Vajon valóban igaz az a régi mondás, hogy minden zsák megtalálja a maga foltját? A gyermekkori kötődési stílusok mint felnőttkori párkapcsolati prototípusok a nyolcvanas évek óta élénken érdeklik a kutatókat. Pszichológus szerzőnk most összefoglalja az ezzel kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat, amelyekből sok érdekesség leszűrhető jelenlegi vagy múltbéli párkapcsolatainkra vonatkozóan. Sőt mi több, az elmélet segítségével az “igazi” és a “nagy Ő” fogalma is egészen új értelmet nyer.
A kötődési stílusok története
Ma már talán döbbenetesen hangzik, de egészen a huszadik századig nem különösebben foglalkoztak a gyerekek és szüleik közti kötődés fontosságával. A pszichológiában Sigmund Freud beszélt először arról, hogy a csecsemő kötődésmintázata elsődleges gondozójához (aki általában az édesanya) későbbi szeretetkapcsolataiban is mintaként szolgál. Freud ugyanakkor még úgy gondolta, hogy a kötődés elsődleges motivációja az éhség csillapítása. Később ezt több elmélet megcáfolta, legelőször Harlow drótanya/szőranya néven híressé vált kísérlete, amelyben bebizonyosodott, hogy a valódi állat szőréhez hasonlóan puha játékállaton sokkal szívesebben lógtak az anyjuktól elválasztott kis majmok, mint azon a csupán drótból álló műanyán, akitől ételt kaptak.
John Bowlby a hatvanas években pedig kidolgozta kötődéselméletét, amely szakaszokra osztotta a csecsemőkori kötődést, azt az anya és a gyermek viselkedésének dinamikus kölcsönhatásaként jellemezte, és felhívta a figyelmet arra, hogy az elsődleges gondozó hiánya vagy gyakori cserélődése súlyos és általában visszafordíthatatlan pszichés károkat okoz a gyerekekben, amely markánsan kihat szociális készségeikre és későbbi emberi kapcsolataikra. Már ő is beszélt egyfajta kötődési munkamodellről, amelyet erőteljesen meghatároznak a csecsemő korai tapasztalatai elsődleges gondozójukkal, ugyanakkor hozzátette, hogy ezt a kötődési munkamodellt nem csak a gyerekkori, hanem a későbbi tapasztalatok is formálják, alakítják.
A kötődéselméletek nyomán Mary Ainsworth kidolgozta az úgynevezett idegen helyzet kísérletet, melyben meghatározta, hogy bizonyos típusú anyai válaszok a kisbabák szükségleteire adott minőségű kötődést eredményeznek anya és gyereke között. Ez alapján három kategóriába sorolta a kötődést: biztonságos, szorongó/ellenálló és szorongó/elkerülő mintázatba. A kísérlet későbbi ismétlései során felmerült egy negyedik, dezorganizált kategória is.
A felnőtt kötődési mintázatok
A gyermekkori kötődési stílusok mint felnőttkori párkapcsolati prototípusok a nyolcvanas évektől élénken érdekelni kezdték a kutatókat. Habár lehetséges az, hogy egy gyermekkori kötődési mintázat felnőttkorra változik – hiszen a szülőn kívül egyéb fontos, főleg romantikus kapcsolatok befolyásolják, alakítják azt – sajnos éppen ezeknek a mintázatoknak a sajátosságai miatt ez nem olyan egyszerű.
Az ambivalensen (szorongó/ellenálló) kötődő személyek például hajlamosak egyfelől nagyon ragaszkodni partnerükhöz, ugyanakkor el is taszítják őt maguktól viselkedésük bizonyos aspektusaival. Az ilyen emberek párkapcsolataikban általában nagyon igénylik a párjuk jelenlétét és folyamatos figyelmét, ugyanakkor sokszor veszekednek, ellenségesen viselkednek, kötekednek velük.
Emellett viszont azt sem szabad elfelejtenünk, hogy ma már ritka az olyan gyerek, akinek egy fontos kötődési személy van az életében csecsemőkorban: azt is figyelembe kell tehát venni, hogy az apa, a nagymama, de akár egy rendszeresen jelen lévő bébiszitter is sajátos kötődési stílust alakíthat ki egy gyereknél, ami azt is jelenti, hogy felnőttkorában is többféle mintázatot tudhat magáénak.
