A pszichológus válaszol: Miért leszünk szerelmesek?

A szerelemre gyakran tekintünk egyfajta csodaként, melyről szeretjük azt hinni, hogy irányíthatatlan és kiszámíthatatlan. Rengeteg mítosz kötődik hozzá, és nem állítunk sokat azzal, ha az emberi lét egyik legcsodálatosabb jelenségének nevezzük. Nagy kérdés, hogy egy ilyen mindenki által ismert, mégis nehezen racionalizálható érzést meg lehet-e magyarázni tudományos eszközökkel? Vajon meghatározható az, hogy miért leszünk valakibe szerelmesek, és másba meg miért nem? A pszichológiának sok válasza van erre a poétikus érzésre, érdemes megismerni őket. Kozma-Vízkeleti Dániel család-pszichoterapeuta segít eligazodni a különböző szerelemelméletekben.

“Amit szivedbe rejtesz,
szemednek tárd ki azt;
amit szemeddel sejtesz,
sziveddel várd ki azt.”

(József Attila: Amit szivedbe rejtesz)

Zsigeri érzések

„A szerelem létrejöttének az egyik legalapvetőbb része a biológiai meghatározottság” – mondja Kozma-Vízkeleti Dániel. Ez a feromonok által meghatározott vonzalom, amit köznyelven úgy is hívunk, hogy két ember között működik a kémia. Van, akinek már az illata is bódító számunkra, míg mást kifejezetten kellemetlen szagúnak érzünk, és ennek semmi köze ahhoz, hogy az illető milyen gyakran tisztálkodik vagy mennyi parfümöt használ.

„Már 1985-ben igazolták azt az elméletet, amely szerint ezek a zsigeri szinten kialakuló preferenciák azt jelzik, hogy kivel vagyunk úgynevezett optimális genetikai távolságra, amely szükséges ahhoz, hogy életképes utódaink legyenek.” – mondja a pszichoterapeuta. A szervezetünk tehát jelez, és utat mutat, hogy kivel lenne érdemes szaporodnunk. Az illat pedig egy igen erős indikátor: akit rossz szagúnak érzünk, azt megcsókolni sem vagyunk képesek, így lényegesen lecsökken annak a valószínűsége, hogy közös utód nemzésére adnánk a fejünket, aki esetleg nem ideális génálománnyal születne.

A kémiához kapcsolódik a szerelemhormonnak nevezett feniletilamin is, amelynek pontos termelődési mechanizmusát még nem sikerült megfejteni.

„Az viszont biztos, hogy aki iránt ez elkezd termelődni, abba fülig beleszeretünk. Csak rá tudunk gondolni, mindenről ő jut eszünkbe, teljesen beszűkül a tudatunk, melynek középpontjában a szeretett személy áll. Később aztán, a hosszú távú kapcsolatban, a kötődést megszilárdító oxitocin hormonnak lesz nagy szerepe” – mondja Kozma-Vízkeleti Dániel. A különböző hormonok és neurotranszmitterek mellett nagyon fontosak az ugyancsak zsigeri szinten ható evolúciós párválasztási preferenciáink is. „Ezek velünk születettek, nagy részük kultúrától független, és erőteljesen belénk kódolt, ugyanis egykor a túlélést segítették. Az izmos férfi fenék például azért vonzó a nők számára, mert a fejlettebb farizom a csípőt erőteljesebben képes mozgatni, amely így mélyebb behatolást, azaz a spermiumok mélyebbre jutását teszi lehetővé, vagyis elősegíti a megtermékenyülést.”

A heteroszexuális férfiak számára a nőkben a magas ösztrogénszintre utaló jegyek ilyen vonzóak: a nagy szemek, a szimmetrikus arc, a szélesebb csípő, ezek ugyanis jó indikátorai a termékenységnek. Bármennyire is a modern kor felszínes elvárásának tűnhet, evolúciós oka van annak is, hogy miért vonzó a nők számára a férfiak erőforrásmegtartó képessége. „Egykor ugyancsak a túlélést segítette az, ha valaki képes a vagyontárgyak megszerzésére és megtartására is, de vonzó már maga a képesség is, amely arra utal, hogy valaki vagyont szerezhet” – mondja Kozma-Vízkeleti Dániel.

A tehetősebb, intelligensebb és magas státuszú férfi tehát evolúciós örökségünk miatt is vonzóbb a heteroszexuális nők számára. Férfiak esetében pedig nagyon vonzók a hűségre utaló viselkedéses jegyek, hiszen ugyancsak arra utalnak, hogyha az adott nővel vállal utódokat, akkor biztosítva van genetikai állományának tovább örökítése.

„Ezekre az evolúciósan öröklött preferenciáinkra nagyon erős szerelmi érzések épülhetnek” – mondja a pszichoterapeuta.

Lelki szükségleteink

A szerelmet nem lehet csupán zsigeri érzésekre redukálni, hiszen egy másik ember iránti vágyunkat az is táplálja, hogy ő mennyire elégíti ki lelki alapszükségleteinket. „Szeretjük magunkat jónak megélni, akitől pedig megkapjuk ezt az elfogadást, a bókokat, az elismerést, azt könnyebben megszeretjük” – mondja Kozma-Vízkeleti Dániel. Ebbe természetesen már olyan mélylélektani mechanizmusok is beleszólhatnak, amelyek szerencsétlen esetben nem is mindig adaptívak: lehet olyan lelki szükségletünk, amelynek kielégítése nem válik hasznunkra, így szerethetünk bele olyan emberbe is, akivel hosszú távon nem leszünk boldogok.

