Kisebb kihagyásokkal tíz éve Tombor Nelli a múzsája Benes Anita esküvői kollekcióinak, sok vendég és rajongó csak úgy nevezi: „a Daalarna lány”. Közben férjhez ment és séfnek tanult New Yorkban, de nagy örömünkre tavaly ősszel visszatért a PARADISE kampány arcaként.
Hogyan kezdődött minden?
Vidéken nőttem fel, tízévesen kollégista lettem, így csak hétvégenként jártam haza, ilyenkor két napig sütöttem-főztem. Később jöttek a főiskolás évek, majd egy casting direktorral történő véletlen találkozásnak köszönhetően egy reklámfilmben kaptam szerepet. Ahogy most visszagondolok, meseszerűnek tűnik az egész. Ezután néhány hét alatt dolgozhattam a The Room, az Elle és a Glamour magazinoknak. Nagyon megtetszett ez a világ, hihetetlen élmény volt kezdőként a szakma legjobbjaival dolgozni.
Ezt megelőzően sok előítéletem volt a modellkedéssel kapcsolatban, de később kiderült, hogy egy igazán jó ügynökséggel biztonságban érezhetem magam.
Minek köszönhető, hogy mégis belevágtál?
Nagyon vonzott a modellkedés és a sok utazás lehetősége, szerettem volna többet megtudni a divatszakmáról és ezek tükrében magamról. Mai fejjel már tudom, hogy egy új és talán bizonytalanabbnak tűnő úton elindulni hosszútávon nagyobb sikert hozhat, mint a megszokott biztonsági játék. Ezután négy izgalmas év következett, sok időt töltöttem Távol-Keleten, Párizsban és Londonban. Aztán 2009-ben új fejezet kezdődött: szerelmes lettem Zoltánba (Tombor Zoltán fotóművész – a szerk.) és hozzáköltöztem Milánóba, majd a megismerkedésünk után másfél évvel összeházasodtunk és 2011 óta New Yorkban élünk.
Ha jól tudom, a Daalarna kampánya is az első munkáid között volt annak idején.
Papp Évivel és Schneider Zoltánnal közösen készítettünk egy divatanyagot az Elle magazinnak, és később ők ajánlottak Benes Anitának. Így indult a közös történetünk a Daalarnával. Azóta Anitával közeli barátok lettünk, és nagyon izgalmas, hogy a stáb azóta sem változott, ez jelentősen megkönnyíti a munkát.
Emlékszel az első közös munkákra?
Persze. Anita munkabírása már az első alkalommal is lenyűgözött, várandósan is teljes energiabedobással dolgozott a fotóstúdióban. Az évek során csodás helyszíneken fotóztunk: az Operában, szebbnél szebb kastélyokban és Anitáék gyönyörű házának kertjében is.
Milyen volt a legutóbbi kampány, a PARADISE fotózása?
Nagyon megtisztelő, hogy néhány év kihagyás után 2017-ben ismét én lehetek a Daalarna arca. Anita ezúttal is izgalmas koncepciót hozott, a már egyébként is szép kertjüket trópusi növényekkel gazdagította egy profi dekoratőr, Gyenes Szilvia. A képek középpontjában az 1970-es évek ikonikus Emanuelle nádfotelje állt.
Ha most kellene esküvői ruhát választanod, milyen stílus állna közel hozzád?
Az utóbbi évek kollekcióiból szinte bármelyik Daalarna ruhát elfogadnám: szeretem a csipkét, a selymet és a gyöngyökkel díszített darabokat is. A saját esküvőmre egyébként egy letisztult, ujjatlan selyemruhát tervezett nekem Anita. Csodálatos volt, mindenkinek nagyon tetszett.
Mi volt a menü az esküvőtökön?
Nem emlékszem pontosan, de biztosan volt marhahúsleves és pörkölt, ezen kívül hidegtállal és könnyű tortákkal próbáltunk a 120 fős vendégsereg kedvében járni.
Ezek szerint nem az a fajta menyasszony voltál, aki kontrollálni szeretett volna minden apró részletet?
Egyáltalán nem. Ráadásul Zoltán irányító típus, szeret mindent megtervezni és kézben tartani. Tudta, hogy a fehér virágok a kedvenceim, hogy milyen hangulatot szeretnék az esküvőnkön. Ráadásul két fantasztikus szakemberre bízta a dekorációt és a virágokat, Késmári Krisztára és Markó Ágira. Álomszerűvé varázsolták a helyszínt, amit nem tudok elégszer megköszönni nekik.
