Karai Eszterrel és Péterrel korábbi cikkünkben már beszélgettünk arról, hogyan kell jó hangulatot teremteni az esküvőn, mik azok a trükkök és praktikák, amikkel a hangulat íve feljebb és feljebb tornázható; azonban arról eddig még kevés szó esett, hogy ők nemcsak mint összeszokott szolgáltatók, hanem mint pár is részt vesznek esküvőkön. Alapvetően mindig sajátos, ha egy házaspár közös munkahelyen dolgozik, de talán ennek az esküvők világában még inkább van egy külön pikantériája, ami számos érdekes kérdést vet fel. Arról nem is beszélve, hogy milyen nagy szükség van a nagy napon a szolgáltatók közötti összhangra – a házasságnál mélyebb harmóniát pedig aligha találhatnánk két ember között.
Interjúnkban többek között ezekről kérdeztük Karai Esztert, az Eszterlánc Ceremónia alapítóját, ceremóniamestert, illetve Karai Pétert, a többszörös díjnyertes PartYssimo zenekar vezetőjét, aki már Rúzsa Magdi esküvőjéről is ismerős lehet a számotokra.
Amellett, hogy mindketten egy szektorban tevékenykedtek, még azon belül is egy területért feleltek – azért, hogy a vendégek jól érezzék magukat. Van köztetek munkamegosztás, hogy ki viszi a stafétabotot az esküvőn? Hogyan dolgoztok Ti együtt?
Peti: Mindkettőnknek van egy-egy különálló és egymástól függetlenül működő vállalkozása – egyfelől az Eszterlánc, másfelől pedig a PartYssimo –, így azt nem állíthatjuk, hogy mindig együtt megyünk az esküvőkre, sokat dolgozunk egymástól külön is, Eszti egy másik zenekarral, mi egy másik ceremóniamesterrel. Szerencsések vagyunk azonban, hogy sokat dolgozhatunk együtt is. Tudni kell, hogy az esküvő gördülékenysége szempontjából is praktikus, ha olyan partnerek dolgoznak együtt, akik jól tudnak együttműködni, és akik már félszavakból is értik egymást. Ez a fajta együttműködés különösen indokolt például a zenekar vagy DJ és a ceremóniamester között. A vendégvárástól egészen a party kezdetéig gyakorlatilag minden a ceremóniamester kezében van, ő az egész esemény karmestere, amikor pedig a zenei szolgáltató is bekapcsolódik, onnantól már mindenképpen szükséges a folytonos kooperáció és egymásra figyelés.
Eszter: Az esküvő egy csapatmunka, ezért is praktikusabbak az esküvőszervező által összeállított esküvők. Egy szervező figyel arra, hogy ne csak a párhoz illő szolgáltatókat találja meg, hanem – több szempontot figyelembe véve – az egymáshoz illő munkatársakat is, akik nagyon jól tudnak csapatban dolgozni.
A beszélgetéseink során már kaptunk egy kis ízelítőt abból, hogy mint ceremóniamester és mint zenekari tag, hogyan működtök együtt, mi a ti feladatotok, de mi a helyzet azzal, hogy mindeközben ti egy párt is alkottok? Könnyű házastársakként együtt dolgozni?
Peti: Azt szokták mondani, hogy az a páros, aki együtt jár teniszezni, sosem válik el. Szerintem kicsit ilyen a mi munkánk is; nálunk legalábbis mindenképpen segít, hogy azonos szakmában dolgozunk, de egy picit mégis más területen. Sok közös élményünk adódik, meg tudjuk osztani a tapasztalatainkat, ezekből pedig rengeteget tanulhatunk. Magánéleti szempontból is azt gondolom, hogy mindez csak hozzátesz a kapcsolatunkhoz – ez mindkettőnk számára izgalmas és közös téma, amiről gyakran tudunk beszélgetni, és szerencsések vagyunk, hogy rengeteg időt tölthetünk együtt.
Eszter: Nehezen kategorizálom be a munka fogalma alá azt, amit mi csinálunk. Persze rengeteget dolgozunk és fizetést kapunk érte, de sokkal inkább a szó legnemesebb értelmében vett hobbinak gondolom ezt, amit mindketten szívvel-lélekkel tudunk csinálni, hiszen máshogy nem is lenne érdemes. Innentől kezdve pedig azt mondhatom, hogy egy olyan közös életünk van, ahol azonos a hobbink és az érdeklődési körünk, és folyamatosan boldog emberekkel vagyunk körülvéve… ez pedig egy felülmúlhatatlan forrása a mi boldogságunknak is.
Emellett persze az igazat megvallva feleségként biztosan zavarna, ha a férjem életének lenne egy olyan területe, amiben én nem tudok részt venni. Ez persze nem azt jelenti, hogy minden percünket együtt kell töltenünk, de mivel ez a szakma mindkettőnk életéből egy nagyon nagy szegletet vesz el, biztos, hogy „külsősként” úgy érezném, hogy van az énjének egy olyan része, amihez nem nagyon tudok hozzászólni. Ehelyett viszont tudunk együtt ötletelni és építkezni, ugyanaz a társaságunk, és mindebből szakmailag és emberileg is rengeteget tudunk profitálni.