Az első kutatást a felnőtt kötődéssel kapcsolatban Cindy Hazan és Phillip Shaver végezték 1987-ben. Ők felnőttekkel készítettek interjúkat és önbevallásos kérdőíveket is felvettek, így végül három kategóriába sorolták a párkapcsolati kötődési mintázatokat. Ezek az alábbiak:
Kötődési stílusok – A biztonságosan kötődők
Hisznek a romantikus szerelemben, nem félnek partnerüktől egészséges módon függeni, és az sem zavarja őket, ha partnerük függ tőlük. Igénylik és élvezik a másikkal való szoros köteléket és az együtt töltött időt, de partnerük nélkül is nyugodtak, nincs szükségük elkeseredetten a másik figyelmére. Bíznak párjukban, képesek kimutatni irántuk a szeretetüket, és elhiszik, hogy párjuk is szereti őket.
Ez a csoport általában boldogabb, elégedettebb a párkapcsolatával és általában a szerelmi életével is, emellett egyedülállóként is hisz abban, hogy létezik tartós, romantikus szerelem. Nem félnek kinyitni magukat egy kapcsolat elején, de nem is rohannak fejvesztve egy szenvedélyes szerelembe.
Kötődési stílusok – Az ambivalensen kötődők
Ők azok, akik egy pillanat alatt képesek szerelembe esni, és akár megszállottan a rabjává válni párjuknak (vagy akár olyasvalakinek is, aki nem, vagy nem az övékhez hasonló mértékben viszonozza érzéseiket), de közben tele vannak rettegéssel, féltékenységgel, bizonytalansággal. Aggódnak, hogy a párjuk nem szereti őket eléggé, nehezen bíznak meg a másikban, miközben kétségbeesetten próbálnak minél közelebb kerülni hozzá. Ezzel az ambivalens viselkedési mintázattal sajnos gyakran éppen ők maguk teremtik meg azt, amitől a félnek: párjuk elhagyja őket, mert túl sok, túl drámai és kimerítő lesz számukra a kapcsolat.
Az ambivalensen kötődők gyakran szerelmesek, ám kapcsolataik általában nem tartósak, szerelmi életük kaotikus, csalódásokkal teli, sokszor ők maguk sem tudják megmondani, pontosan kit keresnek. Emellett jellemző rájuk az is, hogy függő jellegű vagy egyoldalú kapcsolatokba mennek bele, ahol sokkal erősebb érzéseket táplálnak a párjuk iránt, mint az irántuk.
Kötődési stílusok – Az elkerülő kötődők
Ők azok, akik azt mondják magukról, hogy ritkán szerelmesek, vagy esetleg még sohasem voltak azok. Párkapcsolataikban magányos farkasok, látszólag nem zavarja őket, ha hosszú ideig egyedül vannak, ha pedig megismerkednek valakivel, lassan nyitják meg magukat (vagy éppen soha nem is képesek erre), nem szeretnek a másiktól függeni, és nehezen viselik, ha a másik függ tőlük. Gyakran kritikusak, nehezen fogadják el partnerük hibáit.
Összefoglalva tehát a biztonságosan kötődő felnőttnek az az elképzelése, hogy a szerelem megtalálható és megtartható, a párjukban meg lehet bízni, meg lehet nyílni előtte, szerelmi életük pedig általában boldog és kielégítő.
Az ambivalensen kötődő felnőtt ezzel szemben azt érzi, hogy kaotikus, csalódásokkal és szenvedélyes fellángolásokkal teli a szerelmi élete, ahol úgy tűnik, mintha mindig ő akarna többet a másiktól, miközben párját egyszerre isteníti és fél tőle, haragszik rá. Ő tehát azt érzi, hogy a szerelem nagyon könnyen bekövetkezik, ám elveszíteni is könnyű.
Az elkerülő kötődő pedig úgy érzi, párja mindig egy kicsit túl sokat akar belőle, nehezen oldódik fel annyira, hogy igazán szerelmes tudjon lenni, és általában is kényelmetlennek tartja a párkapcsolaton belüli összeolvadást. Szerelmi életében gyakran vannak olyan periódusok, amikor akár hosszú évekig egyedül van. Számára a szerelem ritka, mint a fehér holló, minden partnerében talál valamit, ami nem tetszik neki, és nem bízik túlságosan másokban.