„A mintáknak is nagy szerepe van abban, hogy kit választunk szerelmünk tárgyául. Vannak családi előképeink, a kultúránk is ad egyfajta mintát, amely aztán koronként is változik, és az egyéni tapasztalatok nyomán is egész életünkben alakul” – mondja a pszichoterapeuta. Kultúránk és tanult mintáink nemcsak azt határozhatják meg, hogy ki iránt lobbannak fel az érzéseink, hanem azt is, hogy mit tekintünk szerelemnek.

Ez azért is nagyon érdekes, mert, ahogy a pszichoterapeuta megjegyzi, a beteljesült szerelem eszménye csak a 19. században vált uralkodóvá, addig az igazi szerelemnek a beteljesületlen vágyódást tartották.

„A modern korban pedig a lelki és szexuális intimitás vált a valódi szerelem elengedhetetlen kritériumává”. Emellett a társadalmi elvárások azt is meghatározzák, hol és hogyan illik ismerkedni, mi az adott kor, kultúra és társadalom normája. Ez pedig ugyancsak erősen hat arra, hogy milyen koncepciónk van a szerelemről. „A mi kultúránkban alapvető, hogy az emberek szerelemből házasodnak, és idegennek tetszenek számunkra azok a társadalmak, akik ezt másodlagosnak tartják. Pedig ebből nagyon sokat lehet tanulni nekünk is. Hiszen, ha lehetséges, hogy két, szüleik által összehozott idegen megszeresse egymást, akkor arra is van mód, hogy egy egykor szerelmes, de kiábrándult ember újra megtanulja értékelni és szeretni a társát” – mondja Kozma-Vízkeleti Dániel.

A mélylélektani modellek szerint abba szeretünk bele, aki a bennünk élő, vágyott archetípust testesíti meg.

Ez a jungi elméletben a férfiban élő nőkép, az anima, és a nőben élő férfikép, azaz animus. „Ezeket az archetípusokat ősképekből, és az általunk ismert, ránk hatással lévő emberekből gyúrjuk össze. Jung szerint akkor beszélünk szerelemről első látásra, ha találkozunk azzal az emberrel, aki ezt a bennünk élő képet testesíti meg. Habár az tudattalanul él bennünk, mégis a tudatunk reagál rá, és szerelmesek leszünk. Az ilyen találkozások sodró erejűek, úgy érezhetik a részt vevők, hogy megtalálták lelkük másik felét” – mondja Kozma-Vízkeleti Dániel.

Fotó: Horváth Károly Roland, Ruha: Daalarna

Hasonló a hasonlóval

A szociálpszichológiai elméletek szerint a szerelembe esés egy folyamat eredménye, melynek egymástól jól elhatárolható szakaszai vannak, és mindegyikben kell, hogy teljesüljenek bizonyos kritériumok. „Először is fontos, hogy két ember térben és időben egy helyen legyen. Hiába lenne tökéletes partnere valakinek egy XVII. századi perui kecskepásztor, ha ő ma él egy nagyvárosban, a találkozásuk lehetetlen.

A második fontos kritérium, hogy megtörténjen a kapcsolatfelvétel. Itt nagyon sokat számít a fizikai vonzódás, hiszen általában arra figyelünk fel, aki tetszik nekünk.

Még ebből sem biztos persze, hogy két ember között bármiféle kapcsolat kialakul. Szemezhetünk valakivel a buszon, de ahhoz, hogy valami komolyabb is történjen, szóba kell elegyednünk. Onnantól pedig az együtt töltött idő örömtelisége határozza meg, hogy tartós marad-e az ismeretség, a szerelem kialakulásába pedig már a fent említett lélektani alapszükségletek, mélylélektani faktorok is szerepet játszanak. Ennek fontos részei a megfelelő ritmusban zajló, sem túl tolakodó, sem elmaradó önfeltárás, a közös pontok, a hasonlóság felfedezése, annak megélése, hogy a másik visszaigazolja azt a képet, amelyet magamról képzelek” – vázolja fel a pszichoterapeuta a szerelem szociálpszichológiai modelljét. Fontos megállapítása még ennek a koncepciónak, hogy a szerelem nem mindenki számára jelenti ugyanazt, hanem tulajdonképpen mi magunk határozzuk meg, hogy szerelmet érzünk-e, vagy sem.

„Az is előfordulhat, hogy az elménk becsap minket, és egy-egy érzést tévesen értelmezünk szerelemként. Egy felfokozott, izgalmi állapotot például összetéveszthetünk egy másik ember iránti vonzalommal” – mondja Kozma-Vízkeleti Dániel. Ezzel kapcsolatban sok izgalmas kísérletet is végeztek. Az egyiken egy veszélyes függőhídon, vagy egy kevésbé veszélyes átkelőn kellett átmennie a férfi kísérleti alanyoknak, akiknek aztán egy csinos nő meglehetősen érdektelen kérdéseket tett fel, majd felajánlotta, hogyha kíváncsiak a közvéleménykutatás eredményére, akkor szívesen megadja a számát. Azok közül a férfiak közül, akik a veszélyesebb függőhídon mentek át, jelentősen többen hívták fel később a nőt. Ez arra utal, hogy a veszélyes helyzet miatti felfokozott izgalmi szintjüket tévesen a nő iránti vonzalmuknak tudták be.

Végül pedig, a spirituális szerelmi modell ételmében, ahhoz vonzódunk, akinek a világról alkotott tapasztalata, nézetei a miénkkel azonosak. „Ha valakinek hasonló a miénkhez a hitrendszere, az megerősít minket abban, hogy helyesen gondolkodunk, tehát értékesebbnek érezzük magunkat általa, ami ugyancsak növeli a vonzalmunkat iránta.”