Kikértem Zoltán véleményét a ruhámat, a frizurámat és a sminkemet illetően is, de ő csak ennyit kért: „Maradj ilyen, amilyen most”.
Ezért az előbb említett rendkívül egyszerű, díszítés nélküli, gyönyörű vonalú Daalarna ruhát választottam, szimplán feltűzött hajat és egy visszafogottan szép alkalmi sminket. A menyecskeruhám rendhagyó módon türkiz muszlin és selyem kombinációjából készült, szexi és légies darab volt.
Át tudtad érezni az adott pillanatban a nagy nap jelentőségét?
Nagyon jó visszagondolni az esküvőnkre, de igazán szép emlékek a nászutunkról vannak. Hét év távlatából úgy látom, hogy a házasság inkább feladat és önfeláldozás, mint egy automatikus örömforrás. Szerintem egy jól működő kapcsolaton nem javít, de nem is ront a házasság intézménye, inkább csak megerősíti azt, hogy mindkét fél komolyan veszi a másikat.
Én nagyon szerencsés vagyok, hogy a mai napig szerelmes vagyok a férjembe.
Zoltán számára egyértelmű volt, hogy feleségül vesz?
Róla mindenki azt gondolta, hogy agglegény típus, aki nem fog egykönnyen megházasodni. Nagyon meglepődtem, amikor hat hónap udvarlás után megkérte a kezemet. Elvitt ebédelni, az előétel után elém térdelt és megkérte a kezem. Azt hittem, viccel és megkérdeztem tőle: „Ez most komoly?” Először nevettünk, aztán sírtunk és közben igent mondtam…
Ha a megfelelő emberrel találkozol, nincsenek kérdések?
Erre nehéz válaszolni. Szerintem szerencse és rengeteg önfeláldozás szükséges egy jó házassághoz. Popper Péter mondta, hogy az ember nem tulajdon. Az igazi kapcsolat két szabad ember társulásából keletkezik. A férjem nem az enyém, én nem vagyok az övé. Tiszteletben kell tartanom a másikat, nem akarhatom őt megváltoztatni. Márai Sándor pedig azt írta az egyik könyvében, hogy ha elveszel valakit, akkor az egész múltját, családját, sérelmeit is megkapod hozzá egy csomagban, ezen nem változtathatsz. Szerintem a jó házasság mottója így hangzik: Akkor szeress a legjobban, amikor a legkevésbé érdemlem meg.
https://www.instagram.com/p/BRrvsXyAvKy/
Évek óta New Yorkban éltek. Vidéki lányként mekkora változás számodra egy ilyen óriási világváros?
Az első két-három év nehéz volt és néha még mindig ijesztőnek és túl hangosnak érzem, ugyanakkor fantasztikus energiája van a városnak. New York a tehetségről és a lehetőségekről szól, így igazán csak az tudja élvezni, akinek a munkája és a karrierje központi szerepet tölt be az életében. Nem könnyű szoros barátságokat kötni, mert mindenki az ideje nagyrészét a munkájával tölti és a legtöbb szakmabéli is csak átutazóban van itt, legyen szó főzésről vagy divatról. Az emberi kapcsolatok általánosságban felületesebbek ebben a városban, mint mondjuk odahaza. A séf iskolában tizenhárman jártunk az osztályba és egy évvel az oktatás befejezése után már csak egy lánnyal tartom a kapcsolatot.
Milyen tapasztalatokkal gazdagodtál az iskolában töltött idő alatt?
Életem talán legintenzívebb időszaka volt, minden nap reggel héttől délig az iskolában voltam, aztán az egyik séfemnek asszisztáltam vagy valamelyik fine dining étterembe mentem önkéntesnek. A konyhában szinte olyan hierarchia van, mint a katonaságban, hamar elfeledtetik az újonccal a büszkeségét. Aki nem hajlandó az önfeláldozásra, az nagyon hamar kihullik a sorból. Ezzel együtt fantasztikus élmény volt mind az iskola, mind pedig az éttermi gyakorlat.
Az én életemben ha egy feladat örömmel tölt el, nem tekintek rá munkaként, ez érvényes a főzésre is. Gyakran nekiállok sütni akár egy hosszú és fárasztó nap végén is.