Azért lássuk be, olyan sajátos közegben van a munkahelyetek, amihez nagy tolerancia is szükséges a másik féltől, ha ő nem ebben az iparágban dolgozik. Arról nem is beszélve, hogy talán mindkettőtök munkájánál kell egy kis pimaszság és kacérság is ahhoz, hogy fokozzátok a hangulatot.
Eszter: Szerintem sokat segít minket az, hogy szakmabeliek vagyunk mindketten, ha én egy olyan feleség lennék, aki szombat esténként otthon ücsörög, vigyáz a két gyerekre és a férjem mindeközben hétről hétre a rajongó lányok imádatának van kitéve a színpadon, bennem pedig kettős érzések fogalmazódnak meg, akkor az nagyon félre tudná vinni a kapcsolatunkat. De ez fordítva is igaz, ha női ceremóniamesterként van egy féltékenyebb partnerem, aki azt látja, hogy én óriási energiákat fektetek abba, hogy vadidegenek előtt jól nézzek ki – mert mondjuk hétköznap, mikor az óvodába megyek a gyerekekért nem biztos, hogy ugyanígy nézek ki –, akkor nehéz megmagyarázni, hogy ez a munkám része.
Mert lássuk be, a külsőm ugyanúgy hozzátartozik ahhoz, hogy „eladjam” magam, mint az a tudás, ami a fejemben van, és az a tapasztalat, amit az évek során megszereztem.
Rengeteg pillanatot lehet elkapni most köztetek, ahogyan egymásra néztek, egyaránt látom benne a szenvedélyt egymás és a munka iránt, és azt az összhangot is, amiről már korábban beszéltünk. Mikor indult a közös utatok? Abból, amit most rajtatok látok, régre nyúlhat vissza a történetetek.
Peti: Mennyi időd van?! Talán érdemes onnan kezdenem, hogy nagyon régóta zenélek, 16-17 éves koromban kezdtem el az első zenekaromban játszani. Nem sokkal utána lett egy klubunk, és mint én azt jóval később megtudtam, Eszti már ide lejárt táncolni. A sors viszont sohasem hozott ott össze minket, ami nem is biztos, hogy baj, hiszen ha akkor ellobbantjuk ezt a gyufát, akkor nem biztos, hogy kitartott volna felnőtt korunkig, és csak egy kis futó diákszerelem lett volna belőle. Utána teljesen másfelé sodort minket az élet. Eszter hosszú ideig élt külföldön idegenvezetőként, de furcsa mód ebben is volt közös pont, hiszen én is dolgoztam itthon ebben a munkakörben. Később, mikor Eszter hazajött, és nekem is voltak változások az életemben, mindketten végül a biztos állami szférát választottuk egy fél év különbséggel. Aztán egyszer a munkahelyünkön a konyhában futottunk össze és kezdtünk el beszélgetni, szálakat felbontogatni. Onnantól nem volt kérdés, hogy együtt folytassuk tovább. Tíz évig dolgoztunk ebben a szférában, miután váltottunk az esküvők világa felé.
Eszter: Ami még vicces volt és hozzátartozik a történethez, hogy a zenekarnak, ahol Peti még kamaszfiúként dobolt, sok tagja annak a gimnáziumnak a diákja volt, ahova én is jártam. Innen adódott, hogy noha 29 éves korunkig sohasem beszéltünk egymással, mégis rengeteget tudtunk a másikról.
Így mikor a konyhai találkozásunkkor elkezdtünk beszélgetni, olyan volt, mintha ezer éve ismerősök lennénk.
Most, hogy mindkettőtök mögött több év tapasztalata áll, hogyan gondoltok vissza a saját esküvőtökre?
Peti: Elsősorban sok-sok boldogsággal a szívünkben, hiszen egy csodás nap volt. Minden tökéletesre sikerült, gyönyörű idő volt, csodás menüt raktunk össze, remek volt a zene (ez nagyon fontos szempont volt), és nem utolsósorban olyan vendégeket hívtunk – köztük családtagokat, legjobb barátokat és kollégákat –, akik valóban osztozni akartak a mi boldogságunkban, és akik az első pillanattól az utolsóig velünk örültek és buliztak.
Eszter: Bennem is ugyanazok az érzések vannak az esküvőnkkel kapcsolatban, mint Petiben, annak ellenére, hogy szakmai szempontból azért lett volna mit javítani rajta. Egy dolgon azonban biztosan változtatnék – tuti, hogy egy csodálatos Dalaarna ruhában mennék férjhez. 🙂
Még több esküvői tippért kattintsatok Inspirációk rovatunkra vagy nézegessetek valódi esküvőket!