Kötődési stílusok – A kétdimenziós modell
Bár Hazan és Shaver fent ábrázolt modellje több kutatásban is megállta a helyét, és általában még kérdőív kitöltése nélkül is meglehetősen pontosan sorolja be magát egy laikus is a kategóriák valamelyikébe, a ’90-es évek elején Kim Bartholomew és Leonard Horowitz létrehoztak egy úgynevezett kétdimenziós modellt, amely a három helyett négy kategóriát sorol fel, és a felnőttkori kötődést abban az értelemben vizsgálta, hogy egy személy mennyire tartja szerethetőnek önmagát, illetve mennyire képes megbízni a másik emberben.
Az, aki saját magát pozitív színben látja, szerethetőnek és értékesnek tartja magát, emellett pedig alapvetően másokban is megbízik, a biztonságosan kötődő típusba sorolható, amelyet ugyanaz jellemez, mint a háromkategóriás modell estében.
A háromfaktoros modell elkerülő kategóriáját azonban itt két részre osztották a kutatók: a félelemtelire és az elutasítóra. Az elutasító hasonló a korábbi modell elkerülő kötődőjéhez: saját magát pozitív színben látja, a másikat viszont negatívan, bizalmatlanul. A félelemteli ugyanakkor egy teljesen új kategória: ő azért kerüli az intimitást, mert saját magáról alkotott képe is negatív, önmagát sem tartja elég szerethetőnek, ugyanakkor a másikban sem tud megbízni.
Zsák a foltját?
Ahogyan a cikk elején említettük, valószínű, hogy felnőttkori kötődési munkamodelljeink alapja a szüleinkkel való kapcsolat. Ahogyan ők viszonyultak hozzánk, úgy viszonyulunk mi is a későbbi párunkhoz. Ugyanakkor éppen ezért a kutatások azt mutatják, hogy pontosan ugyanolyan társat általában nem választunk, mint amilyen az elsődleges gondozónk – ezáltal pedig saját – kötődési mintázatunk.
Egy elkerülő általában nem szeretne egy másik elkerülővel kapcsolatba lépni, ahogyan két ambivalens sem érzi jól magát együtt. Ez utóbbi esetében nagyon érdekes, hogy egy ambivalensen kötődő olyan erősen keresi a kiszámíthatóságot, hogy még egy kiszámíthatóan távolságtartó partner is megnyugtatóbb számára, mint egy olyan, aki éppen annyira kiszámíthatatlan, mint ő maga.
Sajnos ez azonban sok szenvedéssel is járhat. Kísérletek bizonyítják például, hogy stresszhelyzetben az elkerülő férfiak hajlamosabbak voltak partnerüket kevésbé támogatni, míg a biztonságosan kötődők annál több támogatást nyújtottak, minél nagyobb szüksége volt arra a párjuknak. Egy elkerülő és ambivalens kapcsolatában tehát sok lelki sebet lehet szerezni.
Ha viszont egy ambivalens vagy elkerülő egy biztonságosan kötődővel kerül kapcsolatba, akkor attól változhat, gyógyulhat is, adott viszonyban akár a kötődési mintázata is módosulhat. A kutatók ma már úgy látják, hogy – amellett, hogy már gyerekkorunkból származóan többféle kötődési mintázatot ismerhetünk meg -, felnőttkori élményeink módosíthatják kötődésünket.
Az is lehetséges, hogy a belső mag mindig egyfajta mintázatot fog követni, és újfajta ismeretség esetében azzal a ránk jellemző munkamodellel közelítünk a másikhoz, de a másik pozitív, biztonságos kötődési mintázata gyógyítóan hat a mi viszonyulásunkra is, így ha akár egy elkerülő, akár egy ambivalens ismerkedik meg egy biztonságosan kötődővel, idővel ő is képes lesz kielégítőnek megélni a kapcsolatot.
- Még több pszichológiai tárgyú cikket olvashatsz ebben a rovatunkban.
- Vajon jó férj lenne a párodból? 10 jel, amiből eldöntheted
- Elköteleződéstől való félelem – Így győzd le a pszichológus szerint
- JLo, Liz Taylor és a többiek – Híres nők az örök szerelem nyomában
- Minden, amit 20 évesen nem tudtam a szerelemről, de 40 évesen már tudok
- Egy tartós kapcsolat öt szakasza
- A pszichológus válaszol: Esküvő helyett szakítás
- Társfüggő vagy? Így lépj ki az ördögi körből
- Kövess minket Pinterest és Instagram oldalainkon is!