Mesélsz a munkafolyamatokról? Hogyan zajlanak egy profi étteremben?
Ez éttermenként változó. Például van olyan hely, ahol minden nap cserélik a menüt, és van, ahol csak idény szerint. Figyelembe veszik, hogy milyen korábbi tapasztalatod van, de alapvetően legalulról kell kezdeni mindenhol: ugyanazt a feladatot végzed hetekig, majd ha az már tökéletesen megy, léphetsz tovább. Én a hideg előételek közül kettőért voltam felelős, ezeket kellett nap mint nap időre előkészítenem. Később, ha már már jól ment, betanítottam egy újoncot és léphettem tovább a következő két új fogásom betanulására.
Vannak olyan ételek, amelyeket a legjobban szeretsz készíteni?
A vegetáriánus konyha áll hozzám a legközelebb. Zoltánnal nagyon szeretjük a krumplis és a káposztás tésztát, sokféle salátát készítek, a süteményeim közül pedig a kapros-túrós zabszelet és a kókuszos mandulatorta kerül a leggyakrabban az asztalra az otthonunkban.
Modellként sem diétáztál?
Szerintem a legfontosabb, hogy este 6-7 körül már csak könnyűt vacsorázzunk és emellett mozogjunk, sportoljunk minél többet. Ez alkattól függetlenül mindenkinél jól kell, hogy működjön.
Zoltánnak vannak kedvenc ételei, amiket gyakran készítesz neki?
Kedvence a bableves, a húsleves, a tiramisu, a palacsinta és néhány általa érthetetlenül túlbecsült étel, például a sült virsli rosejblivel és a főtt kukorica. Alapvetően válogatós, de a kedvenceit bármikor korlátlan mennyiségben tudja magába tömni.
Mindemellett kíméletlenül őszinte is. Ha valami nem ízlik neki, azt sem rejti véka alá, nekem pedig sokat jelent a véleménye.
Az Instagramon 19 ezer követőd van, mesés ételfotókat posztolsz. A modelleknél ma már számít, hányan követik a közösségi médiában, de vajon egy séfnél is?
A konyhában semmi sem számít, csak az, hogy mennyire vagy megbízható és el tudod-e végezni a rád bízott feladatot. Ha elkésel, nem jelensz meg, akkor eljátszottad a lehetőséged. Senkinek ne legyen olyan illúziója, hogy pótolhatatlan: mindig lesz helyetted valaki, aki tökéletesen elvégzi a munkát. Az biztos, hogy itt csak a legjobbak maradnak versenyben.
https://www.instagram.com/p/BRquZ-1AoAE/
Nem vette még el soha egyetlen percre sem a kedved az óriási stressz, amivel a munkád jár?
Próbáltam felkészülni a fokozott stressz- helyzetre és a rengeteg munkára. Ha ebben a városban sikeres akarsz lenni, akkor napi 14-16 órás intenzív munka és koncentráció szükségeltetik hozzá. Zoltán jó példa erre: huszonhárom éve dolgozik a szakmában, de a mai napig előfordul, hogy egy hónap alatt akár hét-nyolc országban is megfordul. Megérkezik, nem számít a jetlag és a fáradtság sem, mert döntéseket kell hozni, és felelősségteljesen irányítani egy nagy csapat közös munkáját. Ha leadási határideje van, akkor még visszamegy a szállodába és órákig dolgozik. Szerintem a sikerhez vezető út erről szól: teljesen odaadod magad valaminek, feszegeted a határaidat, minden nap jobbá akarsz válni és ezért elviseled az időnként lehetetlennek tűnő megpróbáltatásokat is. A konyhában ugyanezt láttam, jóval több feladatot bíztak rám kezdetben, mint amennyit a séfjeim által elvárt minőségben el tudtam volna végezni.
Tartasz azért néha szünetet?
Persze. Ráadásul most épp kényszerpihenőn vagyok, mert a munkavállalási vízum megszerzése sajnos nehezebb, mint gondoltam. Így jelenleg nincsenek éttermi feladatok, egy másik projekttel foglalkozom: végre elkezdtem az első saját receptkönyvemen dolgozni.
Az interjú eredetileg a Daalarna show-ra kiadott 16 oldalas Secret Stories magazinban jelent meg, amelyet ide kattintva online is elolvashatsz. Ne maradj le egyetlen titkos történetről se: lájkold a Secret Stories-t a Facebookon és az Instagramon is!
