyzeteket a saját bőrén. Most nyugalom és harmónia van körülöttem, ami segített a könyv megírásában. Ha a kapcsolatokat veszed gorcső alá, nem jó, ha közben magad is tele vagy indulatokkal, fájdalommal, mert befolyásolnak a saját sérelmeid.

 

Mennyire volt nehéz felállni a nap végén és néhány órára elfelejteni a karaktereidet?

Vass Virág: Szó szerint nyomasztó volt, hiszen egy valós problémáról írtam, amit számos nő és férfi él át nap mint nap. Lehet itt feminizmusról, antifeminizmusról beszélgetni, lehet bármilyen nevet aggatni a problémára, a vége ugyanaz lesz: ha az egyik nem nincsen jól, a másik nem sincsen jól. Ezeket a gondolatokat nem lehet csak úgy az íróasztalnál hagyni. Előfordult, hogy mielőtt a történetből visszasétáltam a saját házasságomba, még a dolgozószoba ajtaja mögött egy-egy jó zenére szó szerint kiugráltam, kitáncoltam magamból a thriller feszültségeit.

Azzal a trükkel is próbáltad közelebb hozni a szereplőket az olvasókhoz, hogy Budapest utcáin, mindenki által ismert és látogatott bevásárló központokban zajlik a történet.

– Mert ők tényleg itt élnek közöttünk. A könyv írása közben már azon gondolkodtam, vajon a békésen rám mosolygó pizzafutár vagy a laptopszervízben segítő fiú is kommentel azokra a blogokra? Ezt az érzetet szerettem volna visszahozni a könyv lapjain is azzal, hogy ismert környezetbe helyeztem a karaktereket.

Hogyan lehet pontot rakni egy ilyen történet végére?

Vass Virág: Nem szoktam előre megtervezni a regényeket. Van olyan író, aki fejezetről fejezetre készít cselekményvázat és aszerint halad előre. Én skicc-szerűen rajzolom fel, honnan hova kell érkeznem. Fontos volt, hogy mi az, amiben a könyv végére Anni megváltozik, valamint az is, hogy csak minimális változás legyen érzékelhető, hiszen az életben is pici mozgásokra vagyunk csak képesek. Ahogyan a blues dalok esetében is, van egy belső ritmusa a történetnek. Érzed, hogy befeszül a cselekmény, majd elernyed, aztán újra befeszül. Megvan a tetőpont, érzed, hogy már nem lehet túl sokáig csavarni, most van az a taktus, ami után vége lesz.

Találtál válaszokat a kérdéseidre miután befejezted a könyvet?

Vass Virág: Minden agresszív viszony mögött valamilyen félelem, görcs lapul. Ez pszichológiai tény. Igazából az egész világban zűr van, miért pont az emberi kapcsolatokban ne lenne? Amíg az emberek nehezen és agresszíven mozognak a világban, saját kapcsolataikban is így fognak tenni, erre pedig általános megoldás nem létezik. A való életben ritkán látjuk ugyanazt a problémát több szemszögből, pedig sokat segítene, ha olyan őszintén tudnánk egymással beszélni, ahogy egy regényben megismerjük a szereplők igazságait, gondolatait.

Úgy gondolom, sokan ülnek majd otthon a könyv elolvasása után, főleg nők persze, és gondolnak majd bele szakítások okaiba, jelenlegi párkapcsolati zűrökbe.

Vass Virág: Egy regény kérdéseket kell, hogy felvessen. Ez volt számomra az izgalmas ebben a történetben. Úgy kellett megírnom, hogy kicsit nyugtalanító legyen, nem csak a kitalált történet, hanem a mögöttes tartalom miatt is, ami az olvasót is arra készteti, hogy eltöprengjen a saját kapcsolatain..

Várható tőled újabb regény?

Vass Virág: Jelenleg az anyaggyűjtés fázisában tartok, teljesen más műfaj lesz, mint a Szoknyablues, bár ebben is lesz krimis csavar. Egy megtörtént esetet dolgozok fel, a 70-80-as évek magyar, francia és amerikai divatvilága áll majd a középpontban. A Szoknya-blues műfaja az úgy nevezett “domestic noir”, vagyis amolyan kis cizellált, otthon falai között játszódó thriller. A sötétebb tónusú történet után jól fog esni, egy picit csillogóbb sztorit írni. Engem ez szórakoztat, hogy lépegethetek a történetek között.

Szöveg: Czank Lívia, Fotó: Bíró Ádám Smink: Kiss Andrea Ékszer: Rienne Creations Helyszín: Émile